Országgyűlési Napló - 2013. évi nyári rendkívüli ülésszak
2013. június 26 (293. szám) - A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági vonatkozású jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes sürgős eljárásban történő összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - VÁGÓ GÁBOR (független):
379 rendes időt arra, hogy ezt a képviselők megismerjék, hogy ezzel érdemben és tartalmában tudjanak foglalkozni? A következő ellentmondás vagy mint jogi produktum, amit minősíthetetlen jelzővel kell illessek, a törv ény preambuluma. Kezdjük mindjárt az elején! Ugye, ez egy emelkedett bevezető gondolatsor, ami egy törvény elején azért kerül megfogalmazásra, hogy a célokról, az egésznek a küldetéséről valamilyen emelkedett módon megemlékezzék. Ehhez képest itt ilyen mon datok találhatók, hogy “A szektor átalakítására ténylegesen fordított összeg azonban a nemzeti kötelezettségeknél nem haladhatja meg azt az összeget, ami egy piaci befektetőnek is megfelelő ellenérték lenne hasonló helyzetben a magyar állam által a szektor ban jelzett pozíciók ellenértékeként.” Államtitkár úr, ilyen szöveget lehet írni az indokolásba. Most az, hogy ott lehete ennél jobban és szakszerűbben megfogalmazni, egy másik kérdés. Preambulumba? A preambulum nem népmese. Egészen elképesztő mint jogi p roduktum! A következő: Józsa István képviselőtársam fölvetette és mondott néhány érvet, hogy ez nem biztos, hogy a szaktárcánál készült, mert ott azért ennél jobb szakemberek vannak, vagy nem az igazságügyi tárcánál, mert ott is jobb szakemberek vannak; fö lveti a gyanút, hogy esetleg megint valami külső megbízással, kívül írták valahol. Ezt a gyanút alá tudom támasztani a következővel. A hatályba léptetésnél azt írják, hogy jelen törvény hatálybalépését követő 45. napon, vagy ha ez munkaszüneti nap, akkor a következő munkanapon lép hatályba. Itt van jogászkollégám is. Tisztelt Kollégák! Ez egy abszolút magánjogias gondolkodás. A magánjogban van ennek jelentősége. Nem mondanám el részletesen, a polgári jogban kötelezettségek, szerződéses kötelezettségek telje sítésénél milyen jelentősége van. De, tisztelt tanult jogászkollégáim, a közjogban miért is kellene attól tartanunk, ha éppen munkaszüneti napon lép valami hatályba? Ez egy másik logika. És akik a minisztériumban jogalkotással foglalkoznak, azok ezt ismeri k, tudják. Ez egy közjogi logika. És miután a hatálybalépésnek közjogi következményei vannak, ezért ezt a magánjogi logikát ide beírni - nagy valószínűséggel valami igen tehetséges ügyvédi iroda még tehetségesebb tagja fogalmazta meg. Csak hát ez ide abszo lút nem illik! Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatható még a sor, de én nem szeretném, ha önök azt gondolnák, hogy a Magyar Szocialista Pártnak ezek a formai problémák fájnak leginkább. Azt gondolom, sokkal lényegesebb a dolog tartalmát illető kritika, amit Józsa István elmondott. Mindezeket azért vetettem föl, hogy talán, hátha egyszer a kormányoldalon, akár a kormány tagjainak, akár a kormánypárti képviselőknek szemet szúrnak ezek az ellentmondások. És ha igaz az, hogy önök törekednek a jogbiztonságra, tör ekednek az igényes jogalkotásra, higgyék el, szakemberként mondom, közjogászként mondom, ilyet nem lehet elkövetni. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. A következő hozzászóló Vágó Gábor képviselő úr, függ etlen. VÁGÓ GÁBOR (független) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt, csekély számban jelen lévő Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy egy személyes szállal kezdjem. Jómagam is egy vidéki takarékszövetkezet kuncsaftja vagyok, amióta vannak pénzügyeim, szándékoltan eg y vidéki takarékszövetkezetet választottam, mert úgy éreztem, hogy ott a közösségiség, az átláthatóság és az, hogy van némi ráhatásom a szövetkezet működésére, sokkal többet jelent, mint ez a pár tized százalék kamat, mint amit egy multinacionális bank leá nyvállalatánál kaphatok pluszban. Na már most, önök pont a takarékszövetkezeti szektornak pont ezeket a jellemzőit gyérítik, ami miatt én magam is egy takarékszövetkezetet választottam. De ha megnézzük a törvénytervezet általános indoklását, mindenki nagyo n boldog lehetne, hiszen egy üdvös lépés. Már megint egy olyan törvénytervezettel találkozunk, amelynek elvi céljaival az LMP egyetért, viszont a részleteiben, a gyakorlati megvalósításában olyan buktatók,