Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 26 (329. szám) - Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP):
3747 Köszönjük szépen, képviselő úr. Következ nek a hozzászólások a különböző frakcióktól. Elsőként megadom a szót Józsa István képviselő úrnak, MSZP. DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy Kovács Tibor MSZPs képviselőtársam a kisebbségi vélemény során el mondta, kifejtette, ennek az előterjesztésnek egy jelentős része a korábbi szabályozási hibák korrekciója. Tehát ha önök szakszerűen, rendesen, kodifikációs szabályok szerint, nem képviselői indítványként, mert egy képviselő természetesen mindenhez kell ho gy értsen, egy polgármester meg különösen, de azért a kodifikáció önálló szakma, és a szakmai egyeztetés külön ismereteket igényel, tehát ezek a korrekciók a korábbi szabályozási hibák javítását célozzák. Másfelől új kötelezettségeket is írnak elő a társas házak közös képviselőire és a lakásszövetkezetek igazgatóságaira, valamint a hazai nagyvállalatokra nézve. Az a része az MSZP által támogatott, ami kiterjeszti az árcsökkentést, amit önök most definiálnak, hogy mi is a rezsicsökkentés; de ez is szakmai hib a része volt, hogy például akik eddig végül is lakossági fogyasztók voltak, nem tudtak részesülni ebben az árcsökkentésben, de ezt hagyjuk. Ez az a része a törvénynek, amit az MSZP támogat. A másik része, ami igazából csak a Fidesz önfényezése, hogy a társ asházak és a lakásszövetkezetek közös képviselői is kötelesek elszámolási időszakonként, illetve évente összesítve, hirdetmény útján hirdetni a Fidesz nagyságát és jóságát - mintha ez az ő jóságán múlna és nem azon, hogy a világban csökkennek az energiaára k , értesíteni a tulajdonostársakat, lakókat a rezsicsökkentés eredményeként elért társasházi megtakarításokról. Ami azért furcsa, mert ha önök tényleg segíteni akarnak és nem csak a mellüket döngetni, akkor tudhatnák, hogy ezt minden közös képviselő a sa ját jól felfogott érdekében megcsinálja, csak önök a saját érdemeiket akarják ebben túlhangsúlyozni. Azt kell hogy mondjam, képviselő úr, amit a népi mondás, hogy az öndicséret büdös. Önök most saját magukat dicsértetik a közös képviselőkkel. Ez valahol sá ntít. Amennyiben a közös képviselő ennek nem vagy nem megfelelően tesz eleget, a Fogyasztóvédelmi Hatóság jogosult megbírságolni. Ha tehát valaki nem elég lelkesen dicséri önöket, akkor jön a Fogyasztóvédelmi Hatóság, és jogosult megbírságolni a közös képv iselőt, függetlenül attól, hogy díjazás ellenében vagy anélkül, mondjuk, társadalmi munkában látja el a közös képviselői feladatokat. A közös tulajdonú helyiségek - például lépcsőház, lift - villamosenergiafogyasztására is kiterjed majd most a rezsicsökke ntés, ez helyes, ha a lakóépületben a lakáscélú helyiségek száma meghaladja a nem lakáscélú helyiségek számát. Ezt valahogy furcsán rakták össze, mert általában úgy szokott lenni, hogy az a lakáscélú ingatlan, amelyben több a lakáscélú helyiség, de valahog y le akarták írni, kicsit furcsán hangzik, ezt helyesnek tartjuk, hogy a döntően lakáscélra használt épületek közbenső energiafogyasztása is beessen az árcsökkentés alá. Szintén helyes, hogy az önkormányzati bérlakásban élők esetében is érvényesülnie kell a rezsicsökkentésnek. Az a különös számunkra, hogy eddig ez miért nem volt így. Miért nem vették észre, hogy egy éve, mióta féltéglával döngetik a mellüket, hogy mekkora rezsicsökkentés van Magyarországon - persze igazságtalanul, mert alul sokkal kevesebb a megtakarítás, mint fölül , az önkormányzati bérlakások ebből kimaradtak. Látszik, hogy a legrászorultabbakra - mert kik vannak az önkormányzati bérlakásokban: a szociálisan rászorultak döntő többségében - önök nem annyira gondoltak, és csak most terjesz tik ki rájuk. Érdekes, hogy ebben a törvényben került definiálásra, hogy mi is az a rezsicsökkentés. Több mint egy éve hetente hatszor elmondják, hogy rezsicsökkentés, most végre definiálják ebben a törvényben. A matematikában fordítva szokott lenni: elősz ör teszünk egy definíciót, utána építjük rá a többit. (Németh Szilárd István: Ha bizonyítunk, akkor nem! Indirekt bizonyítás!) Önök most ezt pont fordítva csinálják. Rögzítésre kerül, hogy a rezsicsökkentés alatt a közszolgáltatások