Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 3. hétfő (23. szám) - A tudományos kutatásról, fejlesztésről és innovációról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz):
1319 kollégiumok és a zsűrik kiválasztásában, jelölésében és aztán a döntéshozatali mechanizmusban lehet ne talán finomítani. Azt gondolom egyébként, hogy ha azt a szakszerűséget, azt a hozzáállást lehetne kivetíteni vagy megvalósítani minden kutatásfejlesztési támogatás esetében, ami az OTKAnál működött, ami mondjuk, persze csak egypár milliárdos, míg most összességében valami 70 milliárd körüli összegről beszélünk, ha jól emlékszem az NKFI Alap esetében, akkor valószínűleg jól működne a rendszer, és talán ez lenne a pozitív irány. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. ELNÖK : Tisztelt Országgyűlés! Most a to vábbi képviselői felszólalások következnek. Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Ennek értelmében Pósán László képviselő úré a szó. DR. PÓSÁN LÁSZLÓ ( Fidesz ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Elég sok minden elhangzo tt itt az elmúlt több mint egy órában, én azért azt hadd jegyezzem már meg, hogy ha szakmai kérdésről vitatkozunk vagy beszélgetünk, márpedig szinte kifejezetten a mostani törvény ilyen, akkor nem árt, ha végigolvassuk a törvény szövegét, és meg is értjük a leírtakat. Ugyanis itt voltak olyan felvetések, amelyek arról szólnak, hogy a döntéshozatalnál milyen garanciák vannak vagy éppen nincsenek. (23.30) Benne van a törvényben nagyon világosan, hogy szakterületi kollégiumokat kell létrehozni, szakértői csopo rtok értékelnek, rangsorolnak, tehát ebből a szempontból azok a fajta döntéshozatali mechanizmusok, amelyek egyébként ma is vannak - éppen az előbb beszélt róla Szabó Szabolcs képviselőtársunk, hogy az OTKAnál ez jól működik, lényegében ez a konstrukció v an most is , továbbélnének ebben a rendszerben. Elhangzott Ikotity képviselő úrtól az a kérdés vagy kifogás, hogy az OTKA esetében mi lesz akkor a most benyújtott pályázatokkal. Az átmeneti rendelkezéseket el kell olvasni, és ott szerepel benne, hogy a be nyújtott OTKApályázatokat ugyanolyan rendben fogják elbírálni, ahogyan eddig is volt, és az OTKA nem megszűnik, hanem egy jóval nagyobb alap részévé válik, ami reményeim szerint azt jelenti, hogy jóval nagyobb forrással lehet gazdálkodni minden olyan kuta tási területen, ahol eddig az OTKA jelentette a keretet. Kiss László képviselő úr azt mondta, hogy ő történelemtanár. Ha történelemtanár, akkor a tényeket és a múltban történt eseményeket illene jobban ismerni és tisztelni. Ő úgy fogalmazott, hogy itt egy központosítás történik. Szeretném megjegyezni, hogy az Innovációs Alapot és a hozzá kapcsolódó hivatalt - aminek most az átszervezéséről van szó - 2004ben fogadta el a Magyar Országgyűlés, Magyar Bálintnak hívták akkor azt a minisztert, aki beterjesztette , és ennek az Innovációs Alapnak az egész konstrukcióját, ami arról szól, hogy magántőkebefizetés és ehhez hozzátesz a központi költségvetés, akkor találta ki a Ház. Tehát ha központosítási problémái vannak, akkor címezze egyébként a saját pártjának elősz ör is ezt a kifogást. Amikor arról beszélt, hogy szerinte az elmúlt négy évben voltak problémák a tudományfinanszírozással meg a kutatással kapcsolatban, akkor vélhetően nem figyelt arra, amikor Domokos elnök úr ismertette, hogy az ÁSZ milyen időkeretekben végzett vizsgálatokat, az pontosan mikortól kezdődött és meddig tartott. 2008tól 2010ig és 2008tól 2012ig többféle ilyen vizsgálatot folytattak, tehát nem az elmúlt négy évet vizsgálták, hanem, ha úgy tetszik, az ezt megelőző ciklusról vagy pedig a ké t cikluson átnyúló időkeretről van szó. Ez így korrekt, ha erről azért szót ejtünk. A felsőoktatási intézmények érdekeltségének a megszűnésére: én nem is tudom, honnan vette ezt a fajta ötletet, ugyanis a felsőoktatási intézmények abban való érdekeltsége, hogy milyen külső forrásokat tudnak bevonni, most is megvan, és nem is fog eltűnni ezzel, már csak azért sem, mert meglévő jogszabályi keretek ebből a szempontból ösztönzik erre. Gondoljunk arra, hogy például a kiválósági címek elnyerésének, ami egyébként pluszforrással is jár, van számos olyan