Országgyűlési Napló - 2014. évi nyári rendkívüli ülésszak
2014. június 30. hétfő (12. szám) - A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
372 teljes körű megoldás, és a nyáron igenis vagy meggyőzzük magukat, vagy ki fogjuk kényszeríteni a teljes körű megoldást hosszú távon, ami a felvételkori árfolyamon történő forintosítás, még egyszer mondom, a szennyező fizet elve alapján. De azt is el kell mondjuk, ha az állami felügyeleti rendszer most nem áll majd a helyzet magaslatán, a bankszektor és a piac be árazza ezt a veszteséget, aztán beépíti a termékeibe, és önök sem tesznek semmit ellene, mint ahogy nem tettek a tranzakciós illeték esetén sem, a banki különadó áthárítása ellen sem tettek semmit, még a távközlési adó részleges beépítését sem voltak képes ek megakadályozni, akkor bizony ezt az egész hatalmas terhet pár év alatt a bankrendszer vissza tudja verni a lakosságon. Ezt viszont bármi áron meg kell akadályozni. Ebben a Jobbik értelemszerűen partner lesz. De ez nem megy az állami felügyeleti rendszer megerősítése, felvértezése és felkészítése nélkül arra az esetre, ha ez valóban bekövetkezik. Márpedig a bankok eddig minden egyes esetben megpróbáltak ilyen áthárítási formákkal élni. Ma is elmondtuk, Volner János képviselőtársam normál kérdésben felveze tte, hogy a tranzakciós illeték áthárítása hogyan történt meg. Nemhogy érdemi reakció nem született erre, de a kijelölt államtitkár látszólag nem is értette a kérdést. Tehát nem volt azon képességek birtokában, nem akarom megbántani, hogy érdemben reagáljo n erre a nagyon fontos problémára. Ez nem bántás, van egy probléma előttünk, ami megoldatlan. Ezt meg kell oldani, személyi kérdésektől, kompetenciától függetlenül, és ezek a kérdések az önök érája alatt megoldatlanok. Százmilliárdokat hárítanak át indokol atlanul a lakosságra, és önök ezt tűrik. Az állami felügyeleti rendszer két dolgot csinál: vagy tűri, vagy pedig tenne valamit, de nincs hozzá eszköze, nincs hozzá pénze, fegyvere, paripája, tehát adni kell neki. Önöknek kéne adni neki, de nem adnak. Ez a helyzet jelen pillanatban. Épp ezért azt mondom, hogy igen, ez a lépés használható lépés, mi ezt támogatni fogjuk, de csak abban az esetben van értelme a támogatásunknak, ha egyfajta végleges megoldás gyanánt legalább elgondolkodnak azon, hogy érdemes lenn e a szennyező fizet elve alapján tényleg az utolsó forintig visszahárítani mindent a bankokra, az érintett bankokra. Tehát nem vérengző módon, tisztességes eljárások alapján, nem veszélyeztetve a piacot, de a bankok összesített tartalékállománya, az érinte tteké, még mindig 2030szor akkora, mint amibe a teljes forintosítási folyamat kerülne. Ezt érdemes azért szeptemberre észben tartani, és hosszú távon a kiváltó okokat is illene megszüntetni; mondok valamit: államilag támogatott otthonteremtési és bérlaká sépítési programmal. A Jobbik programjában szerepel, mert a Jobbiknak volt programja az országgyűlési választásokra készülve (Dr. Schiffer András: Nekünk is volt.) , volt még egykét szervezet, akinek volt. A kormányzati erőknek annyi volt, hogy folytatjuk. Hát látjuk, folytatják, mert a devizahiteles krízis még mindig itt van előttünk. Önök majd elmennek nyaralni, és ősszel lesz valami, amiről még nem mondták meg, hogy micsoda, de addig a Bankszövetséggel tárgyalnak róla. (18.30) Tehát ez annyira nem megnyu gtató helyzet azért egy átlagos devizahiteles család számára. De el kell hogy mondjuk, egy otthonteremtési programmal, ahol minősített magyar vállalkozók bevonásával, a lehető legnagyobb mértékben magyar beszállítókra támaszkodva a bérlakásállományt sikerü lne egy kicsit felturbózni, magyar fiatalok által elérhetővé tenni nyomott bérleti árakon, igenis el lehetne érni egy olyan helyzetet, hogy a devizahitelezéshez hasonló piaci katasztrófák kiváltó okait először csillapítsuk, aztán megszüntessük. Máshogy ez nem megy. Önöknek van otthonteremtési soruk a költségvetésben, tudják, miről szól ez? Az árfolyamgát 2.0 állami lábának a kipótlásából. Tehát abból egyetlen árva új lakás nem épül Magyarországon; abból egyetlen fiatal pár sem tud beköltözni egy bérlakásba ahelyett, hogy az ingatlan megszerezhetetlenségének a tudatában inkább kivándorolna Hollandiába vagy Angliába. Mert ezért mennek el nagyon sokan Magyarországról, nem csak az alacsony munkabérek miatt. Összességében: lennének alternatív piaci megoldások, ga zdasági megoldások, és a Jobbik letette ezeket az asztalra. Vegyék le róla a Jobbiklogót, nyújtsák be a saját nevük alatt, mi meg fogjuk