Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 21. péntek (30. szám) - Az ülésnap megnyitása - A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések ... - ELNÖK: - NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK: - NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
2135 felelősség jellegében egy ilyen ötéves kétharmados kormányzás után nincsen legitimitása meggyőződésünk szerint. A törvényjavaslat azon része, amelyik a bankokat elszámoltatja, támogatható és támogatni is f ogjuk, a törvényjavaslat másik részét, amely a jelenlegi árfolyamon egyébként a magyar emberek számára kifejezetten kedvezőtlen megoldást ad a devizahitelek forintosítása tekintetében, nem lehet támogatni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, 3030 perces időkeretben. Ezek közben kétperces felszólalásokra nincs lehetőség. Megadom a szót Németh Szilárd István képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsop ortja vezérszónokának. Parancsoljon! NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Nem mehetünk el szó nélkül amellett, amit itt kisebbségi bizottsági véleményként hall ottunk. Persze azt gondolom, ez inkább egy pártvélemény volt. Néhány megjegyzést, ha megenged, képviselő úr. Az egyik: a Magyar Nemzeti Bank nem kereskedelmi bank, nem hitelez senkinek ilyen típusú hitelt, amiről ön beszélt, tehát nyeresége sem lehet rajta . A második szerény megjegyzésem az, hogy ön pontosan tisztában van azzal - hiszen itt volt nyáron, amikor a bíróság jogegységi határozata alapján még törvényt is kellett alkotnunk , hogy világosan kimondta a bíróság, hogy az árfolyamkockázatot a hitelfel vevők viselik. Egyébként az egyoldalú és tisztességtelen kamatról és árfolyamrésről meg döntést hozott, és ezen alapul a mai két jogszabályunk. A harmadik: politikusként nagyon - hogy mondjam - mosolyogva figyeltem azt, ahogy dörgölődik az MSZP a Jobbikhoz . Tehát most már itt gyakorlatilag egy közös koalíció fog összejönni, csak azért, hogy minden egyes fideszes döntést vagy minden egyes fideszes javaslatot lehessen fúrni. Hajrá, csak így tovább, tehát ebben én támogatom önöket, mert legalább így világossá válik mindenki előtt, hogy milyen politikát is folytat a hazai baloldal, illetve kiknek az érdekeit szolgálja. (Moraj az MSZP soraiban. - Korózs Lajos: A Fidesszel foglalkozzál, ne velünk! - Az elnök csenget.) A negyedik pedig: a múltba való mutogatásról. Nem tudom, ki beszélt itt ’98ig visszamenőleg (Korózs Lajos: Majd rájön mindenki, hogy mekkora gazemberek vagytok, és börtönbe kerültök!) mindenféle… ELNÖK : (Korózs Lajosnak:) Kérem önt, legyen kedves, fogja vissza magát! NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről : …butaságot felhozva a felszínre, de azért szerintem érdemes lett volna arról beszélni, hogy itt maguk között ül olyan volt miniszter, aki, amikor 2003ban a kormány megszüntette a kedvezményes lakáshitelt a magyar állampolgárok számára, akkor ő még felvett húsz, harmincegynéhány milliót, rögtön két héttel a megszüntetés előtt, akkor, amikor ezt még nagy titokban tartották. De Magyar Bálint is, aki akkoriban szintén miniszteri pozíciót töltött be, ő is é lt ezzel a lehetőséggel, és még jó néhány kormánytagjuk. Úgyhogy, ha valakiknek szégyenkeznivalója van ebben a tekintetben, azok pontosan önök. Azt is tudják nagyon jól, hogy ezeknek a hiteleknek a jelentős része nem véletlen jelzálogalapú, mert nem szabad felhasználású hitelt vettek fel ezek az