Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. szeptember 16 (302. szám) - Simon Gábor (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Mennyibe kerül a Fidesz ultimátuma?” címmel - ELNÖK (dr. Latorcai János): - SIMON GÁBOR (MSZP):
421 Köszönöm szépen a válaszát, államtitkár úr. Pártállástól függetlenül közel két és fél millió magyar ember írta alá a Fidesz rezsicsökkentés folytatásáért szóló petícióját. Ebből is látszik, hogy milyen fontos társadalmi kérdésről van szó, és már az is többször elhangzott, hogy ennek, hogy elkezdtünk a rezsicsökkentést, nagyon sok mellékhozadéka is van. Ilyen a fogyasztóvédelmi problémák felszínre kerülése, amivel eddig igazából senk i nem foglalkozott. Elmondta államtitkár úr is, hogy a fogyasztókhoz hogy állnak hozzá, milyen egyoldalú szerződésekkel álltak eddig ezek a közműcégek. Jó példa erre az az 56 ezer téves számla, amit rosszul bocsátottak ki. Ennek következtében 560 millió fo rint fog a fogyasztók pénztárcájába bekerülni kötbér gyanánt. Remélem, hogy a megalkotásra kerülő új közszolgáltatási törvény, amely nonprofit alapra helyezi a közszolgáltató cégeket, olyan garanciális elemeket fog tartalmazni, ami hosszú távra megoldást j elent. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválasz illeti meg Fónagy János államtitkár urat is. Parancsoljon, államtitkár úr! DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztér iumi államtitkár : Köszönöm szépen. Valóban, képviselő úr, a fogyasztók megtévesztése komoly szankciókat von maga után. Ezzel együtt meg szeretném erősíteni azt a véleményt, kormányzati véleményt, hogy a célunk nem bírságok kiszabása és behajtása, hanem egy olyan jogszabályi háttér biztosítása, amely alapvetően egy fogyasztóvédelmi vagy fogyasztószempontú szabályozást hoz létre, és nem kifejezetten vagyis nem elsősorban és esetenként nem kizárólag a szolgáltatók érdekeit szolgálja. Ezen dogozunk, és reményei nk szerint ez belátható időn belül az Országgyűlés elé kerül, és ez, ahogy ön mondta, nem pártérdek, ez 4 millió magyar család érdeke, ezért bízunk benne, hogy ellenzéki képviselőtársaim is ezt támogatni fogják. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban. ) (16.20) Simon Gábor (MSZP) - a nemzetgazdasági miniszterhez - “Mennyibe kerül a Fidesz ultimátuma?” címmel ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Simon Gábor képviselő úr, az MSZP képviselője, azonnali kérdést kíván feltenni a nemzetgazdasági miniszternek: “Mennyibe kerül a Fidesz ultimátuma?” címmel. Miniszter úr halaszthatatlan közfeladat ellátása miatt válaszadásra Cséfalvay Zoltán államtitkár urat jelölte ki. Kérdezem képvi selő urat, hogy elfogadjae a válaszadó személyét. (Simon Gábor: Örömmel.) Képviselő úr jelzi, hogy elfogadja. Parancsoljon, képviselő úr, öné a szó. SIMON GÁBOR (MSZP) : Köszönöm szépen. Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Államtitkár Ú r! Láttuk, hogy rendkívül kreatívak önök a devizahiteleseket érintő programok elindításában, mégis nagy meglepetés volt az a kommunikációs kampány, kormányzati példa, ami az ultimátumban jelent meg; egy ultimátumban, amit önök a bankoknak adtak, egy ultimá tumban, amely értelmezhetetlen és éppen ezért teljesíthetetlen. Látható, hogy a kormány politikai kommunikációs kampányként kezeli a sok ezer, sok százezer devizahiteles ügyét. Ez az ultimátum, államtitkár úr, alkalmas arra, hogy a döntést, a rendezést elh alasszák, alkalmas arra, hogy az időt húzzák. Ez egy olyan ultimátum, amely egyébiránt inkább fenyegetőzés, amely