Országgyűlési Napló - 2014. évi tavaszi ülésszak
2014. február 3 (339. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés képviselői vagyonnyilatkozatok benyújtásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Kövér László): - ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: - ELNÖK (Kövér László): - ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: - ELNÖK (Kövér László): - ORBÁN VIKTOR miniszterelnök:
23 akik végre úgy döntöttek, hogy élnek azzal a lehetőséggel, hogy nem jövedelempótló segélyt várnak otthon, hanem elmennek dolgozni. Miért nem akarják elfogadni, hogy több százezer embernek számít az, ha kétszer annyi közmunkabért vih et haza, mint amennyi segélyt kapott korábban? Ezzel családok százezreinek javul a helyzete. Vitatkozzunk arról, hogyan lehetne ezt javítani vagy mást csinálni helyette, de azt ne tegyék, hogy ezeket az embereket itt szinte minden parlamenti ülésen rendsze resen megsértik, és azt a benyomást alakítják ki, mintha a közmunkarendszer és mindenki, aki abban részt vesz, valami kárt okozna ennek az országnak. Miért nem értik meg annak a jelentőségét, hogy családok voltak húsz éven keresztül százezerszám ebben az o rszágban, ahol úgy nőttek föl gyerekek, hogy egyetlen szülőt nem láttak reggel korán elmenni dolgozni? (Közbeszólás a kormánypárti padsorokból: Úgy van!) Miért nem értik meg, hogy annak van jelentősége, nemcsak a gazdaság szempontjából, hanem a magyar jövő szempontjából, hogy ma százezerszám emberek elmennek reggel dolgozni? (Taps a kormánypárti padsorokban. - Gőgös Zoltán: Rendes fizetésért!) (14.30) Szeretnék szólni néhány szót a fiatalokról is, mert rendszeresen azt hallom itt a Házban, hogy önök megprób álják a fiatalokat gazdasági menekültnek beállítani. Ezt nem először hallom. Ismét szeretném kérni az önök körültekintését ebben az ügyben. Olybá tűnik, ahogy itt hallgatjuk, minthogyha a külföldön dolgozó emberek valami rosszat tennének a hazájukkal. Bizo nyára látták azokat a számokat, hogy a külföldön dolgozó magyarok az elmúlt évben, 11 hónap alatt több mint kettőmilliárd eurónyi pénzt utaltak haza. (Közbeszólás az MSZP soraiban: Kettőnégy.) Egy dolgunk van itt, hogy köszönetet mondjunk nekik, tisztelt hölgyeim és uraim (Dr. Józsa István: Így van!) , nemcsak a Fidesz, a szocialisták is, a Jobbik is meg az LMP is; köszönjük meg nekik, hogy nem a munkanélkülisegélyt választották itthon, hanem fogták magukat, vállalták a versenyt (Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiban.) , nagyon nehéz körülmények között, idegenben vállalták a versenyt, és nemcsak hogy dolgoztak és magukat eltartották, hanem hazaküldtek komoly összegeket Magyarországra. (Gőgös Zoltán: Ezt magyarázd meg a nagyszülőnek, aki fél éve nem látt a az unokáját!) És miért akarjuk megtámadni azokat a fiatalokat, akik egyébként lassan már - Európában ez nem szokatlan - az élet természetes részének tekintik, hogy egyébként más országokban vállalnak munkát? (Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiban, k öztük dr. GaudiNagy Tamás: Kényszerből, nem jókedvükben mennek el!) ELNÖK (Kövér László) : Mi az izgalom tárgya ellenzéki oldalon, képviselő urak? (Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiban.) ORBÁN VIKTOR miniszterelnök : Szeretném jelezni önöknek… ELNÖK (Kövér László) : Szávay képviselő úr, legyen szíves megnyugodni! (Szávay István: Megnyugodok.) ORBÁN VIKTOR miniszterelnök : …hogy nemcsak KözépEurópából mennek fiatalok más országokba dolgozni, hanem franciá k is sokan vannak Londonban, aztán Németország is tele van spanyolokkal. ELNÖK (Kövér László) : Elnézést kérek, Szávay képviselő úr. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök : Miért kell azokat a fiatalokat, akik vállalják, egyébként az életkoruknak megfelelő, nagyon kom oly kalandot, hogy elmennek dolgozni, és idegenben próbálnak helytállni, miért kell őket