Országgyűlési Napló - 2013. évi nyári rendkívüli ülésszak
2013. június 26 (293. szám) - A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági vonatkozású jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslat kivételes sürgős eljárásban történő összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - VÁGÓ GÁBOR (független):
380 olyan kiskapuk vannak, amelyek nem az elvi cél elé rését segítik, hanem megint ugyanazt tapasztalhatjuk, hogy hogyan lehet a kormányzat mögött álló oligarchák zsebét tovább tömködni. De konkrétan menjünk végig a törvénytervezeten! Egyetért az LMP is azzal, hogy egy jól működő takarékszövetkezeti rendszer a vidék fejlődésének kulcseleme kell hogy legyen. De ezzel kapcsolatban itt inkább úgy látszik, hogy ez a takarékszövetkezeti centralizáció nemhogy erősítené a takarékszövetkezeteket általában, hanem több ponton megtámadhatóvá, gyengébbé is teszi őket. (16. 40) A másik kérdés a törvénytervezettel kapcsolatban, hogy miért olyan veszettül sürgős ezt most egy nap alatt átnyomni a parlamenten. Legalább egy hetet vitatkozzunk róla! Jövő héten úgyis lesz rendkívüli ülésnap, legalább addig érdemibb átvizsgálási lehe tőséget adjanak a képviselőknek. Miért olyan veszettül sürgős egy nap alatt, gyorsan lezavarni ezt az egészet? Itt, összeszámolom, nem is vagyunk egytucatnyian a tisztelt Házban, ennyi képviselővel. Összefüggésben álle ez a hatalmas sietség, ez a sürgőssé g a devizahitelek bírósági ítéleteivel, ami tőkepótlást igényelhet majd a magyar bankrendszer egészének? A vidék pénzével akarják majd a bankrendszert kistafírozni? Fennáll a veszély, mint ahogy említettem hozzászólásomban, hogy ez a hitelszövetkezeti vagy takarékszövetkezeti integráció egyszerűen a kormány és vidéke takarékszövetkezet létrejöttét hozza el - a privatbankar.hutól idéztem. Azaz, hogy a szövetkezetek már nem a helyi gazdaság fejlesztését szolgálják, hanem a kormány és a Fidesz meghosszabbítot t kezei lesznek, a politikai döntések alapján lehetséges, hogy a hiteleket folyósítsák. Megmondom őszintén, ez nincs benne a törvénytervezetben, de az elmúlt három esztendő jogos félelmet szül bennem. Minden egyes törvénytervezetnél ellenzéki képviselőként az a feladatom, hogy azt keressem, hogy hol a mutyi, hiszen annyi ilyen törvényi szintű visszaélés volt az elmúlt három esztendőben. Bár ne lenne így ezen törvény kapcsán! Mint már említettem, itt a takarékszövetkezeti rendszer betétállománya jelenleg tet emes, a hitelállománya nem annyira, ezért is erős, a devizakitettsége minimális, hiszen a takarékszövetkezetek java része nem ugrott bele ebbe a devizahitelezésnek nevezett ördögi körbe. Bár a profittermelésük alacsony, de így is nagy előnnyel járhat bizon yos szereplőknek a takarékszövetkezeti rendszer bekebelezése. Az, hogy a rendszerbe be akarják vonni a Magyar Postát, az egy üdvözlendő dolog, hiszen a Magyar Posta jelenleg az egyetlen olyan állami szervezet, amelynek igenis van csápja, még hogyha kis pos takocsival, de akkor is minden egyes vidéki településen mindenhová el tud jutni a Magyar Posta. Ez talán még a postai szolgáltatások fejlesztését és a postai rendszer megmaradását is segíti, tehát amelyik faluban még van posta, hátha ott majd csak emiatt n em fogják megszüntetni. A kötelező tagsági intézmény azért sok esetben visszaütött. Itt látjuk, a kötelező tagság kapcsán az agrárkamarai tagság 8 százalékos legitimációjára is lehet utalni, de a törvény az indoklásában számos külföldi példát felsorol, hog y miért is működnének ezek a rendszerek jól NyugatEurópában, a kötelező tagság intézményére sehol nem találunk példát. Ez valami hungarikum megint, itt a kötelező takarékszövetkezetesítésnek a példáját látjuk. Szándékoltan nem téeszesítést mondtam. Az áll am egyébként 100 milliárd forinttal finanszírozná az átalakulást, amit egyes hírek szerint a költségvetési tartalékból fedeznének. Bár ez azért nem valószínű, mert a költségvetési tartalék is folyamatosan soványodik. De hogyha államtitkár úrnak vannak info rmációi, hogy konkrétan ki is állja a cechet, miből is fedezik ezt, azt nagyon szívesen venném, mert a törvénytervezet ezt megint elfelejtette közreadni. Azt szeretném még továbbá megkérdezni, hogy ugye, a törvényszöveg lehetőséget biztosít arra, hogy a Ta karékbank eltávolítsa a helyi vezetőket, és ennek feltételeit eléggé homályosan határozzák meg, az nem pont azt hozzae magával, hogy azok a betétesek, azok, akik tényleg azért fordultak egy helyi takarékszövetkezethez, mint én is, hogy a helyi gazdaságot erősítsük vele, azok nem lehete,