Országgyűlési Napló - 2014. évi tavaszi ülésszak
2014. június 11. szerda (9. szám) - A reklámadóról szóló törvényjavaslat kivételes eljárásban történő összevont vitája - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): - ELNÖK:
408 Összességében záróként mé g annyit szerettem volna elmondani, hogy azt láttuk az elmúlt években is és a korábbi kormányzatok idején is, hogy az igazságtalan, túlzott adóterhek mindig kibújást ösztönöznek a társadalomban. Novák Előd képviselő úr már részben utalt is erre, hogy itt i s meg lehet találni azt a rendszert, azt a megoldást, hogy hogy lehet majd kibújni egy ilyen sávos rendszerű adó alól. Ezzel szerintem, éppen azért, mert nem jól megfontolt a szabályozás, nem kellően körbejárt, bizony nagyon nagy mértékben a feketegazdaság irányába tolhatja el a műsorszolgáltatók egy részét, és részben olyan eszközökkel, amit Novák Előd képviselő úr elmondott, hogy akár osztódással, kisebbé alakítással, akár úgy, hogyha a reklám megvalósítása valamilyen szolgáltatásként történik, tehát kész ítésként... Arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy jogbiztonságot igazságosabb adórendszerrel és betartható adómértékekkel lehetne teremteni, és azzal lehetne elérni azt, hogy egy jogkövetőbb és adófizetőbb magatartást érjünk el a társadalomban, n em pedig egy olyannal, ami nyilvánvalóan a társadalom ellenében kerül elfogadásra. Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK : Köszönöm szépen. Z. Kárpát Dániel képviselő urat illeti meg a szó, Jobbik. Tessék parancsolni! Z. KÁRPÁT DÁNIEL ( Jobbik ): Ti sztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy hosszas folyamat látszólagos végére érünk azon vita során, amelyben a FideszKDNP igazából nem vesz részt, bár mégis egy nap alatt megpróbálja átpréselni a Házon azt, amit elénk rakott, vagy az utolsó pillanatban kicsit f elhígított és visszalépésekkel tarkított javaslatot, amely az egésznek egy kicsit talán az értelmét csorbítja. Ugyanakkor látható, hogy voltak már olyan korábbi elképzelések, mint 2008ban az egyik ülésen a szakszervezetek által javasolt 3 százalékos reklá madó a bankok agresszív hitelpolitikája és adott esetben a mai napra értelmezhetően a gyorskölcsönnel foglalkozó cégek agresszív politikája miatt, amikor is a 3 százalékosra tervezett reklámadót a javaslat szerint a megrendelő cégektől és a hirdető online sajtótermékektől szedte volna be, tehát nem ilyen általános módon. Talán követendő és beépíthető út lett volna ez is, de a lényeg az, hogy azon kártékony, áttételes hatásokat valóban adóval lehetne és kellene sújtani, amelyeknek a társadalmi kárai sok eset ben igen nehezen mérhetőek. Ilyen szempontból tehát abszolút érthetetlen az a visszalépés, amit az utolsó pillanatban, a tegnapi nap folyamán foganatosítottak a kormánypárti képviselők. Azok az indokolások, amelyekkel pedig védik ezen hasonló lépéseiket, e gészen elképesztők, mint például, hogy nem lehet egy filmet normálisan végignézni, mert állandóan reklámot tesznek bele, miközben a 2010es médiatörvény vitája során és általa pont maguk engedtek a kereskedelmi tévék nyomásának azáltal, hogy a termékelhely ezés könnyebbé vált, azáltal, hogy a reklámblokkok bepakolása könnyebbé vált, és látható az is, hogy elsősorban tartalmi kérdésről lenne szó. Tehát amikor önök az internetes cégek hirdetéseinek lehetséges megadóztatását lebegtetik, akkor pontosan az utolsó szabadnak nevezhető sajtószegmensre próbálják rátenni a kezüket. Nem a kereskedelmi tévék megadóztatásával van baj e tekintetben - (Tüsszentés.) igazat szólunk , hanem a visszalépéssel az utolsó pillanatban, ugyanakkor az tökéletesen elfogadhatatlan, hog y Facebookhirdetéseket és Googlehirdetéseket Magyarországon adóztassanak. Ezzel szemben valóban választ érdemelne az, hogy mi az önök problémája azon szélessávú internetelérhetőség ingyenessé tételével, amely tökéletesen logikus lépés lenne a sajátos mag yarországi médiaviszonyok között. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK : Köszönöm. Több hozzászólót, illetve jelentkezést nem látok. Megkérdezem, vane jelentkező. Igen, az időkeret terhére Schiffer képviselő urat illeti meg a szó. Parancsoljon, képvis elő úr!