Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 19. szerda (28. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
1850 fennmaradása esetén ki tudn ánk törni a régióban a karanténból. De ennek a nyomai sem látszanak, sőt olyan fagyasztó hatások jelentkeznek ebben a költségvetésben, amelyekkel együtt és amelyek ismeretében egyszerűen értékelhetetlenek akár a nemzetgazdasági miniszter, akár más kormányp árti képviselők gazdasági fejlődésről szóló kijelentései. Az államadósság ugyanis, ha csak a nominális részét nézzük, 2010ben repo műveletekkel együtt 20 041 milliárd forintot tett ki - az ÁKKtól idézzük az adatokat , a 2014. II. negyedévi MNBadatok sz erint pedig 25 432 milliárd forintról van szó. Államadósság elleni harcról beszélni ilyen körülmények között nemcsak röhejes, egyenesen szánalmas! Látható, hogy ezt a harcnak nevezett valamit már a kezdetekkor elbukta a kormányzat. Az is látható, hogy a kö ltségvetés fagyasztó hatásai között nemcsak az 1200 milliárdos nagyságrendű államadósság pusztán kamatterheinek a törlesztési kötelezettsége áll, hanem bizonyos szociális kassza kipótlásának egyre erősebb kényszere is. Ez most még csak százmilliárdos nagys ágrendre tehető, de mértékadó gazdasági elemzők szerint tízéves, évtizedes távlatban bizony olyan volument ölthet a szociális kassza állami kipótlásának a kényszere is, gondoljunk csak a nyugdíjrendszer kipótlási kényszerére a későbbiekben, amely szintén e gy ezermilliárdos nagyságrendre kúszhat föl. Tehát ez a két bénító hatás egyszerre fog érvényesülni azon magyar költségvetés kapcsán, ahol a bevételi oldalon enyhén szólva nem sikerül eredményeket produkálni. A korábbi megszorítások kivezetése, mint említe ttük, tökéletesen elmaradt. De az is látható, hogy még az olyan viszonylag kevesebbe kerülő, gesztusértékű hatásokra sem volt energiája és figyelme a kormányzatnak, mint amilyeneket például a 2010es választási kampányban megígért. A KDNP beszélt a családi csődvédelemről nagyon sokat, a Jobbik mellett, és nagyon helyesen beszéltünk erről, nagyon helyesen hozta be több politikai erő is ezt a diskurzustérbe. De ha négy és fél év, duplán kétharmaddal kevés volt a családi csődvédelem, a magáncsőd intézményének bevezetéséhez, akkor erős a gyanú, hogy erre a szándék nincsen meg a jelenlegi kormányzó pártokban, pedig a legnehezebb helyzetben lévőknek ily módon és ezáltal lehetne nagyon komoly segítséget nyújtani. Az is látható, hogy az úgynevezett devizahitelezés t ökéletesen elmért, elszúrt, halogatott és elárult rendezése, a károsultak megsegítésének az elmaradása ezermilliárdokban mérhető kárt, veszteséget okozott, és egy kiszáradt gazdasági szerkezetet, ahol a bruttó hazai össztermék 23 százalékát éves szinten m ég mindig törlesztésre fordítja a lakosság, ez pedig egy lehetetlen gazdasági helyzetet idéz elő egy hovatovább piaci áron vagy a környékén tervezett forintosítással. Mit mond a kormányzat? Legalizálja a rablást. Legálissá teszi azt, hogy indokolatlanul ba nkok, pénzintézetek ezermilliárdos forrást vontak el emberektől, és ezt nem a felvételkori árfolyamon történő forintosítással rendezi, hanem legalizálja azt, hogy majd piaci árfolyamon ezt a különbözetet az érintett pénzintézetek lenyeljék. Elképesztő ez, arcátlan megoldás, és nyilvánvaló, hogy egy, a kormányzat és a bankok között kötött paktum eredménye. A bankszövetséggel értelemszerűen tárgyaltak minden lépésük előtt, a károsultakkal, a civilekkel még akkor sem, amikor a Jobbik meghívására itt voltak ben t az ülésteremben és keresték önöket; nem méltatták őket szóra. Beszélhetnénk arról is, hogy 2008 óta a családtámogatási rendszer bizonyos elemei be vannak fagyasztva, de arról is beszélnünk kell, hogy az úgynevezett devizahitelezés és más gazdasági bajok eredőjét, a megoldatlan otthonteremtési lehetőségeket egész egyszerűen nem oldják meg. Nem fogják fel azt, hogy a KSH szerinti átlagfizetésből egy átlagos magyar fiatal, ha arra adná a fejét, hogy önálló otthonhoz, lakáshoz, ne adj’ isten egy házhoz portáv al jusson, akkor elvégez egy fejszámolást, és arra jut, hogy 20 éves távlatban sem lesz erre lehetősége Magyarországon. És ezen a szocpol típusú részkedvezmények és egyéb megoldások sem segítenek sokat, hiszen akinek nincsen 16 millió forintja egy lakásra, annak vélhetően 13,5 sem lesz. Ugyanakkor a bankmentő csomagok mellett továbbra is hiányzik egy olyan megoldási forma - már a bankmentő csomagok megléte mellett , amely a magyar fiataloknak egy állami otthonteremtési és bérlakásépítési programot biztosít ana, tenne lehetővé, lassítva a kivándorlási spirált, javítva a gyermekvállalási hajlandóságot, és egyáltalán, életet lehelve mintegy 45 magyar