Országgyűlési Napló - 2013. évi őszi ülésszak
2013. november 4 (320. szám) - Új bizottsági tagok megválasztása - A devizahitelesek megsegítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik):
2605 lehetőség arra, hogy kibővítsük esetleg a bíróságok költségvetését, mint ahogy az LMP erre javaslatot is tett, azért, hogy a tömegesen meginduló devizahiteles pereket kezelni lehessen. A parlament kezében nagyon sok törvényhozási lehetőség van, de nincs arra eszköz a parlament kezében, hogy utasítsa bármire is a Kúriát vagy a bíróságokat. Szerintünk, mivel egy hibás pénzügyi termékről van szó alapvetően, így nem lehet semmilyen pénzügytechnikai eszközzel legalizálni azt, hogy az árfolyamkülönbözetet és az egyéb sok kitételt ráterheljék a bankok az adósokra, a hitelesekre, ezt nem szabad semmiféle elismerő nyilatkozattól kezdve bármilyen ilyen konstrukcióval megerősíteni, hanem igenis, ha a bank ezt a szerintünk eléggé problémás követelését be akarja hajtani az adóson, akkor menjen bíróság elé, és csak akkor lehessen bárkit is kilakoltatni, végrehajtást végrehajtani, amennyiben jogerősen megáll a bíróság előtt. Köszönöm. ELNÖK (J akab István) : Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Írásban jelentkezett felszólalásra Staudt Gábor képviselő úr, Jobbikképviselőcsoport. DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kiegészítendő, amit Z. Kárpát D ániel képviselőtársam elmondott, és nagyon helyesen rávilágított arra, hogy ez a javaslat, ami előttünk van, nem az, amit oly régóta vártunk. Ezt egyébként az előterjesztők is elismerték, hogy ez egy átmeneti javaslat, amely, bár tovább bővíti a belépés le hetőségét, az árfolyamgáthoz való csatlakozás lehetőségét, amit természetesen támogatni is lehet, mint minden olyan lépést támogatni tudunk, ami egy kicsit is bármely állampolgárnak könnyítést jelent tartozásának a törlesztésében, viszont korántsem az, ami t elvártunk a kormányzattól. És hogy miért nem az? Elhangzott itt, hogy akik csatlakoznak ehhez az árfolyamgáthoz, azokkal általában aláíratják a tartozáselismerési nyilatkozatokat, ami szinte lehetetlenné teszi azt, hogy a jövőben majd az ő ügyükben akár egy megfelelő bírósági döntés születhessen, ezért, amit Rogán Antal frakcióvezető úr elmondott, azért is álságos, mert egyrészről a bankok hibás gyakorlatát a kormány nem próbálja megoldani, hanem egyszerűen most a bíróságokra kívánja hárítani annak felelő sségét, hogy hozzanak olyan döntéseket, amelyekkel korrigálják a bankok hibás termékeit. Ez egy új motívum, mert eddig ezt nem vetette fel a kormányzat. Azzal egyet tudok érteni, hogy ez a hatalommegosztás elvébe durván ütközik, mert nem itt az Országgyűlé sben kell felhívni a Kúriát és a bíróságokat, hogy valamilyen döntést hozzanak, és főleg nem a kormánynak kell felhívnia a bíróságokat, hogy bizonyos döntéseket a kormány helyett hozzanak meg. Ha önök a bankokkal szemben valóban a jogszabályokat szeretnék érvényesíteni, akkor ilyet nem mondanának; és azzal kiegészítve, hogy a tartozáselismerő nyilatkozatok által, ahogy mondtam, már lehetőséget sem nagyon kapnak az adósok, hogy a jövőben bíróságokhoz forduljanak. Egyébiránt meg, ha önök tudják, hogy problémá sak ezek a termékek, akkor nagyon is a kormánynak és az Országgyűlésnek kellene lépnie, hogy helyreállítsa az így kimozdult és törvénytelen állapotot, törvényessé tegye, és az elszámolási kötelezettséget megteremtse. Úgy gondolom, hogy arról már eleve nagy on sok vita volt, Z. Kárpát képviselőtársam elmondta, hogy bizonyos adatok alapján az egyötöde jött be devizában az országba, mint amennyi devizahitelezés történt. Természetesen lehet ezzel a számmal vitatkozni, és lehet szakmai vitákat folytatni, hogy ez így van vagy nem. Én erre egy egyszerű javaslatot tennék: forduljon meg a bizonyítási teher, és a bankoknak kelljen bizonyítani első körben azt, hogy ők valóban devizában behozták azokat az összegeket, amiket kihiteleztek az adósoknak. (18.50) A legtöbb es etben csak arról volt szó, hogy a forintbetéteket kiadták forinthitelekként egy devizaárfolyamhoz kötve. Tehát első körben a bankoknak bizonyítani kell, hogy valóban deviza van ezek mögött a hitelek mögött; hogyha ezt nem tudják bizonyítani, akkor a forint osítás a megfelelő