Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 20. csütörtök (29. szám) - Az ülésnap megnyitása - Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye Magyarország 2015. évi központi költségvetéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK: - FARKAS GERGELY (Jobbik):
2078 tapasztalható, de azért ha egy picit visszatekintünk, mondjuk, a 2011es szintre, lá thatjuk, hogy az akkori költségvetési soron az egyetemekre, főiskolákra 189 milliárd forint volt elkülönítve. Az idén ez a szám 143 milliárd, tehát 46 milliárd forinttal kevesebb, mondjuk, a négy évvel ezelőtti szinthez képest. Óriási összegekről beszélünk , és amikor arról beszélünk, hogy ebben az évben 40 milliárddal kevesebbet szánnak a felsőoktatásra, akkor azt is látni kell, hogy az előző években is a 2011es szinthez képest ez a visszalépés megtörtént. Tehát ez egy halmozódó visszalépés a felsőoktatásr a szánt összegek keretében. Négy év alatt - nem túlzás azt mondani - 200 milliárd forinttal szántak kevesebbet az egyetemistákra, főiskolásokra, ami egyáltalán nem magyarázható meg mindösszesen azzal, hogy kevesebb lenne a hallgatói létszám, bár való igaz, hogy csökkent a hallgatói létszám. Ebben is érdemes lenne elgondolkodniuk a saját felelősségükön, mert emlékezhetünk arra, hogy amikor önök felvetették a tandíj bevezetésének ötletét, abban az évben 50 ezer fiatallal kevesebb jelentkezett a felsőoktatási intézményekbe, 144 ezer főről hirtelen 90 ezer főre csökkent a felsőoktatási jelentkezők száma. Amellett, hogy az egyetemekre, főiskolákra - véleményünk szerint - kevés pénzt szánnak, a költségvetés kapcsán azt is meg kell említeni, hogy önök már rendszert csináltak abból, hogy szinte heti rendszerességgel zárolják különböző intézmények költségvetésének egy részét, okozva ezzel olyan problémát, amit sokszor nem tudnak áthidalni, hanem intézményen belüli valamifajta további zárolással vagy szénszünettel, vag y a diákokat, a hallgatókat megsanyarító intézkedésekkel tudnak csak kompenzálni. Úgyhogy ez is egy nagyon veszélyes folyamat, és tényleg gyakorlati példákat láthatunk, amikor az ösztöndíjakat nem tudják kifizetni, azokat az ösztöndíjakat, amelyek sok hall gatónak az egyetlen bevételi forrását jelentik, és attól, hogy mondjuk, nem kap az intézménytől ösztöndíjat, még neki igenis a kollégiumot, az albérletet fizetnie kell, neki napi szinten enni kell valamit, tankönyveket kell vásárolnia. Tehát éppen az ösztö ndíját nem kapja meg az önök zárolásainak és az ilyen rendszerű költségvetési politikájuknak köszönhetően. De lépjünk túl kicsit az oktatáson, ha már a fiatalok problémáiról kezdtem el beszélni, és a fiatalok reménytelen, költségvetés által sugalmazott rem énytelen helyzetéről, mert ugyanazt el lehet mondani a lakhatás problémájáról is, ami szintén egy meghatározó problémája a 2030as generációnak: a legtöbb fiatalnak nincs lehetősége önálló lakásba költöznie. (18.10) Sok olyan ötletünk van, amit nem látunk megvalósulni a költségvetésben. Én most megpróbáltam olyanokat hozni, amik nemcsak a mi szavainkból hangzottak el, hanem önök által is. Biztos államtitkár úr is ismeri a Magyar Ifjúság 2020 című minisztériumi - Emberi Erőforrások Minisztériuma - kötetet, ebben fogalmazták meg a bérlakásprogrammal kapcsolatban, hogy meg kell teremteni egy mostaninál kiterjedtebb, jól működő, megfizethető szociális bérlakásszektort. Azért hozom ezt ide, mert mondom még egyszer, ezek nem a mi szavaink. Mi évek óta szajkózzuk ezt, de önök eljutottak már odáig tavaly, hogy 2013ban, amikor megjelent ez a kis kötet, önök is megfogalmazták ebben, hogy szükség lenne egy ilyenre. Ennek ellenére nem látjuk semmiféle megalapozását ebben a költségvetésben, pedig, mondom még egyszer, ez nagyon nagy lehetőség lenne a mai fiataloknak, hogy a piaci árnál jóval olcsóbban, annak töredékéért tudnának lakást bérelni, tudnák néhány év múlva azt megvásárolni, és mindezt értelemszerűen államilag kamattámogatott módon, és jelenthetné azt a lehetősé get ezeknek a fiataloknak, hogy tudnak a szüleiktől ilyen módon elszakadni, és önálló háztartásban életet kezdeni. Mégsem történik semmi e téren. De hadd emlékeztessem önöket egy másik, ebben a kötetben megtalálható ígéretükre, aminek szintén nincs költség vetési fedezete. Ez az ifjúsági referensekre vonatkozik. Szintén ebben a Magyar Ifjúság 2020 című kötetben fogalmazták meg az önkormányzati feladatellátás finanszírozására vonatkozó javaslatukat. Ennek a beágyazása ennek ellenére nemhogy 2014ben, 2015ben sem történt meg, ifjúsági referensek tehát továbbra sem tudnak működni az önkormányzatoknál, pedig