Országgyűlési Napló - 2014. évi őszi ülésszak
2014. október 28. kedd (22. szám) - A büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény és ehhez kapcsolódóan más törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1029 Az eddig felsorolt változásokon túl a törvényjavaslat módosítja a büntető törvénykön yvet és a büntetőeljárásról szóló törvényt is. E módosításokkal részben jogértelmezési problémák feloldása, részben pedig a jogharmonizáció, valamint az egyes ágazati törvények összehangolása valósul meg. Végezetül az időközben bekövetkezett jogszabályi vá ltozásokra és a rendszerbeli módosításokra tekintettel indokolttá vált a bűnügyi nyilvántartásról szóló törvény módosítása is. Ennek keretében a javaslat a nemzetközi együttműködést, a nyilvántartási rendszert próbálja fejleszteni, illetve a joganyag belső összecsiszolásának szándéka valósul meg. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Kérem önöket, hogy támogassák az előterjesztést. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok, az MSZP, a Jobbik és az LMP soraiból.) ELNÖK : Köszönöm, képv iselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Harangozó Tamás képviselő úrnak, az MSZP képviselőcsoportja vezérszónokának. Öné a szó, képviselő úr. DR. HARANGOZÓ TAMÁS ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök ú r. Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslattal összefüggésben három szempontot szeretnék tisztelt képviselőtársaim figyelmébe ajánlani, amiket később majd részletesen is kifejtek. Az első: mi már múlt év őszén figyelmeztettük önöket, tiszte lt kormánypárti képviselőtársaim, hogy a kormány egy félig kész, a jelenlegi viszonyok között lényegében végrehajthatatlan büntetésvégrehajtási kódexet akar megszavaztatni önökkel. Önök nem hallgattak ránk, most pedig szégyenkezhetnek, mert néhány héttel a hatályba léptetés előtt a kódexet 69 paragrafuson keresztül kénytelenek módosítani. Másodjára: a kormány azt állítja, hogy ez a törvényjavaslat összhangba hozza a tényleges életfogytiglani szabadságvesztést az európai normákkal. Ezzel szemben valójában ö nök megszüntetik a tényleges életfogytiglant. Ráadásul anélkül szüntetik meg a tényleges életfogytiglant, hogy a korábban felvetődött jogi aggályokat orvosolnák. Harmadszor pedig, a törvényjavaslat több szakasza érinti a kegyelmi eljárást, az egyetlen való ban rendezésre váró kérdést azonban érintetlenül hagyja: továbbra sem lesz nyilvános adat, kinek ad kegyelmet a köztársasági elnök. Lássuk mindezt részletesen! Talán a témával foglalkozó képviselőtársaim még emlékezhetnek arra, hogy tavaly novemberben a kö vetkező gondolattal zártam a bv. kódex vitájában elhangzott felszólalásomat: „A benyújtott büntetésvégrehajtási törvényt minden hibája ellenére előremutatónak és jó tárgyalási alapnak tartjuk, azonban a hatályba léptetés feltételei jelenleg teljesen hiány oznak. Ennek orvoslása halasztást nem tűrő kormányzati feladat.” A most benyújtott törvényjavaslat bizonyítja leginkább, mennyire helytállók voltak ezek a kritikák. Ez a javaslat a törvényjavaslat több mint harmadát, 69 paragrafust módosít. Az elmúlt hónap okban lázas munka folyhatott - valószínűleg a Belügyminisztériumban , hogy átírják, pontosítsák, kiegészítsék az új kódex számos rendelkezését, az iratbetekintési jog gyakorlásától kezdve az elítéltek elővezetésén át a kockázatértékelés és a biztonsági cs oportba sorolás szabályáig, és hosszan folytathatnánk a sort. Pár héttel a hatálybalépés előtt ezzel a töméntelen mennyiségű módosítással akarják működőképessé, alkalmazhatóvá tenni az új törvényt. Aligha vitatható, hogy a bv. törvényt érintően megfogalmaz ott módosítások többsége indokolt, és láthatóan érdemi szakmai megfontolás eredményeként került bele a javaslatba. A kérdés az, hogy a mostani módosításokat megalapozó szakmai elemzéseket, egyeztetéseket miért nem lehetett a bv. kódex elfogadása előtt lefo lytatni. Miért egy félig kész törvényt nyújtottak be tavaly az Országgyűlésnek? Milyen jogalkotási színvonalat tükröz, hogy még a hatálybalépés előtt nagy terjedelemben módosítani kénytelenek a bv. kódexet? Igen, egy 40 éve hatályban lévő bv. kódex