Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. november 3. hétfő (23. szám) - A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - DR. ARADSZKI ANDRÁS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár:
1238 németek megvalósították a saját kis gázvezetéküket, amely O roszországból közvetlenül szállítja hozzájuk a gázt Északi Áramlat néven. Milyen gázt tudtunk, Magyarország is és a környező országok is Ukrajnának visszajuttatni, amikor az oroszok elzárták a gázcsapokat? Nyilvánvalóan orosz eredetű gázt. Tehát ebből is l átszik ennek a dolognak a kettőssége; illetve az energiapolitika más területein is Magyarországot rákényszerítik, hogy bezárja szénbányáit, szénerőműveit - nyilvánvalóan környezetvédelmi okokra hivatkozva , miközben Németországban szénerőműveket nyitnak, hogy az egyébként atomenergiapiacról kilépve is valahogy az energiát pótolni tudják. Vagy például az Európai Unió más országait is felhozhatnám példaként. Na de maradva a gázpiacnál, nyilvánvaló és egyértelmű, hogy Magyarországnak érdeke volna a Déli Áram lat gázvezeték megvalósulása. Látjuk az ukrajnai helyzetet, és nem tudhatjuk, hogy a következő hónapokban hogyan fog alakulni. Itt van a tél, most már talán azt mondhatjuk, van elegendő gáz a gáztározóinkban, hogy egy krízishelyzet esetén is megfelelően el tudjuk a magyar lakosságot látni földgázzal. Azonban itt is jó néhány parlamenti felszólalás kellett ahhoz, és egy kicsit úgy tűnt, hogy noszogatni kell a kormányt, ugyanis elég lassan indult be a gáztározók feltöltése. Hónapokkal ezelőtt még kérdéses vol t, hogy lesze elegendő mennyiségű gázunk télen a tározókban, amiből a magyar lakosságot majd el lehet látni; ezt csak úgy zárójelben jegyzem meg. Tehát összefoglalóan - és talán nem árulok el titkot ezzel - a Jobbik mind az összegző módosító javaslatot, m ind pedig az eredeti javaslatot támogatni fogja, mégpedig egyetlen indok alapján: mert az Magyarország ellátásbiztonságát és Magyarország nemzetstratégiai érdekeit szolgálja. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. A kormány nevé ben Aradszki András képviselő úr jelentkezett szólásra. Parancsoljon! DR. ARADSZKI ANDRÁS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon sok mellékzöngéje van ennek a törvényjavaslatnak, amit - mint mondtam - a kormány tám ogat, olyanok is, amikre az ember igazából nem is gondolt. Nagy meglepetéssel hallottam, hogy erről a törvényjavaslatról az jutott mindenkinek az eszébe, hogy Déli Áramlat és Gazprom. Kérem tisztelettel, ebben a Házban a Déli Áramlatról először törvényjava slatot, törvényt az MSZP terjesztett be (Gőgös Zoltán: Mondtátok is, hogy hazaárulók vagyunk!) , ők kötötték meg azt az államközi egyezményt az oroszokkal, amely a Déli Áramlat létesítését célozta meg. (Közbeszólás az MSZP soraiban: Mi ezzel a probléma?) És mindezt akkor - jelzem Szél Bernadett képviselő asszonynak , amikor még igencsak jó esélye volt annak, hogy a Nabuccovezeték megépül; független forrásból és az orosz, kockázatos területeket elkerülve épült volna meg. Jelzem, hogy az akkori magyar kormán ynak, azaz a GyurcsányBajnai tandemnek ez a lépése nem használt ahhoz, hogy a Nabucco mint vezeték megépüljön, hanem elbizonytalanította a befektetőket, kétségessé tette a Nabucco megtérülését, olyan versenyhelyzetet generáltak, amelyben - nagyon helyesen mondta Orbán Viktor akkor - nem lehet versenyezni egy nem piaci szereplővel, míg a Nabucco egy piaci szereplők által összeállított projekt volt. Tehát az, hogy most nem azeri gázt és nem más, független forrásból származó gázt használunk, és nem független vezetéken keresztül jön Magyarországra, annak köszönhető, hogy 2008ban vagy 2009ben a szovjet, illetve oroszbarát MSZP (Derültség az MSZP soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiban: Is.) , vagy mind a kettő, hátba szúrta a Nabuccót. S most, amikor ebben a nehéz helyzetben, ami itt Közép- és KeletEurópában kialakult, megpróbáljuk a magyar érdekeket megvédeni, megpróbáljuk a magyar érdekeknek legjobban megfelelő megoldást megtalálni, akkor azt mondják, hogy ez nem kell. Meg kell mondanom őszintén, hogy ez s ok szempontból is aggályokat vet fel, de én nem vagyok híve az összeesküvéselméleteknek, annak ellenére, hogy összeesküvések még lehetnek is.