Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. június 30. hétfő (12. szám) - A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
371 saját valut ájának árfolyamát. Abszolút szakmaiatlan tehát, amit mondanak, mindenféle szakmai alapelvtől távol áll. De még lehetne is vitatkozni róla, csak nem ezen kérdéskör kapcsán. Hiszen ezen kérdéskör kapcsán annyi jelenthető ki, hogy igen, van az országnak ráhat ása átgondolt gazdaságpolitikával a saját valutaárfolyamára is, de azok a minősített átverések, az az évszázad csalása, ami itt történt, és annak részbeni deklarálása még ezáltal is, ami előttünk van, tökéletesen elfogadhatatlan. Legalább ki kéne jelenteni azt, hogy ezek a bankok, ezek a pénzintézetek nem a banki alaptevékenységet végezték, tehát nem hitelezték a gazdaságot tisztességesen. Ha, mondjuk, kisvállalkozókat hiteleztek volna, akkor mi szükség lenne a Magyar Nemzeti Bank növekedésösztönző programj aira vagy a különböző mikrovállalkozói programokra? Tehát elmondhatjuk azt, hogy nem látták el a funkciójukat ezek az intézetek, nem a vállalkozói szférából, nem a prémiumügyfelekből kívántak meggazdagodni, hanem a lakossági átlag, normálisan a bankszámláj át és a bankját használó polgárokat terhelték indokolatlan módon. Ez, amit önök letettek az asztalra, ezt az indokolatlan terhelést nem csinálja vissza. Ez nagyon kis részét kozmetikai jelleggel, de egyébként mérhető részét és fontos részét visszacsoportos ítják, amit én csak támogatni tudok. De az a gyanú bennem, hogy ha önök a Jobbik nyomvonala mentén a felvétel árfolyamán forintosítani akarnák ezeket a hiteleket ősszel, és még egyszer mondom, nyilván tudják már, hogy mit akarnak ősszel csinálni, akkor nem tették volna elénk ezt a papírt. Tehát egyértelmű, hogy többéves huzavona után, kétszeri Kúriára várakozás után, szánalmas Európai Bíróságra való várakozás után, különböző egyéb döntéshozó szervekre való várakozás után most egy újabb lépcső fokot hoztak ide, ebbe a húzd megereszd meg játékba, ami az önkormányzati választások előtt, szeptember első vagy második hetében abban fog kicsúcsosodni, hogy idehoznak elénk még egy csomagot, ahol valami, talán a piacihoz képest csökkentett árfolyamon m egpróbálja forintosítani azokat a devizahiteleket, amelyeknél csak a felvétel napjának árfolyamáról lenne érdemes beszélni. Mert az aközötti és a, mondjuk, Rogán Antal által a Reutersnek előadott csökkentett árfolyam közötti különbséget egy az egyben lenye lhetik a bankok, az összes abból származó pénztömeget és nyereséget, ami nemcsak hogy elfogadhatatlan, de nagyon szánalmas üzenet a piac számára. Mert azt üzenné a piac számára, hogy Magyarországon a lakosságot legálisan ki lehet fosztani, és a mindenkori felügyelet és a mindenkori kormány nem képes, vagy ami még rosszabb, nem akar feldolgozni egy ilyen helyzetet, még most, visszamenőleges hatállyal sem. Éppen ezért mondhatjuk el azt, hogy nagyon jó a végrehajtási moratórium részleges bevezetése, én ezt csa k támogatni tudom. Nagyon jó az, hogy aki nem kedvezményes végtörlesztő volt, hanem mondjuk, a sima feltételek mellett tudott végtörleszteni, akár azon az áron, hogy egy nagyon nyomott ingatlanpiacon nagyon nyomott áron el kellett adnia a családi ingatlanj át, az kapjon segítséget. Ezek tökéletesen támogatható dolgok, nem lesz vita közöttünk e tekintetben. Ott már igen, hogy a Jobbiknak volt azért jó sok más jobbító javaslata, soronkívüliséget, illetékmentességet terveztünk adni minden károsultnak, és ezt el is fogjuk érni, továbbá el kell mondjuk azt is, hogy a végrehajtási szakág teljes felülvizsgálata nélkül, akár állami monopólium alá vétele nélkül, ahogy Staudt Gábor képviselőtársam azt többször javasolta, nem nagyon képzelhető el a visszaélések tömegéne k lezárása. De azt legalábbis akarnánk és követelnénk, hogy egy részleges végrehajtási moratórium mellett lépjen fel végre a kormányzat négyévnyi figyelmeztetésünk után az ellen, hogy magyar jogkövető állampolgárokat végrehajtónak nevezett behajtók vagy ad ott esetben félbűnözői csoportok éjszaka lakhelyen, munkahelyen, telefonon vegzáljanak, személyesen vegzáljanak, fenyegessenek, rettegésben tartsanak. Elfogadhatatlan ez nemcsak piacgazdaságban, de emberi alapon is elfogadhatatlan. És az, hogy önök négy év e nem lépnek fel érdemben ezen folyamattal szemben, egyenesen szánalmas. Tehát itt igencsak illene sürgős lépéseket tenni. Látjuk mi azt, hogy a számítások szerint 100 vagy akár 300 milliárdos tételt is kitehet az, amit önök most így a bankokon látszólag l evernek. Nagyon remélem, hogy ez az összeg valójában visszakerül az állampolgárok bankszámlájára, azt is remélem, hogy ez úgy első lépés, hogy lesz