Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 18. kedd (27. szám) - Egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Ukrajna közötti Társulási Megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz):
1789 magyar civil szférának vannak erre megoldásai az ukrán civilekkel, ezt tudomásukra kell hozni. Ilyen módon garantálhatóbb lenne az, hogy Ukrajnában nem kevés kiváltságos kezében fog az Európai Unió felől érkező támogatás, illetve pénz ek összpontosulni. Nyilván az új ukrán vezetés, a polgárok szívébe sem lopta be magát az Orbánkormány. Mindannyian emlékszünk arra a szégyenletes esetre, amikor a Gazpromelnök budapesti látogatása után pár nappal Magyarország egész egyszerűen leállította a gázszállítást a szomszédunkba. Semmi olyan szakmai indítéka nem lehetett a magyar kormánynak erre vonatkozóan, mint amit megpróbáltak közölni, kommunikálni. Itt nyilvánvalóan egy politikai akcióról van szó, amit meglehetős felháborodással szemléltünk Ma gyarországon belül is, illetve nemzetközi színtéren is nagyon kemény bírálatok érték Magyarországot ennek kapcsán. Azt gondolom, a magyar kormánynak ugyancsak van tennivalója azzal kapcsolatban, hogy visszaszerezze a bizalmat. Úgyhogy mindenképpen fontosna k tartom, ha most élen járunk a ratifikáció során. De emlékeztetni szeretném a magyar kormányt arra, hogy az Ukrajna melletti kiállásnak folyamatosnak és stabilnak kell lenni, és minden téren meg kell nyilvánulnia, nem lehet ezt a hintapolitikát folytatni. A magyar kormány felé egyértelmű elvárás az, hogy Ukrajna mellett álljon ki, különösen ezekben a nehéz időkben. Ráadásul, azt gondolom, ez a helyzet Oroszország számára is egy újabb olyan jelzés lesz, amin keresztül érzékelnie kell, hogy Európa egységesen kiáll Ukrajna mellett. Előbbutóbb tudomásul kell venniük, hogy nincs más út, mint az együttműködés útja, és ennek megfelelően kell viselkednie. Ezért is tartom ezt nagyon fontosnak, hogy a magyar kormány konzekvensen viselkedjen e tekintetben. Ráadásul n ekünk, az Európai Unióban most már tíz éve tagságot nyert országnak erkölcsi kötelességünk is, egyben világos érdekünk is, hogy az értékeinkre és ne a guruló rubelekre, vagy a titkos svájci bankszámlára alapozott külpolitika váljon uralkodóvá KözépEurópáb an. Csak az képes tartós és egyegy kormányzati ciklusnál hosszabb ideig tartó stabilitást teremteni ebben a régióban, és mindannyiunknak érdeke az, hogy ebben a régióban stabilitás legyen. Végül pedig hadd emlékeztessem valamire kormánypárti képviselőtárs aimat! Kövér László házelnök úr mostanában sokat elmélkedik azon, hogyan lehetne lassan és óvatosan kihátrálni az Európai Unióból. Ukrajna, Grúzia és Moldova példája egy csattanós választ ad Kövér László szavaira, amelyeket, őszintén remélem, inkább a megg ondolatlanság vezérelt. Viszont nagyon fontosnak tartom, hogy a Fidesz ilyen üzeneteket ne is fogalmazzon meg, mert egész Magyarország érdeke az, hogy az Európai Unió teljes jogú tagjaként ott tudjunk lenni és mi tudjuk befolyásolni azt a közösséget, amely nek tagjai vagyunk. Ezek nagyon felelőtlen kijelentések, és nagyonnagyon rossz irányba viszik az országnak nemcsak a tekintélyét, de magát a hangulatot is itt az országon belül is. Azt gondolom, itt az idő, hogy a Fidesz szakítson ezekkel a retorikákkal. Őszintén remélem, csak arról van szó, hogy önök így beszélnek, de nem így gondolkodnak arról a közösségről, amelynek a teljes jogú tagja vagyunk. Azok az emberek, akik szeretnének mielőbb bekerülni az Európai Unióba, vagy szeretnének közelebb kerülni az eu rópai szabad nemzetekhez, pontosan azt tapasztalják, hogy egy tökéletlen Európai Unióhoz tartozni százszor jobb, mint kívül lenni ezen a formáción. Az Unión kívül van ugyan élet, de azt legfeljebb az oligarchák élvezik, az emberek többsége számára nélkülöz ést, szenvedést és elnyomást jelent. Az LMP tehát feltétlenül támogatásra érdemesnek tartja az ukrán társulási megállapodást, és megszavazását várja minden felelős politikai erőtől. Köszönöm. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés ! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Megkérdezem, hogy kíváne valaki hozzászólni jelen tárgykörhöz. (Jelzésre:) Kétperces felszólalásra kért szót Hörcsik Richárd képviselő úr. Parancsoljon! DR. HÖRCSIK RICHÁRD ( Fidesz ):