Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 10. hétfő (24. szám) - Egyes önkormányzatokat érintő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat - ELNÖK: - DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP):
1467 nehezményezem, és cinikusnak tartom, államtitkár úr, az ön részéről - az ön részéről , hogy amikor egy héttel ezelőtt kérdeztem azonnali kérdésben azt, hogy tervezie a kormány, hogy a főpolgármesternek vétójogot ad, akkor ön nem válaszolt err e a kérdésre. Majd amikor a viszonválaszban én felvetettem államtitkár úrnak, hogy tegye már meg, államtitkár úr, hogy válaszol erre a kérdésre, mert elfelejtett az előző kérdésem nyomán, akkor ön bátor ember módjára ismét elkerülte a válaszadást, nem vála szolt erre a kérdésre. Majd négy nappal később benyújtanak egy törvényjavaslatot, amiben éppen a főpolgármester vétójogáról van szó. Államtitkár úr, ne hülyítsen minket, már elnézést kérek a kifejezésért, azzal, hogy ön ezt nem tudta akkor előre! Ne mondja nekem ezt! És azt se mondja nekem, hogy a minisztérium nem volt partner ennek a törvénynek a kidolgozásában, és ön mint önkormányzatokért felelős államtitkár, akkor, amikor én ezt kérdeztem, akkor nem tudott volna erre válaszolni. Nem, államtitkár úr, ön nem akart erre a kérdésre válaszolni akkor, amit gyalázatosnak tartok. Az egyébként szintén, államtitkár úr, idetartozik, hogy akkor ön nagyon helyesen szinte kikérte magának, hogy én hogy kérdezhetek olyat, hogy citykoncepció és hasonló változások, hiszen öt évre választjuk meg az önkormányzatot, és természetesen jelentős változások az önkormányzat életében ezen az öt éven belül nem szabad, hogy történjenek. Ehhez képest most megint azt mondom, hogy egy héttel később tárgyaljuk itt pont az ön részvételével azt a törvényjavaslatot, ahol igen jelentős változások állnak majd be a főpolgármester jogállását tekintve és a képviselők jogállását tekintve, akárcsak, ha a javadalmazásukat vesszük alapul. Ugyanis, tisztelt képviselőtársaim, azzal párhuzamosan, hogy a rendszer egyik szereplőjének megnövelem a jogkörét, azzal automatikusan együtt jár az, hogy más szereplőinek viszont csökken a mozgástere, a jogköre. Azzal, mert persze mindent lehet fordítva is megfogalmazni, és az úgy éppúgy igaz lesz, hogy a főpolgármes ter vétójogának a beiktatásával jogköröket veszítenek azok a megválasztott képviselők, akiket valóban öt évre választottak meg a magyar választópolgárok, a budapesti választópolgárok. Én azt gondolom, hogy ha államtitkár úrnak az az állítása helyes volt eg y héttel ezelőtt, akkor erre a szituációra is helyes, akkor is, ha ez egyébként most nem áll az önök érdekében. Feltehetném én is azt a kérdést, bár nyilván válasz nélkül fog maradni, amit képviselőtársaim is feltettek, hogy ugyan kik azok, akik miatt módo sítani kell az összeférhetetlenségi szabályokat. Valószínűleg több orvos, egészségügyi intézmény igazgatója került megválasztásra az elmúlt időszakban, ugyanis nagyjából ebben a körben teszik lehetővé azt, hogy ne váljon ez a foglalkozás összeférhetetlenné az önkormányzati képviselői tisztséggel. Tisztelt Képviselőtársaim! Attól, és ezt szintén nem én mondom először a mai vitában, hogy nem egy személyre alkotnak jogot, hanem többre, attól ez még ugyanúgy személyre szabott jogalkotá s, mintha egyetlen ember érdekében változtatják meg a jogszabályokat, mint az oly sokszor előfordult már az előző parlamenti ciklusban. Az is érdekes, tisztelt képviselőtársaim, hogy vajon véletlenül vane komoly összefüggés aközött, hogy a kistelepülési p olgármesterek fizetését megkurtítják és a között a jelenség között, hogy túlnyomó többségében független képviselők nyerték el ezeket a polgármesteri tisztségeket. Azaz, ahol önöknek érdekében áll, és a fideszes pártkáderek jól járnak vele, ott emelnek, aho l meg nem, ott meg csökkentenek, ott nyilván a költségvetési érdekek előtérbe kerülnek, minél többet lehessen megtakarítani, és az adóhatóság hiányosságait talán így egy picit enyhíteni lehet, és itt most mindenki tudja, és gondolja hozzá, hogy igen nagyon szépen és elegánsan fogalmaztam. Végül arra, amit egyik képviselőtársam mondott, illetve amiről beszélt konkrétan, hogy a megyeszékhelyeken kell hogy működjön, vagy ne a megyeszékhelyeken működjenek ezek a közgyűlések. (21.20)