Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 23 (304. szám) - A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. PUSKÁS IMRE (Fidesz):
703 ebben jól megfogható, hiszen a pedagógusbéremelésre vonatkozó ígéret megszegése miatt kell ma módosítanunk a költségv etést. Ez a javaslat azonban eredeti formájában az alapítványi iskolák halálos ítéletét is kimondta, a kötelező bérfejlesztés forrását ugyanis egész egyszerűen nem akarják biztosítani mindenkinek egyforma mértékben, a jogszabályok pedig mindenki számára el őírják, hogy mennyit kell adni a pedagógusoknak, azonban az ehhez szükséges forrásokat nem adja meg továbbra sem a költségvetés. Az állami iskolák a KLIKen keresztül kapnak plusztámogatást, de az alapítványi fenntartású iskolák nem. Ezek az intézmények, h a nem tartják be a törvényi előírásokat, akkor be kell őket zárni, ha pedig betartják, akkor viszont csődbe mennek. Ad hoc, kézzel válogatva kötnek velük szerződéseket, és teljes mértékben önkényes alapon, ezért futnak be hozzánk olyan jelzések, hogy az eg yik intézmény kapott, a másik ellenzéki nyomásra fog kapni, a harmadik pedig nem tudja, hogy mi lesz vele. (17.40) Ezen a helyzeten most némileg javít a 15. számú javaslat, de csak némileg. Mivel a javaslat a hét végén jelent meg, még nem tudtunk részletes számításokat végezni, de olyan visszajelzéseket kaptunk azoktól az iskoláktól, amelyekkel rendszeresen kapcsolatban vagyunk, hogy ugyan első ránézésre jobb a helyzet, de ez nem fogja őket kihúzni a bajból, ugyanis speciális igények vannak, ezek az alapítv ányi iskolák hátrányos helyzetű, sérült, adott esetben mozgássérült, értelmi sérült vagy más módon integrálandó gyerekekkel is foglalkoznak, nem beszélve azokról, akik más rendszerekből kiesnek. A kollégiumok helyzetét sem oldja meg, ami még súlyosabb, his zen ezek a kollégiumok egészen speciális szerepet töltenek be. Azt a jelzést is kapták ezek az iskolák, hogy ugyan most még segít rajtuk ez a hirtelen behozott módosító, de 2014től vége. Tehát még ezeknek a kézzel kiválogatott intézményeknek is reszeltek jövőre, ami azt gondolom, nagyon súlyos, hiszen ha belegondolunk, hogy az Igazgyöngy Alapítvány, a Zöld Kakas Líceum, a downosok Salva Vita Alapítvánnyal együttműködésben végzett szakképzési szolgálata, illetve a Pető Intézet mind olyan csoportokat emelnek vissza a társadalomba, amelyek, hogyha nem kapnak ilyen speciális támogatást ezek az iskolák, akkor kihullanak a társadalomból, és ezekre, úgymond, keresztet vet a társadalom. Azt gondolom, hogy ez elfogadhatatlan, ezért támogatjuk ezeket a módosítókat. A zt gondoljuk, hogy továbbra is fennáll egy hosszú távú fenntarthatósági probléma, hiszen a korábbi évek elvonásai, a teljesen ad hoc, kijárásos alapon kötött köznevelési szerződések, illetve a kiegészítő pályázati támogatások botrányos kiosztása azt jelent i, hogy az alapítványi iskolák, amelyek speciális, különleges, nehéz sorsú vagy különleges igényekkel rendelkező gyerekek sorsát segítik, továbbra is bizonytalan sorsúak. Tehát azt kérjük, hogy ezt a vitát ne tekintsük most egy záróvitának abban a tekintet ben, hogy hosszú távon hogyan fogjuk segíteni ezeket az iskolákat. Nem létezik, hogy Magyarország Európa közepén lemondjon azokról a hátrányos helyzetű, illetve sérült gyerekekről, akik mindennap ezekben az iskolákban komoly, speciális fejlesztő segítséget kapnak. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az LMP soraiból.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő asszony. A következő hozzászóló Puskás Imre képviselő úr, Fidesz. DR. PUSKÁS IMRE (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A záróvitában természetesen a záróvitához kapcsolódó módosításokról szeretnék néhány gondolatot szólni, de Veres János képviselő úr kiterjesztő módon értelmezte a záróvita témáját (Kovács Tibor: Miért?) , ezért engedjék meg, hogy egy gondolattal én is kiter jesszem ezt. Hiszen amikor a költségvetési törvény módosításáról beszélünk, akkor valóban fontos megállapítani, hogy itt most nem arról van szó, hogy valakiknek a zsebében kívánunk kotorászni, hanem arról van szó, hogy lehetőségeket kínál majd ez a