Országgyűlési Napló - 2014. évi tavaszi ülésszak
2014. február 13 (342. szám) - Bejelentés képviselői mandátumról történő lemondásról: Simon Gábor (MSZP) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Jakab István): - DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP):
376 De ugyanígy véghezvittünk egy óriási közigazgatási reformot, hiszen az elmúlt negyven év legnagyobb áta lakítása ment végbe a közigazgatásban, és ez az önkormányzati rendszert is nyilván érintette. (9.10) Nagyon sok államigazgatási, közigazgatási hatáskör került vissza a közigazgatási szervekhez. Ha megnézzük az elmúlt 2025 év különböző közigazgatási átalak ítási terveit, egy se volt olyan, amelyik a 3200 önkormányzat megtartásával számolt volna. Amikor a szocialisták akartak közigazgatást, önkormányzati rendszert átalakítani, ők 3200ról körülbelül 2000re akarták csökkenteni az önkormányzatok számát összevo nással vagy megszüntetetéssel, a liberálisok, az SZDSZesek pedig azt mondták, hogy 1000 is elég lenne, ők a többségét elvették volna az önkormányzatoknak különböző összevonásokkal. Mi viszont úgy hajtottuk végre a legnagyobb átalakítást, hogy a legkisebb településnek, a tizenegynéhány fős Megyernek is ugyanúgy megmaradt a saját polgármestere, önkormányzata, képviselőtestülete, a saját maguk számára fontosnak tartott kérdésekben ugyanúgy dönthetnek, mint korábban. A nagy átalakítás úgy zajlott le, hogy mi nden kistelepülésen élő a saját önkormányzati lehetőségét megkapta. Minthogy ez a kormány nem az iskolabezárások, hanem az iskolanyitások kormánya volt, nem a kisposták bezárásának, hanem a posták újranyitásának a kormánya volt, így igyekeztünk mindenki sz ámára valódi, egyenlő lehetőségeket teremteni. A képviselő úr említette az egyházakkal való együttműködést, azt, hogy korábbi adósságát törlesztve az állam igyekezett egyenlő feltételeket biztosítani az egyházi intézményekben tanulóknak, dolgozóknak, az ot t gyógykezelteknek. Itt hívnám fel arra a figyelmet, hogy milyen veszély van a baloldali összefogás vezetőjének, Gyurcsány Ferencnek abban az ígéretében, amelyben azt mondta, hogy felmondják a vatikáni szerződést, ha hatalomra kerülnek ők a baloldali össze fogásban, hiszen ez nem kúriai bíborosokról szóló vagy püspöki előjogokról szóló megállapodás, hanem ez azt tartalmazza, hogy az egyházi iskolákban tanulók egyenlő finanszírozást kapnak, az egyházi kórházakban a betegek ugyanolyan támogatást kapnak, mint a z állami kórházakban, és az egyházi fenntartású szociális intézmények is ugyanolyan fejkvótában részesülnek, mint az állami szociális intézmények. Ha tehát ez megtörténik, emberek százezrei lesznek másodrangú állampolgárok ebben az országban, és emberek sz ázezrei fognak sokkal kisebb pénzt kapni akkor, ha egyházi iskolában tanítanak matematikát, mint ha államiban, és sorolhatnám tovább a többi példát is a különböző intézményekre. Ezért rettenetesen veszélyes Gyurcsány Ferencnek ez az ígérete a baloldali öss zefogásban. A legnagyobb sikerek egyike azonban valóban az, hogy munkahelyeket sikerült teremteni. Az emberhez méltó élet csak munka mellett valósulhat meg, éppen ezért az a 255 ezer új munkavállaló, aki az elmúlt négy évben szerzett munkát, megélhetést ma gának, az a több mint 20 ezer fiatal, aki az ifjúsági munkanélküliséget csökkentette, a kismamák számára, az idősebb korúak számára nyújtott munkahelyvédelmi akciótervi védelmek mindmind szolgálták azt (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) , hogy valóban nőjön Magyarországon a foglalkoztatottság. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Schiffer András frakcióvezet ő úr, LMPképviselőcsoport: “Szembesítés” címmel. Megadom a szót a frakcióvezető úrnak. DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! 2010 júniusában a miniszterelnök itt erről a szószékről meghirdette az államadósság elleni szabadságharcot, hiszen valóban az ország, a magyar nemzetgazdaság rákfenéje 2010ben az a hatalmas államadósságállomány volt, amit a korábbi kormányok felhalmoztak.