Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 26 (329. szám) - Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - ÉKES JÓZSEF (Fidesz): - ELNÖK (dr. Ujhelyi István):
3763 benzinár volt Magyarországon, akkor itt kiabáltak, ordítoztak a Parlament falai között, most pedig, amikor 400 forint/liter áras értékek vannak, meg se szólalnak, csak sunnyognak. Egy szó mint száz: higgyék el, az emberek tudják azt, hogy mi történik körülöttük, és nem lehet azzal a propagandával, azzal a hazugnak mondható propagandával, amit önök terjeszteni kívánnak, becsapni őket. A konzekvenciái meglesznek mindannak, amit önök csinálnak. Ez nem rezsicsökkentés, ez sajnos nem az. Önöknek lett volna módjuk és útjuk arra, de nem azt az utat járták. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Apáti István képviselő úr, Jobbik, kétperces. DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbi k) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Jó lett volna, ha Pócs képviselő úr a felszólalásának a két percét inkább mélyalvással tölti, mert akkor sokkal kevesebb ostobaságot és butaságot hordott volna össze. Én már nagyon régen nem hallottam ennyire telehazud ni az üléstermet ilyen rövid idő alatt. A leghatározottabban kikérem magamnak a Jobbik nevében, valamennyi képviselőtársam nevében, hogy minket összemossanak a baloldallal vagy a liberálisokkal. Ha figyelte volna Pócs János a felszólalásomat, és nem ki tud ja, mivel tölti az idejét itt a parlamenti padok között, meg most kimegy, elfut, eloldalog a vita elől, ez a nyulak bátorságára vall egyébként, remélem, visszajön, mert szeretek szemtől szembe vitázni, akkor pontosan tudta volna, hogy arról beszéltem végig , hogy sem létszámleépítésekkel, sem a szolgáltatás minőségének rontásával, sem hamis kötbérkövetelésekkel, sem pedig a gáz- vagy a villanymérő órák manipulálásával ne tudják a szolgáltatók megkárosítani a fogyasztókat. Végig erről beszéltem. Erre azt mond ani, hogy a közszolgáltatók mellett van a Jobbik, és beáll a szélsőbaloldali vagy a szélsőliberális kórusba, minimum hazugság. Meg se próbálják ezeket az összemosásokat a következő időszakban csinálni, mert abszolút mértékben hiteltelen! Inkább arra válasz oljanak, ha olyan nagy nemzeti öntudat fűti önöket, hogy miért nem reagálnak érdemben a felvetéseinkre, miért nem fogadják el, hogy négyötödös védelem alá helyezzük a közszolgáltatási szektorokat. Azért, mert Simicskáéknak esetleg, ne adj’ isten, majd egy újabb kormányuk el akarja sinkófálni, oda akarja adni fillérekért, amit adófizetői pénzekből rendbe tettünk meg kibéleltünk? Erre válaszoljanak, ne összevissza beszéljenek! Tényszerű voltam, tényeket állítottam, érvekkel jöttem ebben a vitában, önök meg cs ak indulati, érzelmi válaszokat adnak azzal a kicsit neokommunista iránnyal, ami a Fideszt egyébként több szempontból is jellemzi, hogy aki nem ért egyet önökkel, az mind semmirekellő és mind hazaáruló. Főleg a Jobbikkal szemben ezt állítani kifejezetten t isztességtelen és övön aluli politikai magatartás. Ahogy már többször elmondtam, most is megismétlem: soha nem haragszom azokra, akik övön alul támadnak, mert csak odáig érnek fel. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban. - Pócs János visszatér az ülésterembe.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Ékes József képviselő úr következik kétperces hozzászólásra, Fidesz. (Németh Szilárd István közbeszól.) ÉKES JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. (Pócs János ismét elhagyja az üléstermet.) Én szeretném egy kicsikét visszatereln i… (Németh Szilárd István közbeszól.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Bocsánat, elnézést, képviselő úr, csak Németh Szilárd úr közben nekem próbál valamit mondani, csak nem értem. (Németh Szilárd István: Ez az utolsó mondat mit jelentett?) Kérjen ügyrendben sz ót,