Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 10. hétfő (24. szám) - Egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP):
1466 annak tükrében, hogy képviselőtársaim is úgy nagyjából a hozzászólásaik háromnegyed részét az előző önkormányzati törvény méltatásával töltötték, és mondandójuknak körülbelül egynegyed részét szánták erre a törvényre. Ha ezt az arányt nem is kívánom ilyen módon meghatározni, de valóban vissza kell utalni korábbi törvénymódosító javaslatokra. (21.10) Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a módszer, amit most önök itt csinálnak, ez már bevált önöknél az országgyűlési választáson. Az országgyűlési választáson sem történt más, mint hogy megváltoztatták az országgyűlési választási szabályokat, körzethatárokkal együtt átírták az egészet, és ennek eredményeképpen a választói akaratot felülírva önöknek kétharmados többsége lett az Orszá ggyűlésben, annak ellenére, hogy egyébként vesztettek 500 ezer szavazót, annak ellenére, hogy egyébként az itt, a parlamenti patkóban helyet foglaló ellenzéki pártokra összességében 78 százalékkal több választópolgár szavazott, mint önökre. Ennek ellenére a választási rendszer átírásával önöknek kétharmados többségük lett. Aztán, tisztelt képviselőtársaim, új házszabályt fogadtak el, amelyben szavatolták azt, hogy majd ezzel az új többséggel megfelelőképpen élhessenek itt, az új Országgyűlésben. Aztán, tis ztelt képviselőtársaim, amikor meglátták azt, hogy milyen eredmény született itt az országgyűlési választások eredményeképpen, akkor az új házszabálynak azokat a rendelkezéseit, amit nem tudtak akkor teljesen személyre szabni, azt gyorsan átírták egy viszo nylag hamarjában benyújtott módosító javaslattal. Emlékezzenek csak, mondjuk, a levezető elnök szavazati jogára vagy éppenséggel a házszabálytól eltérésre vonatkozó szabályrendszerre. Nos, tisztelt képviselőtársaim, nem csinálnak semmi mást, mint az önkorm ányzati törvényekkel és az önkormányzatra vonatkozó szabályrendszer átírásával ugyanezt a mechanizmust viszik végig. Csinálnak egy új választási rendszert, egy olyan választási rendszert, ami szavatolja önöknek azt, hogy a választói akaratot felülírva gyak orlatilag egy törvényesített, egy törvénybe foglalt választási csalással meg tudják nyerni az önkormányzati választást. Majd a Fővárosi Közgyűlés olyan szabályokat hoz, ami hozzáigazítja ahhoz a helyzethez az önök számára legoptimálisabb módon a fővárosi s zabályokat, amelyek korábban egyébként hosszú időn keresztül teljesen másként voltak. Megszüntetik a frakciókat, valójában minek is az, és ezzel együtt természetesen elvonják azoknak az ellenzéki, fővárosi értelemben vett kisebb pártoknak a juttatásait, a lehetőségeit, amik korábban egyébként őket megillették, vagy megillették volna. A helyzet az, hogy most tartunk az én mondandóm keretében annál a pontnál, hogy egyébként a Jobbiknak vagy az LMPnek lett volna 234 képviselője a Fővárosi Közgyűlésben frakc ióval, jelen pillanatban egy képviselővel rendelkeznek frakció nélkül és mindenféle juttatás nélkül. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt nevezik önök, ugye, a demokratikus hozzáállásnak. Majd ezután nem elég, hogy ezt megteszik, a Fővárosi Közgyűlés még nagyon elegáns módon azzal együtt, hogy mi most itt emeljük a főpolgármester úrnak a juttatásait, lecsökkentik a fizetését a listán bejutott fővárosi képviselőknek; 25 százalékról, már a főpolgármester fizetéséhez viszonyított 25 százalékról lecsökkentik 15 száza lékra. Ez azt jelenti, hogy egy fővárosi képviselő, aki listán jutott be, az alig fog többet keresni, mint egy kerületi képviselő, ha egyáltalán egyébként többet fog keresni, úgy, hogy egyébként - még egyszer mondom - semmiféle egyéb juttatás vagy költségt érítés őt nem fogja megilletni. És akkor, tisztelt képviselőtársaim, ha már itt tartunk, akkor most ugyanúgy, ahogy korábban a házszabály módosításánál az Országgyűlés esetén, most ezzel a törvénymódosítással hadd fogalmazzak úgy, hogy elvarrják a szálakat , optimalizálják a rendszert teljes mértékben ahhoz a szituációhoz, ami a választások eredményeképpen kialakult. Ehhez még persze hozzáteszem azt is, hogy nemsokára tárgyalja majd a Ház az egyes jogállási törvények között a polgármesterekre vonatkozó munka jogi jogállást, megváltozott munkajogi jogállást szabályozó új törvényjavaslatot. Tisztelt Képviselőtársaim! Komolyan gondolják, hogy ezt egyébként az emberek nem látják? Pontosan tudják, és látják, hogy miről van szó. Hozzáteszem még azt is, hogy én azt k ifejezetten