Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 4 (320. szám) - Új bizottsági tagok megválasztása - A devizahitelesek megsegítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat összevont általános és részletes vitája - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP):
2609 Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Az írásban előre bejelentett felszólalások végére értünk. Felszólalásra kö vetkezik normál időkeretben Józsa István képviselő úr, MSZP. Öné a szó. DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem akarom a - hogy mondjam - klasszikus vígjátékot idézni, mert ez egy dráma, tragédia, de igazából, ami nek nyár óta tanúi lehetünk, az a sok hűhó semmiért. Most derül ki, hogy a kormány nem dolgozott azalatt, miközben november 1jéig a bankoktól várt valami megoldást. Ugyanakkor annak is tanúi lehetünk, hogy több mint három éve, három és fél év óta, azóta, hogy 2010 júniusában az ominózus Kósa LajosSzijjártó Péterkettős ügyes verbális intervencióval bedöntötte a forint árfolyamát, elszabadultak a devizaárfolyamok, azóta a kormány különböző, a Rogán frakcióvezető által bevált megoldásnak nevezett módszerekk el ostromolja a devizahiteleseket, de sajnos a probléma az istennek nem akar magától megoldódni. Nem akar megoldódni, mert nem erősödik a forint, nincs gazdasági növekedés, nem keresnek többet az emberek, sőt sokan, akik korábban hitelt vettek fel, még az állásukat is elveszítik, és így még reménytelenebb helyzetbe kerülnek, hogy a hiteleikkel meg tudjanak birkózni. Tehát bevált megoldásokról beszélni, én azt hiszem, akkor lehetne, ha ez a probléma nem lenne ennyire égető, mint ahogy most előttünk van. Az t eljesen egyértelmű szakemberek számára, hogy ez a kiélezett helyzet, a forint gyengítése, a forint gyengülése az orbáni gazdaságpolitika következménye. Tehát amíg ez a megszorító jellegű gazdaságpolitika működik, amíg nincs növekedés, amíg nincs remény a f orint erősödésére, nem látszik, hogy többet keresnének az emberek, addig ez a probléma ilyen égető marad, mint ahogy most tapasztaljuk. Érdekes, hogy amikor frakcióvezető úr, az előterjesztő bevált megoldások elérhetőségéről beszélt, nem említette az eszkö zkezelőt, pedig nagy reményeket fűztek az eszközkezelőhöz is. Ki lehetne terjeszteni ezt az enyhítést nemcsak az árfolyamgátra, hanem mondjuk, az eszközkezelő nyújtotta segítségek igénybevételének a könnyítésére is. Ez a javaslat úgy szól, hogy a már működ ő árfolyamgát, amely egyszerre vonatkozik a lakáscélú és a szabad felhasználású devizahitelekre, mindenkinek váljon hozzáférhetővé, aki eddig nem lépett abba be. Ezt mi már akkor mondtuk, amikor a devizagát egyébként nem túl optimális lehetőségét mondták, hogy indokolatlan a leszűkítése a belépési lehetőségeknek. A jelenlegi feltételek lennének továbbra is hatályosak. Mi már korábban mondtuk, hogy az árfolyamgátba való bekapcsolódás feltételeit nem szabad egy bizonyos törlesztői csoportra leszűkíteni, hanem mindenki számára elérhetővé kell tenni; ezt már a bevezetéskor az MSZPfrakció kifejtette. Az árfolyamrögzítésnél ma számos belépési korlát van érvényben, így például az, hogy akinek 90 napon túli tartozása van, az nem veheti igénybe. Több mint 150 ezer o lyan család van, amelynek ilyen, 90 napon túli tartozása van, elmaradása van, ám szeretné fizetni a hitelét, és még nem indult ellene végrehajtási eljárás. Ennek megfelelően az ő számukra megoldást jelenthet bizonyos mértékig az árfolyamgát kinyitása. Az á rfolyamgátba való belépés ugyanakkor továbbra sem lehetne kötelező értelemszerűen. Az árfolyamgát keretében a svájci frankot 180 forintban, az eurót 250, a japán jent pedig 2,5 forintban kívánják rögzíteni, törleszteni; körülbelül ennyi volt az árfolyam a kormányváltáskor, mielőtt bedöntötték a forint árfolyamát. Tehát azért gondoljanak a saját felelősségükre, amikor egy ilyen javaslatot fél évvel a választás előtt, kibekkelve három és fél évet, behoznak ide a parlament elé. A rögzített árfolyamot legfeljeb b öt évig, illetve a devizakölcsönöknek, adott szerződésnek a lejártáig lehet alkalmazni. A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik, a kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam át vállalja - ez egy könnyebbség , az ügyfélnek a tőkerészt kell később visszafizetnie. A gyűjtőszámlán összegyűlő összeg forintalapú hitel - ez már egy enyhülés a devizakitettséghez képest , amelynek kamata az árfolyamrögzítés alatt nem haladhatja meg a há romhavi bankközi kamatláb mértékét. Mondjuk, ez sem jelent valós és általános megoldást, hiszen aki 90 napon túli