Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. június 10 (287. szám) - A bírósági végrehajtással kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája - DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): - ELNÖK (Jakab István):
5178 indítványát T/11176. számon, az egységes j avaslatot pedig T/11176/8. számon kapták kézhez. Az egységes javaslathoz benyújtott módosító javaslatról az alkotmányügyi bizottság elkészítette ajánlását, amely T/11176/10. számon elérhető. Megnyitom a záróvitát az ajánlás 15. pontjaira, és megadom a szó t Staudt Gábor képviselő úrnak, Jobbikképviselőcsoport. DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy a késői óra ellenére egykét fontos támogatandó, illetőleg még hiányolt pontra felhívjam a figyelmet. A z alkotmányügyi bizottság megtárgyalta ezeket a javaslatokat, és találtunk benne támogatható részeket. Például a 3. pont pozitív irányba módosítja a végrehajtásról szóló törvényt, hiszen amikor egy követelés esetében megállapítást nyer, hogy az érvényesen nem jött létre, akkor ebben az esetben könnyebbé teszi ezeknek a végrehajtás során való érvényesítését, és egyszerűsíti ezeket az eljárásokat. Ez ebben a körben támogatható és jó javaslat. A 4. pontban egy technikai rész kerül módosításra, ami egy fontos d ologra ismételten felhívja a figyelmet. Itt az egész javaslat, törvénymódosítás, amiről beszélünk, tartalmaz egy fontos pontot, amely a fegyelmi büntetéseket a végrehajtói kamara helyett az állam részére történő, tehát a bírósági számlákra való befizetését rendeli el, ami a végrehajtói kamarát nem teszi érdekeltté abban, hogy minél több fegyelmi büntetés szülessen. Ez persze nyilván nem arról szól, hogy ne kellene a végrehajtókat ellenőrizni vagy hathatósabb ellenőrzés alá vonni, de nem jó az, ha egy kamara anyagilag és közvetlenül is túlságosan érdekelt. De ez nemcsak a kamarákra igaz, hanem a büntető szemlélet a rendőrségi bírságolásokra is igaz, nem jó az, ha a befolyt bírságok a rendőrség közvetlen bevételét képezik, ahogy az utóbbi időben ez tudtommal m eg is változott, tehát ott is állami bevételként szerepelnek ezek a bevételek. Ez is egy jó irányba tett lépés, de még kevés. A 4. javaslatot végigviszi a törvényjavaslat, és még egy helyen, ahol benne maradt a javaslatban, ott a 250. § (5) bekezdéséből is kiveszi, tehát a fegyelmi büntetések esetén kiszabott pénzbírságok befolyási helyét, illetve hogy az kit illet meg. Viszont ha megnézzük a 250. § (5) bekezdését, ott találhatunk még olyan bevételi forrásokat a végrehajtói kamara számára, ami régóta nagyon sok kérdést vet fel. Ilyen például az általános költségátalány, ami tulajdonképpen arra utal, hogy egy bizonyos összeg abból, amit végrehajtanak az adósokon, közvetlenül a végrehajtói kamara részére megy, és ezek nagyon komoly összegeket tesznek ki. Ezt s zervezeti fejlesztésre kell költenie a kamarának. Azt, hogy erre költike, nem én vagyok hivatott megállapítani, viszont az biztos, hogy ebben a formában nem fenntartható a rendszer. Én úgy tudom, de javítsanak ki, hogy a költségátalány annak idején átmene ti szabályként került bevezetésre, és utána valahogy, érdekes módon benne maradt a törvényben, és ez hatalmas bevételt generált a végrehajtói kamarának azoknak az embereknek a kárára, akik a leginkább rászorultak, akik ezeknek az eljárásoknak az adósai és a végrehajtások elszenvedői. Ezt a rendszert mindenképpen felül kellene vizsgálni, a végrehajtások rendszerét. Úgy a bírósági végrehajtókat, mint a bírósági végrehajtói kamarát felül kellene vizsgálni, és fel kellene tenni a kérdést, hogy ez a kamara miért kaphat nagyobb bevételeket, mint a többi kamara, amelyek alapvetően a tagdíjakból élnek. Hogy egy egyszerű példát mondjak: ez ugyanolyan, mintha az ügyvédi kamara az után kapna pénzt, hogy az ügyfél az ügyvédnek mekkora tiszteletdíjat fizet, és annak egy részét be kellene fizetni az ügyvédi kamarába. Nyilván érezzük, hogy ez abszurd, annak ellenére, hogy abban az esetben egy önálló megállapodásról van szó az ügyvéd és az ügyfél között. A bírósági végrehajtások esetében viszont jön a végrehajtó, ezeket az ö sszegeket behajtja, és egy részét el fogja utalni a kamarának. Reméljük, hogy nagyon gyorsan rendeződik ez a helyzet, és ezt a kormányzat is végigviszi. Köszönöm szépen. ELNÖK (Jakab István) :