Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 20. csütörtök (29. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - FARKAS GERGELY (Jobbik):
2077 Nagyon sok kommunikációs panelt hallottunk önöktől már itt a költségvetésre, volt már ez a realitások költségvetése, a családokat segítő költség vetés, a bankelszámoltatás költségvetése. Nagyon boldog lennék, ha végre azt hallanám önöktől, hogy mondjuk, ez az elvándoroltakat hazahívó költségvetés, vagy az itthon lévő fiatalokat itthon tartó költségvetés, vagy valami hasonló jelzőt találnának ki, de nem véletlen, hogy önök ezt nem tették meg, és nem alkalmaznak ilyen szavakat erre a költségvetésre, merthogy nem is lehet, mert semmi olyan nincs ebben a költségvetésben, ami egyfajta reményt, biztatást adna a fiataloknak, hogy igenis az önök kormánya sz ámít erre a generációra, pedig - mondom még egyszer - erre lenne szükség. Amikor a felszólalásomra készültem, akkor az is eszembe jutott, hogy gyakorlatilag megtehetném azt is, hogy a tavalyi felszólalásomat előveszem, és újra felolvasom azt, mint ahogy ön ök is itt felolvasták a felszólalásaikat, és úgy gondolom, ez nem az én szégyenem lenne, hogy ugyanazt el lehet mondani erre a költségvetésre, amit egy évvel ezelőtt elmondtam. Ez sokkal inkább az önök szégyene, hogy nem tudnak előrelépést mutatni, nem tud nak olyan tételeket felmutatni ebben a nagy iratkupacban, ami tényleg egy mai fiatalnak biztató jelként megjelenhetne, és mutathatná, hogy igenis, számára itt van jövő az oktatásban, a munkaerőpiacon és számos olyan kérdéskörben, ami őket érinti. Ha már it t említettem az oktatást, akkor egy kicsit ebbe mélyedjünk is bele! A mai nap folyamán már Rétvári Bencével folytattam egy párbeszédet, amely itt a pedagógusok helyzetéről szólt, és ő azzal vágott vissza, hogy lesz jövőre is pedagógusbéremelés. Én részlete ztem, hogy a pedagógusok akár most szombaton is egy tüntetés formájában fejezik ki a tiltakozásukat a kormány oktatáspolitikája és egyben a kormány jelenlegi költségvetési politikája ellen. Tehát ha igaz lenne mindaz, amit Rétvári Bence mond, hogy itt önök annyira megbecsülik a pedagógus szakmát, akkor talán nem lenne szükség erre a tüntetésre, akkor nem vonulnának több százan vagy több ezren - ki tudja, mennyien lesznek ezen a tüntetésen - az utcára, és fejeznék ki ily módon a tiltakozásukat. De ha már Rét vári Bence erről annyira meg van győződve, akkor én ezúton is üzenem itt államtitkártársain keresztül, hogy ugyan, akkor menjen ki erre a szombati tüntetésre, menjen el oda személyesen, és győződjön meg arról, hogy mit gondolnak a mai pedagógusok a közokta tás, köznevelés helyzetéről. Mindegyik államtitkárt egyébként erre biztatom, sokkal hasznosabb lesz, mint bármelyik nemzeti konzultáció, ha személyesen mennek el oda, és gyűjtik be az ottani tapasztalatokat, élményeket. Egyáltalán arra is kíváncsi lennék, hogy el mernéneke egy ilyesmire menni. Én félek attól, hogy nem. Mi, jobbikosok többen ott leszünk ezen a tüntetésen, de korábban is megvolt a kapcsolatunk, a szoros kapcsolatunk a pedagógustársadalommal, tehát nem fog váratlanul érni az ott elhangzó pana száradat. Miért is mondjuk azt, hogy az oktatás mostohagyermeke ennek a költségvetésnek? Beszéljünk egy kicsit a KLIKről, erről is ma már többször szó esett. A tavalyi költségvetésben 484 milliárd forintot szántak a KLIK költségvetésére, és ezt kellett év közben 50 milliárd forinttal kiegészíteni ahhoz, hogy zavarmentesen tudjon lefolyni ez a tanév. A következő évben ehhez képest csak 524 milliárdot szánnak a KLIKre, ami már önmagában kevesebb, mint amit az idei évben ennek az intézménynek a fenntartására szántak, arról még nem is beszélve, hogy Varga Mihály szerint is a pedagóguséletpályamodell újabb lépcsőfoka 38 milliárd forintos pluszigényt fog teremteni a KLIK működésével kapcsolatban. Tehát látható, hogy nagyon komoly differencia van itt azon számok között, amit önök beterveztek és amire valójában szükség lenne az Intézményfenntartó Központ működéséhez. Komoly aggályokat vet fel a pedagógusokban, hogy vajon ezt az elbocsátásokkal próbálják kompenzálni, vagy esetleg iskolabezárásokkal, vagy átgondolat lan összevonásokkal, vagy ki fogja ezt megsínyleni, ki lesz itt a kárvallottja ennek a minimálisra betervezett költségvetésnek, merthogy lesznek sajnos; látható a tavalyi számokból, hogy nem lesz elég a most betervezett pénz. Nézhetné nk az egyetemekre, főiskolákra szánt összeget is a költségvetésben. Önök nagyon cselesen ugye az előző évhez viszonyítanak, ahol tényleg néhány milliárd forintos emelkedés