Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 23 (281. szám) - A személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - PÁL TIBOR (MSZP):
4288 történt, hogy a vasútállomásokig elmentek a kerékpárral, ott lerakták a kerékpárt, nagyon gyakran azt is elmondták, hogy nem egy embernek a belvárosban volt egy másik kerékpárja is, és amikor a vasútállomáson leszállt, átszállt a másik kerékpárjára és azz al ment el a munkába. Nagyon örülnék, ha ez a kultúra nálunk is kialakulna. S még egyszer mondom, ehhez még az is hozzátartozik, hogy a metrómegállónál nagy számban kell kerékpártárolókat kiépíteni. Én is felírtam magamnak azt, hogy ki a célcsoport. Nyilvá nvalóan célcsoportnak kell lenniük a turistáknak is, de ha a közösségi közlekedésről beszélünk, akkor a célcsoportot elsősorban nem a turisták jelentik, hanem azt szeretnénk elérni, hogy minél több budapesti, fővárosi állampolgár igazi lehetőségként vegye figyelembe, hogy kerékpárral is el lehet jutni a munkahelyére. El lehet jutni úgy, hogy leszáll a megfelelő metrómegállón, és nem buszra vár, hanem felül a kerékpárra és viszonylag gyorsan el tud jutni oda. Arról már beszéltem, hogy a kerékpárutak jelentős része használhatatlan és balesetveszélyes, és mindenképpen kell egykét új kerékpárutat is kiépíteni. Nekem az egyik szívem csücske kerékpárúttervezet, amiről most beszélni szeretnék, a Rákospatak menti kerékpárút. A Rákospatak mentén egyébként zöldöve zeti részben az agglomerációból nagyon sokan be tudnának jutni Budapestre abban az esetben, ha ez a kerékpárút működne. A kerékpárúttal azonban az a probléma, hogy van egy része, amelyik a XVII. kerületben gyönyörűen kiépült, aztán hiányzik egy része még a XVII. kerületben, egy nagy része a X. kerületben, a XIV. kerületben újra megvan, és onnan már viszonylag jól használható. Biztos vannak más ilyen fontos kerékpárutak is, de azt gondolom, hogy erre uniós források felhasználásával mindenképpen kellene továb bi forrásokat is biztosítani. Mindezen túl azért üdvözlöm még, hogy ez a közösségi kerékpározási rendszer létrejön, mert biztos vagyok benne, hogy ez nagyon jelentős áttörést fog jelenteni a budapesti kerékpározásban. (16.50) Áttörést fog jelenteni azért, mert sokkal nagyobb létszámban fognak megjelenni a kerékpárosok először a belvárosban, aztán a külvárosokban is. Ez pedig magával fogja vonni azt, hogy rövid időn belül teljesen megváltozik a kerékpározás kultúrája, a kerékpárosoknak és az autóknak az egym áshoz való viszonya, és ha elér egy kritikus tömeget a kerékpárosok száma, akkor a többiek is, akik most még nem merik erre rászánni magukat, azok az emberek is könnyebben ráülnek a kerékpárra és választják ezt az alternatív közlekedési eszközt. Márpedig, még egyszer mondom - és itt visszatérünk az eredeti kérdéskörre , ha Budapesten az autósoknak 1235 százalékát néhány éven belül rá tudjuk venni, hogy ne autóval, hanem kerékpárral közlekedjenek, úgy tudjanak eljutni a munkahelyükre, akkor ez egy sokkal élhetőbb, barátságosabb, szerethetőbb város lesz. És hogy ebben a szükséges lépéseket megtette, még egyszer gratulálni szeretnék a Fővárosi Önkormányzatnak, és nagyon reménykedem abban, hogy a Fővárosi Önkormányzat példáját az ország más városai is követn i fogják. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra Pál Tibor képviselő úr következik. PÁL TIBOR (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném jelezni, hogy Révész Máriusz h ozzászólásában sok mindenben egyetértek vele, például abban, hogy a kerékpárúthálózat fejlesztésére szükség volna. Ezt magam is elmondtam, és azt gondolom, hogy szinte minden hozzászóló elmondta, hogy erre nagy szükség volna a város területén, valamint ho gy a meglévő utakat össze kellene kötni, ez teljesen világos. Viszont azért a BécsBudapest hasonlathoz szeretnék önnek mondani néhány dolgot. Önnek igaza van, hogy egy zónába tartozunk, de azért azt ne felejtse… Ja, szeretném mondani, hogy én voltam Svédo rszágban télen, ahol mindenki kerékpározott. Azért van ennek egy feltétele: amikor leesik a hó, azt el kell takarítani. Itt az a különbség Bécs és Budapest között, hogy ott eltakarítják a