Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. december 3 (332. szám) - A magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - CSÓTI GYÖRGY (Fidesz): - ELNÖK (Jakab István): - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
4237 tavalyi határozat - idézem - nem következetesen használja az “elhurcolás” és az “elűzetés” fogalmakat. Tehát ez az indokolásban olvasható, ezzel vitatkozni természetesen lehet, de akkor ezt kellene meghatározni, hogy ez miért került bele az indokolásba. Egyébként való igaz, hogy ha a valódi egyeztetés és nem csak az utólagos bár miféle véleménykikérés történt volna meg, akkor nyilván nem keletkezett volna egy olyan blama - mert véleményem szerint az Országgyűlésnek ez egy blama, hogy egy év után kell módosítani a határozatot, és pont azért, mert a Magyarországi Németek Országos Ön kormányzata kérése alapján az nem felelt meg azoknak az elvárásoknak, amit a hazai németség támasztott ez irányba. De rátérve az előterjesztés érdemi részére, én egy évvel ezelőtt is felszólaltam ebben a vitában, lévén, hogy nyolc évig voltam az akkor még német kisebbségi önkormányzatnak BudafokTétényben, a XXII. kerületben a tagja. Tehát azokat a folyamatokat, amelyek a helyi németségnek, helyi svábságnak - és ugye, ezt Budaörsre és egyéb településekre is lehet vonatkoztatni - el kellett szenvednie, és a még élő olyan emberekkel, akik megélték ezeket a kitelepítéseket is, gyakran volt szerencsém beszélni, és látni azokat az eredményeket - az eredményt itt természetesen negatív értelemben használva , hogy hogyan lettek szinte száz százalékig német települé sek tulajdonképpen a német kultúrától vagy a német kultúrának a mindennapi megélésétől teljesen megfosztva. Gondolok itt arra, hogy nem elég, hogy azok a számok, amiket ismertetni fogok, tényszerűen fennállnak a kitelepítésekkel kapcsolatban, hanem hogy Bu daörs vagy BudafokTétény szinte száz százalékig német település esetén hogyan érték el azt, hogy az emberek egy részének kitelepítésével, más részének megfélemlítésével tulajdonképpen az anyanyelv mint a német nyelv megszűnt létezni, és akik német származ ásúak voltak, és nem telepítették ki őket, és még anyanyelvi szinten beszélték a nyelvet, azok már bizony nem tanították meg a gyermekeiket, így nem tanulhattak meg az unokáik sem. Hiába minden erőfeszítés, akár a német önkormányzatok részéről a német nyel vű oktatásra, amelynek egyébként nagy a hagyománya, és sokan élnek ezzel, hiába az, hogy nagyon sokan vallják német származásúnak magukat, de aki már nem anyanyelveként tanulja a magyar mellett a német nyelvet, annak már nyilvánvalóan hátrányból kell indul nia, és egy iskolában elsajátított németnyelvtudás soha nem érhet fel az anyanyelvi szinttel. Engedjék meg azt is, hogy ezzel kapcsolatban a hiányérzésemet fejezzem ki, hogy tulajdonképpen az LMP padsoraiból senki nincs jelen, az MSZPtől talán egy képvis előtársunk van jelen. Egyéb témáknál, amikor más tragédiákat tárgyalunk, vagy egyéb kitelepítésekről tárgyalunk, azért jóval nagyobb az aktivitásuk, és úgy érzem, hogy ez megalázó a magyarországi németek és az ő tragédiájuk felé, hogy a jogvédőket, akik li berális jogvédőnek és a kisebbségek irányában elkötelezettnek vallják magukat, ennyire érdekli ez a téma. Egyébként tavaly sem tolongtak a felszólalásokkal itt a parlamentben, sajnos ez az idén sem alakult máshogy. De ha már újra nyílik ez a javaslat, akko r el kell mondanom azt is, hogy még mindig ott tartunk, hiába ez a második elfogadott határozat, ami persze nagyon jó és örülünk neki, hogy valami legalább megtörtént, de a kitelepítés kérdése, a kutatások és a valódi számok ismerete még a jelen pillanatba n is óriási késéseket mutat. Jól tudjuk, hogy az 1970es évekig ez egész egyszerűen tabutémának számított, fel se lehetett vetni az egész folyamatot, nemhogy kutatni lehetett volna, miközben a második világháború utáni kollektív megtorlások egyik legsötéte bb korszaka, ami ’45 és ’48 között zajlott le, és tulajdonképpen a ’90es rendszerváltásig semmiféle érdemi kutatást nem lehetett folytatni, és azután sem sikerült ezt megfelelő állami támogatással megtenni. Pont ez az, ami miatt egészen pontos számokat, b ármennyire is furcsa, de ma sem tudunk. Lehet, hogy egy település fel tudta dolgozni a múltját, de egyébként BudafokTétényben is felmerült az a probléma, hogy azok az iratok már az akkori tanácsháza, most önkormányzat pincéjében már csak részlegesen lelhe tők fel, a családi memoárok meg, jól tudjuk, hogy nehezen összegyűjthetőek, és erre teljes körű kísérlet nem is történt.
