Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 19. szerda (28. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - ELNÖK: - SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről:
1851 gazdasági ágazatba. A Jobbik szakértői kiszámolták: az úgynevezett integrációs célokra 2020ig félretett összeg ek mintegy feléből országos szinten elkezdhető lenne egy olyan program, amely minden magyar fiatal számára kiszámítható lehetőségeket és Magyarországon maradási lehetőséget tudna biztosítani. Azt is látnunk kell ugyanakkor, hogy egy évtizede Magyarországot , ha rendszerszinten szemléljük, még a 29. leggazdagabb - idézőjelben leggazdagabb országként tartották számon, az e téren a GDPnél többet mondó GNI mutatója szerint ekkor a régiónkban csak Csehország és Szlovénia előzött meg bennünket. 2013ra, tehát az önök regnálásának derekára a 70. helyre csúsztunk vissza, a régiónkból pedig elénk került Szlovákia, Lengyelország, Horvátország és még a balti országok is. Fontos hiányosság az, hogy az ökonómia és az ökológia összhangjáról, tehát az úgynevezett ökoszoci ális piacgazdaságról egy szót sem említ az előterjesztés, ugyanakkor a kormány képtelen elkészíttetni a 2010ben megígért vagyonregisztert vagy vagyonleltárt is, ami nélkül nem tudjuk, hogy a családi ezüstünk megvane, az ország tekintetében milyen vagyon áll rendelkezésre, mit lehet ezzel csinálni, hogyan kell megvédeni, kiktől kell megvédeni, és ki a felelős az esetleges elherdálásáért. (12.40) Azt is el kell hogy mondjuk, hogy az az elképesztő 400 milliárdos nagyságrendre rúgó, a pénzügyi különadók köréb en összesíthető bevételi várakozás, ami itt megjelenik, egész egyszerűen a magyar polgárokat, a magyar ügyfeleket, a magyar hitelkárosultakat sújtja még most is. El kell hogy mondjuk, hogy amíg a kormányzat nem emel gátat ezen értékek áthárítása elé, addig folytatólagos árulást követ el a magyar polgárok, a magyar ügyfelek, a magyar hitelkárosultak előtt. Ami viszont a leginkább fájó, hogy bár részeredmény és elmozdulás van Magyarország legfontosabb problémája tekintetében, ami a népességfogyás, rendszerszi ntű változást a demográfiai folyamatokban nem sikerült eddig elérni. Egy átfogó otthonteremtési és bérlakásépítési program ezen is segíthetne. Tehát akkor tudunk támogatni bármiféle költségvetési módosító, jobbító előterjesztést, irányzatot, ha ez Magyaror szág legeslegfontosabb problémáján, a népességfogyáson érdemben segíteni tud, érdemben csillapítani tudja annak káros hatásait, végül pedig megfordítani ezeket a nagyon káros folyamatokat. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most felszólalásra következik Schmuck Erzsébet képviselő asszony, az LMP képviselőcsoportja vezérszónoka. Megadom a szót. SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tiszte lt Ház! Mi valószínűleg egy másik 2015. évi költségvetési javaslatot kaptunk meg, mint amiről Varga Mihály miniszter úr és kormánypárti képviselőtársaim beszéltek, mert mi mást olvasunk ki ebből a javaslatból. A költségvetés számai feketén fehéren mutatják , hogy milyen úton halad a kormány. Kiderül, hogy a költségvetésből honnan, kiktől vesz el, és a feladatok közül mit tart támogatásra érdemesnek A költségvetési soroknál semmi sem árulkodik őszintébben egy kormány értékrendjéről és valós társadalompolitiká járól. Így olvasva a jövő évi költségvetés tervezetét, szomorú és aggasztó képet kapunk. Kezdem néhány jellemző példával. Tovább folyik a stadionépítési program, 2015ben legalább 64 milliárd forinttal. A Miniszterelnökség legfőbb gondja, hogy 5 milliárdér t a Várba költözzön, miközben a jövőt szolgáló beruházások akár a humán tőkébe, akár a fenntartható technológiákba csökkennek. Duzzad a közmunkaprogram 50 milliárddal, amit nem a közmunkában létminimum alatt dolgozó emberek bérének növelésére szánnak, hogy emberhez méltó körülményeket élhessenek meg, hanem hogy még több ember kerüljön ebbe a helyzetbe, miközben 23 milliárddal csökkennek a képzési támogatások, amelyek kiutat, hosszú távú megoldást jelenthetnének az embereknek.