Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. február 26 (256. szám) - A Malév Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a Malév Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 között... - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - DR. VERES JÁNOS (MSZP):
959 jelentkező van ezekre a jogokra. Itt vitatkoznék Veres képviselő úrral. Ezeket a jogokat részben valóban a Wizz Air kapta meg, de Oszkó úr haverja a Wizz Air, és nem a jelenlegi kormányhoz van köze a Wizz Airnek, hisze n éppen a Wizz Air volt az egyik olyan légitársaság, amelyik a Malévet az Európai Bizottságnál feljelentette. (0.50) Tehát gyakorlatilag ebből a fehér könyvből is kiderül, amit itt egyébké nt annyit emlegettek, hogy a Wizz Air volt az egyik, amely egyébként a Malév problémáját okozta. Az egy más kérdés, hogy tudomásunk van róla, hogy több légitársaság csatlakozott ehhez utána, amely az Európai Bizottsághoz bejelentést tett, és a Malév tiltot t állami támogatását vitatta. Nagyon szépen köszönöm a bizottság munkáját, úgy gondolom, hogy alapos, részletes és valóban hosszadalmas vizsgálat volt azzal együtt, hogy nagyon sok olyan dokumentumot tényleg nem tudott megkapni a bizottság, amelyet a mai n apig mi sem tudtunk fellelni. Hiszen, elnézést kérek képviselő asszonytól, de nem az MNV Zrt. vagy az NFM trehánysága, hanem az elődök trehánysága volt az, hogy a dokumentumokat egyszerűen nem tudtuk teljes, rendezett formában időnként összeszedni, és péld ául egy Budapest Airport vagyonkezelési szerződést a kezdetektől folyamatában, rendszerezett, iktatott módon nem tudtunk megtalálni az irattárban sokáig. Ezért voltak azok a problémák, amelyek alapján a Kehivizsgálatok is elég döcögve haladnak, és ennek a bizottságnak is bizony sokszor pótlólagosan kellett iratokat és adatokat bekérnie. Összességében a jelentés támogatását javaslom, és ígérem, hogy a jelentésben foglalt kéréseket és megállapításokat a kormány, illetve a tárcák végre fogják hajtani. Köszönö m szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Ujhelyi István) : Veres János képviselő úrnak adok szót 15 perces időkeretben. DR. VERES JÁNOS (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy hosszú hozzászólással készültem, ebbő l az első 30 oldalt be fogom csatolni a jegyzőkönyvhöz, azaz eltekintek ennek a mostani elmondásától, de a továbbiaktól nem tudok eltekinteni, mert azok olyanok, amelyek, azt gondolom, fontosak az ügy szempontjából, hogy ma este elhangozzanak. Ha már állam titkár asszony itt kétszer is megemlítette a nevemet, akkor, államtitkár asszony, én nem tudom, hogy ki kinek a haverja. Enyém egyik sem, az biztos, az ön által megemlített urak közül. Azaz nem haverom egyik sem… (Közbeszólások a Fidesz padsoraiban.) Paran csol? (Dr. Varga István: Semmi.) Mondják hangosan akkor, ha valamit akarnak. (Az elnök csenget.) Tehát nekem nem haverom egyik sem, de nem a mi kormányunk adta el ezt a repülési jogot a Wizz Airnek. Önök adták át. Azt majd legyenek szívesek a nyilvánosság előtt megindokolni, hogy milyen nyilvános pályázattal, milyen feltételekkel, milyen térítés ellenében, avagy térítés nélkül. Ez már csak azért is érdekes, mert államtitkár asszony kilenc perccel azelőtt hozzászólásában még arról beszélt, hogy a Malév koráb ban eladott repülési joga milyen nagy érték volt, és milyen komoly bevételi forrást jelentett. Ön egy hozzászólásban ebben a kérdésben önellentmondásba keveredett. Azt mondja, államtitkár asszony, hogy egy olyan repülőtársaság volt, amelynek nem volt tulaj donában repülőgép. Államtitkár asszony, mióta nem volt tulajdonában a Malévnek repülőgép? Remélem, ön tudja, hogy ez nem 2004 óta van így. Remélem, ön tudja, hogy a Malév tulajdonában az első Orbánkormány időszakában sem volt már repülőgép. Akkor kötötték meg azt a lízingszerződést, amikor a Boeingek lízingelésével oldották meg a géppark felújítását vagy megújítását. Azért ne mondjon olyat, ami úgy tűnik, mintha nem tudom, mikor tűnt volna el a Malév tulajdonából a repülőgép. És ha már szóba hozta, amit én elég pontosan fogalmaztam, és még egyszer elmondom. Az Európai Bizottság 2010. év végéig vizsgálta a támogatásokat. Összesen 47,2 milliárd forintot az első és a jelenlegi Orbánkormány adott támogatásként a Malévnek. Ebből 2001ben 9,2 milliárdot,