Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 10. hétfő (24. szám) - A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): - ELNÖK:
1431 a nevelésioktatási támogatásoknak a rendszerét, hiszen nagyon komoly összegről, évi ötmilliárd forintról van szó vagy lenne szó egyébként, ha ö nök ezt biztosítanák teljes összegében, amelynek a felhasználása azonban erősen kétséges és problémás, hogy valóban azokhoz a családokhoz, szülőkhöz kerüle, akikhez kellene, és valóban azt a célt szolgáljae, tekintve a magyariskolaválasztást, amelyet va lójában kellene. Tehát a rendszer újragondolását és az ezzel kapcsolatos egyeztetéseket szeretném erről a helyről is üdvözölni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az LMP képviselőcsoportjából Schmuck Erzsébet képviselő asszony következik, az Országgyűlés jegyzője. Parancsoljon, képviselő asszony! SCHMUCK ERZSÉBET ( LMP ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitájában is ki kell emelni, hogy a magyar adófizetők nagy árat fizettek a kormány 2013. évi költségvetéséért. A 2013. évi költségvetés a korábbi évek megszorításaira épült, így tartalmazta mindhárom Matolcsycsomag intézkedéseit, az összes korábbi adóemelést és igazságtalan adóváltoztatást, a tran zakciós illeték duplájára történő emelését, a világrekorder áfát és még vagy negyvenféle különböző kisadót, az adójóváírás eltörlését. Az Orbánkormány 2010 óta több mint 2600 milliárd forintnyi megszorítást hajtott végre, jellemzően az oktatási, szociális és egészségügyi területen. Ez fejenként 260 ezer forintot jelentett évente. Az LMP közel 150 módosító indítvánnyal összesen 800 milliárd forintos átrendezést hajtott volna végre a kormány 2013. évi költségvetésében; a kormány költségvetésében, mert az Ors zággyűlés illetékes kormánypárti többségű bizottságai egyetlen ellenzéki vagy a társadalmi partnerek, például szakszervezetek részéről benyújtott módosító indítványt sem támogatott. Sajnos, 2013ban is a kormány stadionokra és más presztízsberuházásokra ké t kézzel öntötte a pénzt, miközben egy percig sem foglalkozott azzal, hogy az elmúlt évek megszorításainak áldozatai hogyan fognak talpra állni. A 2013. évi költségvetés bebetonozta a szociális területet érintő megszorításokat. A kormány az oktatási rendsz ert előre kitervelten leszállópályára állította, és 2013ban újabb tízmilliárdokat vontak ki a felsőoktatásból. (18.30) Az önkormányzati szektorban becslések szerint 100150 milliárd forinttal többet vont el az á llam, mint amennyit a feladatelvonás indokolt volna, mindeközben milliárdokkal többet költött a kormány propagandára, és minden eddiginél többet költöttünk a bürokráciára, a kormányzat gazdasági térhódítására. Ezek a számok azt mutatják, hogy a Fideszkorm ánynak fontosabb hatalmi pozíciójának rögzítése, mint az ország jövőjébe való befektetés. Nem feledhetjük el azt sem, hogy a kormány a 2013. évi költségvetést úgy tervezte meg, hogy abba nem engedett beleszólást sem a munkavállalóknak, sem a társadalmi par tnereknek, pedig csak annyit kértek, hogy a kormány tárgyaljon a munkavállalókkal, hozzanak létre válságalapot a tömeges elbocsátások kezelésére, segítsék elő a megváltozott munkaképességűek munkához jutását. És amit mindaddig a kormány orra alá fogunk dör gölni, amíg nem készül el, az az országleltár hiánya, mert hogyan is bízhatnánk abban, hogy az állam a jó gazda gondosságával kezeli a rábízott közös vagyont, amíg azt sem tudjuk, hogy mennyi a közvetlenül vagy közvetetten birtokolt állami vagyon. Az orszá g harmonikus fejlődéséhez az alapoktól kell újratervezni a költségvetést, és a teljes költségvetésre kiható átvilágítást kell végrehajtani. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK : Köszönöm szépen, képviselő asszony, jegyző asszony. Az MSZP képviselőcsoportjából Szaká cs László képviselő úr következik, a hátralevő időkeret teljéig. Parancsoljon!