Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 10 (300. szám) - Bejelentés az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság eseti jellegű állásfoglalásairól - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - A Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KUCSÁK LÁSZLÓ, az oktatási, tudományos és kutatási bizottság előadója: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. PUSKÁS IMRE (Fidesz):
158 tudunk példát mond ani erre, mert az energiaellátás a jelenlegi rendszerben is megfelelő, biztonságos volt, hiszen az összes eszköz eddig is a kormány kezében volt. Árszabályozástól elkezdve minden kérdésben a kormány beleavatkozhatott az energiaellátásba, ezáltal a biztonsá g megnyugtató volt még a legválságosabb időszakban is, amikor Ukrajnában e tekintetben problémák merültek fel. Tehát mi teljes mértékben indokolatlannak (Babák Mihály: A túlzott deficitről beszélj, amit csináltatok!) és feleslegesnek tartjuk ezeket a kiadá sokat. Nem beszélve arról, hogy számos tétel, például az a 75 milliárd forint, amit az Európai Bizottság helyett a kormánynak kell kifizetnie (Babák Mihály: Szégyenpadon voltunk!) , még benne sincs ebben a költségvetésben. Majd kíváncsiak leszünk rá, hogy m ilyen további módosításban fogják korrigálni ezt a kérdéskört is. Mindezekre tekintettel a kisebbség nem támogatta a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.) (10.30) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Megadom a szót Ku csák László képviselő úrnak, az oktatási, tudományos bizottság előadójának. KUCSÁK LÁSZLÓ , az oktatási, tudományos és kutatási bizottság előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az oktatási, tudományos és kutatá si bizottság ma megtartott ülésén megtárgyalta a törvényjavaslatot. Igyekszem tárgyilagosan tájékoztatni önöket arról, hogy a bizottsági ülésen mi zajlott le, illetve mi fogalmazódott meg. Itt kapcsolódni tudok Ékes József képviselőtársamhoz, mert a bizott sági ülésen tulajdonképpen vita nem alakult ki. Néhány felvetés, illetve kérdés fogalmazódott meg, amelyek nagyjából a magánfenntartású intézmények finanszírozását, illetve a pedagóguséletpálya bevezetését, az ehhez rendelt költségvetési forrást célozták. Ahogy említettem, igazán vita nem alakult ki a bizottság ülésén. Ez köszönhető részint valószínűleg annak, hogy a szocialisták távollétükkel tisztelték meg a bizottsági ülést. (Varga Mihály: Fizessék vissza a bizottsági díjat.) Illetve valószínűleg annak is köszönhető a támogatási arány, hogy a közoktatás, köznevelés, illetve a felsőoktatás finanszírozásához, a pedagóguséletpálya bevezetéséhez ez a törvényjavaslat jelentős pluszforrásokat rendel. Mindezeknek köszönhetően az oktatási, tudományos és kutatás i bizottság mai ülésén 13 igen szavazattal, egyetlen ellenszavazat mellett az általános vitára való alkalmasság mellett döntött. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő úr . És ha jól érzékelem, akkor a bizottság kisebbségi előadót nem állított. (Jelzésre:) Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót. Elsőként Puskás Imre képviselő úrnak, Fidesz. DR. PUSKÁS IMRE (F idesz) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az eddigi ellenzéki megszólalások alapján az a mondás jutott eszembe, hogy ki mint él, úgy ítél. Nem véletlen, hogy az ellenzéki képviselők így látják a kö ltségvetés módosítását, így viszonyulnak hozzá, mint ahogyan megszólaltak eddig, és valószínűleg a további megszólalásaik is ezt fogják alátámasztani. (Dr. Józsa István közbeszól.) Merthogy ők arra emlékeznek, ők arra szocializálódtak, hogy ha ők kormányoz nak, akkor olyankor kell behozni a költségvetés módosítását a Ház elé, amikor ég a ház. Amikor azért kell hozzányúlni a költségvetéshez, mert nagy a baj, valahol meg kell szorítani, újabb forrásokat kell teremteni, különben az országot láthatóan viszik bel e a szakadékba. Érthető tehát, hogy miután ezt tanulták meg, ezt szokták meg, így viszonyulnak a költségvetés módosításához, ők ezt mindig csak így tudják látni. De egy költségvetés módosítása nem csak a