Országgyűlési Napló - 2014. évi tavaszi ülésszak
2014. február 3 (339. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés képviselői vagyonnyilatkozatok benyújtásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Kövér László): - DR. SZÉL BERNADETT (LMP):
24 állandóan megbélyegezni itt a parlament ülésén azzal, hogy menekültnek nyilvánítják őket? (Közbeszólások az ellenzéki pártok soraiban.) Önök igazságtalanok, tisztelt h ölgyeim és uraim; azt kell mondanom, hogy úgy tűnik, a modern idők szavát sem értik. Ennek ellenére nekünk egyetlen dolgot azonban itt a fiatalokkal kapcsolatban mint erkölcsi kötelességet érdemes azért megemlíteni: ez pedig az, hogy nekünk olyan Magyarors zágot kell építeni, ahova a fiatalok, amikor akarnak, haza tudnak jönni; amikor haza akarnak jönni, akkor értelmes élet lehetőségét találják itt, Magyarországon. S azt kell mondanom, hogy abban biztosak lehetnek önök is meg a választópolgárok is, hogy a mi kereszténydemokrataFideszkoalíciónk a következő években egy ilyen Magyarországért fog dolgozni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Nagy taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Kövér László) : Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásr a jelentkezett Szél Bernadett képviselő asszony, az LMP részéről: “Kérem, okozzanak csalódást” címmel. (Számos képviselő elhagyni készül az üléstermet.) Kérném képviselő asszonyt, hogy néhány másodperc türelmet tanúsítson, mert úgy tűnik, hogy némi felboly dulás támad az ülésteremben. (Számos képviselő elhagyja az üléstermet. - Zaj. - Az elnök csenget.) Kérném képviselőtársaimat, hogy mindenki foglalja el a helyét. (Néhány másodperc szünet.) A magántanácskozmányaikat pedig a folyosón legyenek szívesek lebony olítani. Szél Bernadett képviselő asszonynak adom meg a szót. Parancsoljon! DR. SZÉL BERNADETT (LMP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Ha nem lenne ennyire kétségbeejtő és veszedelmes a helyzet, amelybe önök Magyarországot taszították, a zt mondhatnám, hogy élvezzük ki azt a percet, amikor a nemzeti együttműködés kormánya felvállalja a Magyar Népköztársaság forradalmi munkásparaszt kormányának örökségét. Nézzük végig, ahogy a fülkeforradalom felvállalja az ’56ot eltiprók örökségét, és fo lytatni kívánja az együttműködést az éppen feltámadóban lévő Szovjetunióval! Még sincs időnk azon merengeni, hogy vajon újra bekötöttéke a vörös telefont a miniszterelnök úr szobájába. Nincs időnk, mert éppen a fejünk fölött készülnek döntést hozni a köve tkező 50100 évről úgy, hogy közben semmit, de semmit nem árulnak el a kérdés tartalmi elemeiről. Ez a szerződés, tisztelt államtitkár úr, egy közönséges szemfényvesztés. Most minden magyar állampolgárhoz szólok: kezeiket figyeljék, mert csalnak! Csal a ko rmány, mert azt mondja, hogy mindent elmond a paksi paktumról, pedig csak azt nem mondja meg, hogy mennyibe kerül, és mennyi kamatot fizetünk érte; meg mi lesz, ha nem épül meg időre, meg azt, hogy hová kell majd vízlépcsőt építeni, és mindent letarolni, h ogy a hűtést majd megoldják. Sőt! Ez a szerződés, amely a parlament asztalára fog kerülni, még azt sem garantálja, hogy Paks II., a magyar történelem legnagyobb, legdrágább, legértelmetlenebb, legfeleslegesebb és legveszélyesebb kalandja egyáltalán 100 szá zalékban a magyar állam tulajdona legyen. Figyeljék a kezüket, mert csalnak! Csal a kormány, mert nem mondja meg, hogy hová fogják vinni az atomszemetet húsz év múlva, miután a kötelezettségvállalás lejár. Csal a kormány, mert azt mondja, hogy a parlament felhatalmazta őt a paksi bővítésre, amikor erről szó nincsen. Csak az előkészítésre, az alternatívák vizsgálatára van önöknek felhatalmazásuk, másra nincsen. A fejlesztési miniszter pedig bujkál. A miniszterelnök nemes egyszerűséggel a rezsihazugsághoz hoz zácsapja az olcsó paksi áram hazugságát, miközben úgy rettegnek önök a nyilvánosságtól, mint ördög a szenteltvíztől, csak nehogy kiderüljön, hogy mit tartalmaz pontosan Orbán Viktor hűségesküje Vlagyimir Putyinnak. Figyeljék a kezüket, mert itt igazából mi ndenki csal! Csal a kormány, mert úgy tesz, mint ha szerződést íratna alá a parlamenttel, pedig valóbaján ez nem több, mint egy biankó felhatalmazás,
