Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 21. péntek (30. szám) - Az ülésnap megnyitása - A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések ... - GELENCSÉR ATTILA jegyző: - ELNÖK: - DR. TRÓCSÁNYI LÁSZLÓ igazságügyi miniszter, a napirendi pont előadója:
2127 referenciakamat szintje - BUBOR vagy LIBO R - változhat ugyan, ez azonban automatikus változásnak minősül, vagyis jogi értelemben nem egyoldalú szerződésmódosítás. A törvényjavaslat azt is előírja, hogy a referenciakamatlábat a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzé kell tenni. A referenciakamatláb hoz kötött hitelek esetén a kamatszint másik összetevője a kamatfelár, amelynek ezeknél a rövid futamidejű hiteleknél fixnek kell lennie, vagyis a futamidő alatt nem változtatható meg. Mindez azt jelenti, hogy a három évnél rövidebb futamidejű hitelek eset én egyoldalú szerződésmódosításra a fogyasztó számára hátrányos módon nem kerülhet sor, kizárólag a referencia kamatszintje változhat. A törvényjavaslat a három évnél hosszabb futamidejű szerződések esetén is két fő kategóriát különböztet meg egymástól: re ferenciakamatlábhoz kötött hitel, valamint a változó kamatozású, legalább hároméves kamatperiódusokban rögzített hitel. Emellett a hitelezőknek természetesen arra is van lehetőségük, hogy a három évnél hosszabb futamidejű hiteleket is fix kamatozású hitel ként nyújtsák a fogyasztók számára. A referenciakamatlábhoz kötött hitelek esetén a referenciakamat szintje a három évnél hosszabb futamidejű hiteleknél is változhat. Ez azonban itt sem minősül egyoldalú szerződésmódosításnak. Ezeknél a hitelszerződésekné l, szemben a három évnél rövidebb futamidejű szerződésekkel, azonban a kamatfelár is megváltozhat. Ennek ugyanakkor az a feltétele, hogy a hitelező legalább hároméves kamatperiódusban előre rögzítse a kamatfelárat. A kamatfelár egyoldalúan tehát csak a kam atperiódus letelte után módosítható. További feltétel, hogy a hitelező a szerződésben kamatfelárváltoztatási mutatót határozzon meg, amelyről a hitelfelvevőt a szerződéskötést megelőzően tájékoztatnia kell. (9.20) A változó kamatozású hitelekné l a kamatszint ugyancsak a legalább hároméves kamatperiódus elteltével módosítható. További feltétel a kamatváltoztatási mutató, vagyis egy objektív index meghatározása. A hitelező ez alapján a közzétett és a hitelszerződésben is rögzített kamatváltoztatás i mutató alapján jogosult a kamatperiódus letelte után a szerződéses kamatot egyoldalúan módosítani. A kamatváltoztatási mutató a hitelezés refinanszírozási költségeihez és a hitel nyújtásához kapcsolódó viszonyszám. További feltétel, hogy kívül álljon a h itelező üzleti körén, és a hitelező által előre nem látható, tőle független, általa el nem hárítható körülményekben bekövetkező változást fejezzen ki. A kamatváltoztatási mutatóra a hitelezőnek nem lehet semmilyen ráhatása. Ezzel növekszik az átláthatóság és a kiszámíthatóság, és kizárható, hogy a hitelt nyújtó pénzintézet az esetleges rossz gazdálkodásából eredő veszteségeit akarja áthárítani az adósokra. A hitelszerződésben a kamatszint, illetve a kamatfelár a teljes futamidő alatt legfeljebb öt alkalomma l módosítható. A hitelező az általa alkalmazni kívánt egy vagy több kamatváltoztatási mutatót, a kamatfelárváltoztatási mutatót, valamint a referenciakamatlábat köteles a Magyar Nemzeti Banknak bejelenteni. A hitelező egy szerződésben természetesen csak egyféle mutatót és egyféle referenciakamatlábat alkalmazhat. A Magyar Nemzeti Bank ezeket az adatokat a honlapján közzéteszi. A Magyar Nemzeti Bank kizárólag a közzététel elutasításáról hoz külön határozatot, amely ellen bírósági úton van helye jogorvosla tnak. A hitelező a kamaton kívül a díjat és a költséget is módosíthatja egyoldalúan, a fogyasztó számára hátrányosan. A törvényjavaslat ezzel kapcsolatban azt mondja ki, hogy a módosításnak a költség növekedésével arányosnak kell lennie. A fizetési nehézsé gekkel küzdő adósok helyzetét a törvényjavaslat azon keresztül is segíteni próbálja, hogy meghatározza a késedelmi kamat legfelső mértékét. Új rendelkezésként a törvényjavaslat emellett azt is kimondja, hogy ha a hitelszerződés egyoldalú módosításának az a lapjául szolgáló feltételek a kamat, a díj és a költség csökkentését teszik szükségessé, akkor a hitelezőnek ezt a csökkentést érvényesítenie kell. Ellentétben tehát a mostani banki üzletszabályzatokkal, a bank ilyen esetben nemcsak csökkentheti a kamatot, díjat vagy költséget, hanem azokat köteles is csökkenteni.