Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. június 30. hétfő (12. szám) - A pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági
425 játszhattak; játszhattak, csak olyan feltételekkel, ami számukra nem volt elfogadható, ennek volt a következménye az, hogy ezen a területen nem volt érdemi adóbevétel, holott - ahogy még egyszer elmondom - ezen a ter ületen eddig is magyar emberek külföldi portálokon fogadásokat kötöttek, és ott pénzt nyertek vagy éppen vesztettek. Szilágyi képviselő úr mondta, hogy rá kellett volna bírni a multikat a korábbi szabályozás alapján, hogy a magyar piacon szerepet vállaljan ak. Valóban, lehet, hogy rá kellett volna bírni őket, de nem lehetett. Nem volt olyan motiváló számukra az eddigi jogszabályi környezet, hogy ezt megtegyék, nem alapítottak leányvállalatot Magyarországon, mint ahogy eddig a törvények azt előírták volna; ho gy ennek mi az oka, azt én nem tudom megmondani, a gyakorlat ezt igazolja. Megint csak megnéztük a nemzetközi példákat, és láthatóan ott sem írják elő egyébként sem Dániában, sem Franciaországban, sem például Spanyolországban, hogy csak leánycégekkel vehet nek részt a piacon. Tehát külföldi cégként részt vehetnek a piacon, viszont annak a veszélye nem áll fenn, ami szintén elhangzott most a vitában, hogy mi offshore hátterű cégek előtt nyitnánk meg a terepet, hiszen az a mai jogszabályok alapján elképzelhete tlen, hogy a kormány egyébként nem tisztázott hátterű cégekkel bármilyen szerződést kössön. Ebben az esetben a törvényi szabályozás keretében a nemzetgazdasági miniszter az, aki ezt a koncessziós szerződést megkötheti, neki pedig kötelessége a jelenlegi jo gszabályok alapján, hogy megvizsgálja ezeknek a cégeknek a hátterét, tehát offshore hátterű céggel nem köthet koncessziós szerződést a mai jogszabályok alapján a nemzetgazdasági miniszter sem. Tehát azt gondolom összességében, hogy ez a jogszabály azt a cé lt szolgálja, hogy a piac jobban megnyíljon, azt a célt szolgálja, hogy az az adófizetés, ami eddig a külföldi országokban csapódott le, most Magyarországon csapódjon le, és azt a célt szolgálja, hogy ha már ez az adóbevétel realizálódik a magyar költségve tésben, akkor az sportcélokat szolgáljon. Én azt gondolom, hogy ezekkel a módosításokkal ez a törvényjavaslat elfogadható. Ez a törvényjavaslat azokat a célokat, amelyeket megfogalmaztunk a benyújtáskor, meg tudja valósítani. Ezért arra kérem tisztelt képv iselőtársaimat, hogy támogassák majd a zárószavazás során. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) (22.30) ELNÖK : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra várhatóan július 4én, pénteken kerül sor. A pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. Az előterjesztés T/262. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. A Gazdas ági bizottság - mint kijelölt bizottság - részletes vitáról szóló jelentését T/262/3. számon megkapták. A Törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslata T/262/5. számon, a részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatokról szóló összegző jelen tése pedig T/262/6. számon a honlapon elérhető. Tisztelt Országgyűlés! A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Szűcs Lajos képviselő úrnak, a bizottság előadójának. Parancsoljon!