Országgyűlési Napló - 2013. évi téli rendkívüli ülésszak
2013. december 16 (337. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik):
173 vélemények, javaslatok hangzanak el, óriási viták, de oly kevés alka lommal találkozhatunk köszönettel, én most ez utóbbit kívánom gyarapítani. A szerencsi választókerület képviselőjeként és Szerencs város polgármestereként Szerencs gazdasági helyzetéről fogok beszélni, egészen pontosan az elmúlt három esztendőről. 2010ben az önkormányzati választások után 2 824 949 844 forintos adósságteherrel vettem át mint polgármester az alig 10 ezer fős Szerencs vezetését. Ez az összeg tizenháromszorosa volt annak az adósságnak, amellyel szocialista elődöm 2002ben indult mint polgárme ster. A 2002 és 2010 közötti időszakban ugyan történtek fejlesztések a városban, mégis a fölvett hitel jelentős részét működésre használta föl az előre meg nem fontolt lépésektől többször is sújtott akkori önkormányzat. Erre az időszakra tehető Szerencs le gnagyobb traumája is, amelynek a pontos megvalósulása 2008ban az akkor 120 esztendős cukorgyár bezárása volt. Megjegyzem, hogy ez a cukorgyár fizette a város legtöbb helyi adóját is. 2009ben egy kutatás szerint Szerencs az ország egyik legeladósodottabb települése volt. 2010ben tehát tudtuk, hogy a saját magunkon végzett takarékoskodáson túl csak kormányzati segítség mentheti meg az önkormányzatunkat, mely intézményeivel, cégeivel együtt a város legnagyobb foglalkoztatója volt és ma is az, sajnos. Többle t állami támogatás nélkül az önkormányzat adósságrendezési eljárás alá kerülhetett volna, mellyel mintegy 700 család megélhetése és a városi közszolgáltatások biztosítása került volna veszélybe. Ennek keretében, mármint kormányzati segítség keretében 2010ben 50 millió forintot kapott Magyarország kormányától a szerencsi önkormányzat, 2011ben pedig különböző jogcímeken több mint 350 millió forinttal támogatta Magyarország kormánya az önkormányzatot. 2012ben 338 millió forinttól is többet kaptunk valamenny ien kormányzati támogatás címén. 2013ban pedig összességében 485 millió forint támogatást kapott a szerencsi önkormányzat. Mindezeket ha összesítjük, 1 228 000 000 forint az az összeg, amellyel Szerencs város önkormányzatát Magyarország kormánya támogatta az elmúlt három esztendőben, ezért szeretnék a mai alkalommal köszönetet mondani. Különösen, ha meggondoljuk azt, hogy 2002 és 2010 között az akkor szintén kormánypárti országgyűlési képviselőként is működött polgármester elődöm összesen 384 millió forint ot kapott 8 esztendő alatt, ami ennek a 3 esztendős támogatásnak éppen csak a harmada. Aztán az adósságkonszolidáció során 1 281 943 000 forint átvállalásával Szerencs város önkormányzata az adósságai 70 százalékától szabadult meg, és persze örömmel várjuk a következő évet, mert tudjuk, hogy február 28áig minden önkormányzattól átvállalja a kormányzat a maradék adósságát is. Így a kormány segítségével mi is elmondhatjuk majd Szerencsen 2014ben, hogy a szocialisták nem tudták annyira eladósítani az önkormá nyzatot, hogy mi négy év alatt azt ne tudtuk volna helyrehozni. Ezt a munkát szerettem volna megköszönni azért, mert most már a jövőben a város tiszta lappal, a fejlesztésekre és ami a legfontosabb, a munkahelyek számának a növelésére tud majd koncentrálni . Köszönöm a türelmüket. Köszönöm, elnök úr. (Dr. Horváth János tapsol.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend utáni felszólalásra jelentkezett Magyar Zoltán jobbikos képviselő úr: “Öntsünk tiszta tejet a poh árba!” címmel. Öné a szó, képviselő úr. MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért kértem szót ezen a késői órán így napirend utáni felszólalásra, mert néhány döbbenetes adat látott napvilágot a hazai tejfogyasztással és a tejtermékfogyasztással kapcsolatban. Az egyik ilyen döbbenetes adat, hogy 200 liter/fő/éves évi fogyasztásról 160ra csökkent a hazai tejfogyasztás, de ez nemcsak önmagunkhoz képest egy jelentős visszaesés, hanem bizony más