Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 25. kedd (32. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK: - KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár:
2401 szervezetekkel hogyan kell együttműködni, hogyan kell támogatni őket, a menhelyi kapacitá s növelése is benne van, jelenleg százas nagyságrendben vannak ilyen menhelyek ebben az országban, ezres nagyságrendűre lenne szükség. És tudják, mi a FideszKDNP indoklása, hogy miért nem foglalkoznak ezzel az egyezménnyel? Azért, mert azt mondják, hogy n incsen rá pénz. Na most, én szeretném önöknek elmondani, hogy a 2015ös költségvetésbe önök 64 milliárd forintot tesznek be a stadionokra, Orbán Viktor miniszterelnök úrnak a Várba költözésére 5 milliárd forintot szánnak. 44 milliárd forintot akarnak kiadn i olimpiai központra, és 28 milliárdot a paksi bővítésre. Na most, én letettem önöknek egy módosító javaslatot az asztalra, abban 8 milliárd forintot kérek az isztambuli egyezménynek a ratifikálására. Szeretném tudni, tisztelt képviselőtársaim és tisztelt államtitkár urak, hogy megadjáke önök ezt a pénzt, nem nekem és nem az ellenzéknek, hanem a magyar nőknek. Emlékeztetném önöket arra, hogy ebben az országban hetente követel emberéletet az erőszak, a nők elleni erőszak, és a magyar nők ötöde megéli a bánt almazást. A FideszKDNP nem engedheti meg magának, hogy miután négy évig semmit nem csinált gyakorlatilag a helyzettel kapcsolatban, nekem ne mondják azt, hogy a 2011es átalakítás bármit érdemben segített volna. Még egyszer mondom: ezres nagyságrendben le nne szükség menhelyekre, ahová a bántalmazott nők és a bántalmazott nők a gyermekükkel beköltözhetnek, százas nagyságrendben vannak nagyjából ezek a férőhelyek. Szóval, önök ennek nem tettek eleget, nem tettek gyakorlatilag semmit. Én azt kérem önöktől itt a mai világnapon, hogy fogadják el azt a módosító javaslatot, amiben 8 milliárd forintot kérünk erre a célra. Hangsúlyozom, teljesen fölösleges dolgokra 100 milliárd forintot beütemeztek ebben a költségvetésben. Szeretném tisztázni, hogy a magyar kormány feladata ebben a helyzetben az isztambuli egyezmény mielőbbi ratifikációja, a megfelelő intézményrendszer kialakítása annak érdekében, hogy minden magyar nő számára védelmet biztosítson a magyar kormány és a Magyar Országgyűlés. Ezt kérem önöktől a mai nap on. (Schmuck Erzsébet tapsol.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. A választ Kontrát Károly államtitkár úrtól fogjuk hallani. Parancsoljon, államtitkár úr! KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A nőket ért erőszak nagyon súlyos bűncselekmény, amellyel szemben és amelynek megelőzése érdekében minden törvényes eszközt igénybe kell venni. A kormány határozottan elutasítja az erőszak valamennyi form áját, és elkötelezett a bántalmazás felszámolás mellett, és ennek érdekében mindent meg is tesz. Ezért szigorítottuk a büntető törvénykönyvet, és 2014. március 14én csatlakoztunk az Európai Tanács nőkkel szembeni és a kapcsolati erőszak elleni küzdelemről és megelőzésről szóló isztambuli egyezményhez, amelyet ratifikálni is fogunk. Határozottan visszautasítom azt az állítását, hogy akár a rendőrség, akár bármely más szerv az erőszak áldozatául esett nőket hibáztatná vagy tenné felelőssé a velük történt tra gédia miatt. Azt viszont le kell szögezni, hogy az erőszak elleni küzdelem egy közös küzdelem, amelyben mindenkinek részt kell vállalni, mert csak így lehet sikeres. A felszólalásában elhangzottakkal kapcsolatban először is egy igen komoly félreértést kell tisztáznunk. A kérdéses filmek kifejezetten a fiatal és szórakozni járó korosztály számára készültek nevelési, oktatási, bűnmegelőzési célzattal, és nem az áldozatokat szólítják meg. A spotokat a Baranya Megyei Rendőrfőkapitányság (Korózs Lajos: Azok köz ül kerül ki az áldozat!) , a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácstól pályázaton nyert támogatás felhasználásával készítette, közismert médiaszereplők és olyan neves közreműködők segítségével, akik prevenciós filmjeikkel az elmúlt években több neves díjat is nyertek . Közreműködő volt még továbbá Pécs megyei jogú város önkormányzata, a pécsi közterületfelügyelet, a Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége és a Pécsi Tudományegyetem is.