Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 19. szerda (28. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - ELNÖK: - SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről:
1853 Folyt atódik a nemzeti mázba csomagolt neoliberális ámokfutás. Egy biztos: gyökeres fordulatra lenne szükség. Az összefoglaló kép után nézzünk néhány részletet, mi az, ami jellemzi a kormány tervezetét, és mit javasol ehelyett az LMP. Bevételi oldal: a költségve tés az adómaximalizálásra épül, mindent megadóztatnak, ami nem tud a kormány szeme elől elbújni. Az áfa marad rekordmagas, 27 százalék, míg azokon a területeken is, például az alapvető élelmiszereknél, ahol nemcsak társadalmi szempontból volna fontos csökk enteni, hanem az adócsalások csökkentése érdekében is. (12.50) Kiadási oldal. Erre a kontroll nélküli költekezés a jellemző. Ki kell emelni néhány tételt, ami lakmuszpapírként mutatja a kormány hibás útját, és ami cáfolja, hogy ne lenne pénz bárm ilyen jó célra. Lenne itt pénz, ha nem költenék el teljesen felesleges dolgokra! Kezdem a Magyar Művészeti Akadémiával: 5,26 milliárd forint. A Matolcsyféle Nemzeti Bank és a stadionépítési program mellett ez a gátlástalan és dühítő pénzszórás harmadik le gjobb példája. Az a Művészeti Akadémia, amit egy kis fideszes művészklubból tettek meg hirtelen a kultúrpolitika vétójoggal bíró intézményévé, a múlt évi 4,5 milliárd forint után idén 720 millióval kap többet, 5,26 milliárd forintot, úgy, hogy felújították nekik 5,5 milliárdért a Vigadót, de úgy tűnik, nem elég jó nekik székháznak, mert épp tegnap szavazott a kormány még a 2014es költségvetésből 2 milliárdot egy új székházra. Nehéz követni ezt a szintű pénzszórást. Persze érthető - ez is csak egyike a fide szes kifizetőhelyeknek, ahol az ember azért az egyetlen érdemért kap pénzt, hogy hűséges alattvaló. Ez is mutatja: a kormány pazarlóan költekezik, miközben milliók csúsznak a nyomorba. Stadionok: 20 milliárd. A kormány minden jogos kritika ellenére folytat ja a stadionépítési programot. 2015ben mintegy 20 milliárd forintot szán erre a célra. Ez tizenegyszerese annak az összegnek, amit összesen szán tornaterem és tanuszoda építésére. A tavalyi év végén még 617 tornaterem hiányzott az országból, a kötelező to rnaóra miatt a tanulók a folyosókon kénytelenek ugrálni, zavarva más órákat, vagy elméleti testnevelésórán részt venni. Mégis, a tornateremépítési programot tavalyhoz képest is 70 százalékkal csökkentették, 3 milliárdról 900 millióra. És ugyanígy jártak a tanuszodák is. Minden elemző szerint a stadionépítési programnak semmi látszata. A színvonal nem nő, a nézőszám nem nő, üresen konganak az új stadionok is, a hazai focit is átszövi a korrupció. Ez is mutatja, a kormány milyen pazarlóan költekezik, miközbe n milliók csúsznak a nyomorba. Nemzeti Olimpiai Központ: 44 milliárd. Nekem talán ez tetszik a legjobban. Az is mindenki számára nyilvánvaló, hogy olimpiát nem fogunk rendezni, és ez így jól is van. A kormány most mégis elkölt 44 milliárdot olyan fejleszté sekre, amelyek ezt a célt szolgálják, alapesetben is egy újabb stadion felépítését. Ez is mutatja az irányvesztést, azt, hogy a kormány pazarlóan költekezik, miközben gyerekek éheznek az országban. A következő: MVMtőkeemelés, 50 milliárd. A Magyar Villamo s Művek az idei 41 milliárdos ajándék után 2015ben 50 milliárdos csomagot kap. Hogy mire? Az titok. Két oka lehet. Az egyik a rezsiblöff miatti veszteségpótlás, vagyis az úgynevezett csökkentést megfizetjük az adónkból, a költségvetésből; vagy a másik, ho gy a kormány folytatja a cégfelvásárlásokat. A probléma csak az, hogy a cégfelvásárlásokat iszonyatosan drágán és pazarlóan teszi. A MOLrészvények, amelyeket 500 milliárd forintért vettek, ma szinte csak a felét érik. Veszteség: 200 milliárd forint. Az E. ONgázüzletág megvásárlása 280300 milliárdért. Elemzők szerint háromszoros áron történt. Veszteség: 200 milliárd forint. Az energiaipar az a terület, ahol ez a kormány is a legpazarolóbb, tíz- és százmilliárdok tűnnek el, a legtöbb közpénzt a kormány ezen a területen szórja el hiába. Ehhez azt lehet még hozzátenni, hogy egyes hírek szerint az MVM tőkeemelése a szlovák állami villamos művek megvásárlásához kell. Annak pedig tényleg nem sok köze van a magyar energiabiztonsághoz. Ez is mutatja, a kormány paza rlóan költekezik, miközben milliók csúsznak nyomorba.