Országgyűlési Napló - 2013. évi téli rendkívüli ülésszak
2013. december 17 (338. szám) - Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. DOROSZ DÁVID (független): - ELNÖK (Jakab István):
237 Itt utaltam arra, hogy a tisztelt előterjesztők egyike is, aki bent ül most a teremben, megmutatta azokat a szép felvételeket, ahol itt a padsorokban egy szép nagy transzparenst tartanak fel, amelyben, ha jól emlékszem, felelős kormányt kérnek PestBudán, és hogy ne legyen félreérthető, C serPalkovics András, aki tudom, hogy azóta az ifjú Fidelitaskort kinőtte, és már az alkotmányügyi bizottság elnöke, ott áll a szalonban, és külön mutatja, hogy lássák, hogy ezt a táblát fogják fönntartani, majd behozzák az ülésterembe. Tehát megértem, ha önök azt mondják, hogy mindenkinek volt ifjúkora, már Kövér László sem gondolná olyan komolyan, hogy odaálljon, és az első szabadon választott parlamenti elnöknek, Szabad Györgynek fölmutassa, hogy “Come back, Stadinger!”, utalva arra, hogy a kommunista r endszer utolsó elnöke is jobb volt. Mindenkinek van bohó fiatalkora, most másképp látják. Elfogadom. De akkor tegyék lehetővé a 35 éven aluliaknak változatlanul a kulturált szemléltetőeszközök használatát. A Jobbik ezzel elég nagy létszámban fog tudni élni . Tehát ezzel próbáltam kifejezni ennek a fonákságát. Igyekeztem a rendelkezésemre álló 15 percet felhasználni és beleférni. Azt gondolom, hogy volt benne olyan, amit változatlanul megfontolásra fogok ajánlani. Egyet hadd emeljek ki, amiről úgy tudom, támo gatást kapott, ennek örülök. Nevezetesen az európai ügyek bizottságának szerepe bizonyos eljárások elindításában az Európai Unió intézményei irányába, a jelenleg beterjesztett javaslat ezt a szuperbizottságnak tette volna lehetővé, és én úgy ítéltem meg, h ogy ebben az esetben azért az egyik kiemelt bizottságnak, az európai ügyekkel foglalkozó - nem tudjuk, mi lesz a neve - bizottságnak lehetővé kéne tenni az ilyen kezdeményezés elindítását. A bizottságunk támogatta, és ha jól tudom, az előterjesztő is. Örül ök, hogy egy ilyen, adott területre vonatkozó talán nem is lényegtelen kérdésben esetleg nem volt felesleges a módosító indítvány beadása. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm, alelnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétp erces felszólalások következnek. Megadom a szót Dorosz Dávid független képviselőnek. Parancsoljon, képviselő úr! DR. DOROSZ DÁVID (független) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ajánlási sor 9. pontjához szeretnék hozzászólni. Ez a szemlé ltetés tilalmára vonatkozik. Mi a Párbeszéd Magyarországértnál sem értünk egyet ezzel a teljes tilalommal, hiszen a XXI. században a modern technikai eszközök fejlődésének köszönhetően igenis lehetnek olyan témák és olyan ügyek, amelyekben képi, illetve ha nghordozó eszközök által lehetne szemléltetést végezni. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt években ez a tiltás, illetve a különböző bírságok a véleménynyilvánítás szabadságát jelentős mértékben korlátozták. És értem én, hogy Kövér László házelnök úrnak vannak ezzel kapcsolatosan mélyről eredő frusztrációi, és állandóan visszatérő módon borzolja legendás bajszát ennek következtében, de egy modern parlamentáris demokráciában ezek az eszközök igenis bele kell hogy férjenek a parlamenti vitába, és igenis leh etőséget kell arra biztosítani, hogy a képviselők - jöjjenek azok bármilyen oldalról is - ilyen eszközökkel is kifejezzék a mögöttük álló szavazók véleményét. Azért pedig kifejezetten hálásak vagyunk, ahogy a Jobbik módosító javaslata a 35 év alatti képvis elők számára lehetővé tenné ezt az eszközt, ezért személy szerint is kifejezetten hálás vagyok, illetve a Párbeszéd Magyarországért tagjainak többsége is 35 év alatti, ezért kérem a kormánypárti többséget, hogy most az egyszer ne az indulataikra, ne az els ő reakcióikra hallgassanak, hanem valójában egy hosszú távra alkotott szabálynak megfelelő megfontoltsággal járjanak el. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Jakab István) :