Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 26 (329. szám) - Egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. KUPCSOK LAJOS, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - KOVÁCS TIBOR, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
3745 számlán ez a bizonyos összeg. Természetesen dönthet úgy a társasház közössége a jövőben is, hogy ők ezt a közös költségben nem kívánják érvényesíteni, és ezt a pénzt másra fordítják, azt azonban nem hallgathatják el, hogy a rezsicsökkentés ezen a t erületen is a fogyasztók mellett van, tehát hogy ott is csökken a rezsi. Szintén nagyon fontos az önkormányzati tulajdonú lakások bérlőinek a rezsicsökkentésben való részesítése. Ez azért nagyon fontos, mert egy önkormányzati bérlakásban lakó sem eshet pol itikai játszmák áldozatává, tehát egy, a rezsicsökkentéssel esetleg nem szimpatizáló párt által vezetett önkormányzat ilyen módon nem próbálhat meg kiszúrni az emberekkel. A fogyasztóvédelmi referensek létszámának a növelése azért nagyon fontos, mert nagyo n sokszor tapasztaljuk azt, hogy ha állunk egy vevőszolgálat előtt, ott a hölgy vagy az úr nem biztos, hogy teljesen képben van a tekintetben, hogy hogyan kellene elintéznie az egyes emberek problémáit. Itt különböző komplikáltabb esetek is lehetnek. Ezekb en az esetekben a fogyasztóvédelmi referensekhez lehet fordulni, az ő elérhetőségüket kötelező lesz kiírni, és bízom benne, hogy ezt mindenki meg fogja tenni. Így a fogyasztók a fogyasztóvédelmi problémáikat sokkal egyszerűbben és gyorsabban tudják majd el intézni. A számlakép ügye egy klasszikusan olyan ügy, ami kvázi nem kerül senkinek se nagyon sokba, egy pici odafigyelést igényel, éppen ezért nagyon örülök neki, hogy a civil szervezetek jelezték ezt a problémát, és annak is örülök, hogy a minisztérium gy orsan reagált és befogadta ezeket a javaslatokat. A fogyasztóvédelmi bizottság általános vitára alkalmasnak találta ezt a javaslatot és támogatta. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Következik Kupcsok Lajos képvi selő úr, aki a gazdasági és informatikai bizottság többségi álláspontját ismerteti. Itt lesz majd kisebbségi vélemény is. DR. KUPCSOK LAJOS , a gazdasági és informatikai bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtár sak! A gazdasági és informatikai bizottság 2013. november 25én napirendre tűzte és megtárgyalta az egyes törvényeknek a rezsicsökkentés végrehajtásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot T/13138. szám alatt. A törvényjavaslat erősíteni kíván ja hazánk fogyasztóvédelmi rendszerét, növelni kívánja a fogyasztóvédelmi referensek létszámát. A javaslat elő akarja segíteni az egységes közszolgáltatói számlakép kialakítását is. A társasházakat és a lakásszövetkezeteket illetően 2014. január 1jétől a közös használatú helyiségek villamosenergiafogyasztására is kiterjesztésre kerül a 20 százalékos rezsicsökkentés. A törvényjavaslat biztosítja, hogy az önkormányzati tulajdonú lakások bérlői is részesülhessenek az önkormányzatokat megillető rezsicsökkenté sben. Az egységes közszolgáltatói számlaképről szóló törvényben foglaltaknak megfelelően már a társasházak és a lakásszövetkezetek esetében is megvalósul a fogyasztók érthető, egységes és átlátható tájékoztatása. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak ! A gazdasági és informatikai bizottság az előterjesztést 20 igen és 4 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Ahogy jeleztem, kisebbségi álláspont is kialakult a bizottságban, amelynek ismer tetésére felkérem Kovács Tibor képviselő urat, ugyancsak öt percben. KOVÁCS TIBOR , a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ünnepi pillanatot ül az Országgyűlés, egy új jog alkotási formával találkozhatunk. A Fidesz képviselőcsoportja benyújtott egy olyan