Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 23 (281. szám) - A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló országgyűlési határozati javaslat; ... - ELNÖK (dr. Latorcai János): - LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
4221 Emlé kközpont nyitásán történt, amikor az odalátogató ismertebb vendégekkel, mindenkivel fölolvastattak 10 vagy 20 nevet, az auschwitzi, pontosabban a holokausztáldozatok névsorát, hozzátéve, hogy honnan való és hány éves volt. Volt egy másik névsor is, ezt nyi lván számomra érzékenyebb vagy személyesen akár kellemetlenebb történelmi szituációban éltem meg. Elég köztudott, hogy én a ’80as évek második felében az “egy párt” központjában dolgoztam. Mondjuk ’89 nyilván nem 1959 már, de most nem erről van szó. Ezzel együtt a ’80as évek második fele is, noha élesen elhatárolta magát a Rákosikorszaktól, legitimitása egyik forrását innen szerezte, de a másik forrását még mindig onnan, hogy ’56ot ellenforradalomnak tekintette. És én annak az “egy pártnak” a munkatársa - vagy hogy mondják - voltam, még akkor is, ha mint minden magyar családban, nálunk is azért részben másképp élték meg 1956ot, de ezt elfogadtam. És akkor eljött Nagy Imre újratemetésének napja, és persze ott voltam a párommal együtt - vagy nem persze, d e ott voltam a párommal együtt - a Hősök terén. És tulajdonképpen az verte bele az orrom a történelembe, abba a részben hamis legitimitásba, amit én is fölvállaltam vagy legalábbis nem mentem vele szembe, hogy ott mindenki emlékszik rá, aki ott volt: olvas ták a neveket, a kivégzettek neveit ugyanúgy, ahol később a Holokauszt Emlékközpontban hallottam a zsidó áldozatok neveit; a nevet és azt, hogy hány éves korában végezték ki. Más volt nekem és másképp éltem meg, mint ha csak a történelemkönyvekben olvastam vagy annak idején nem olvashattam volna. Ezt akarjuk, akartuk az indítványunkban, és őszintén remélem, hogy a többi indítványozó is ezt akarta, ezt akartuk megéletni a magyar fiatalokkal. Nem azért, mert nem bízunk a történelemtanárokban. Bízunk annak ell enére is, hogy elég riasztó volt, hogy épp az ELTE Bölcsészettudományi Karán, ahol történelemtanárokat képeznek, raktak ki ismeretlen diákok zsidózó feliratokat tanáraik ajtajára. De ez a kisebbség. Én bízom a pedagógusokban, bízom a szülőkben is. Ha nem h aragszanak meg a KDNPs kollégák, azt tartottam bírálni valónak az előterjesztésükben - nem a szándékot, hanem azt , hogy ott az indoklásban az szerepelt, hogy erre azért van szükség, mert a történelemtanárok és a szülők egy része ilyen szempontból nem bi ztos, hogy helyesen értékel. Bízunk bennük. Tudjuk persze, hogy az ilyesmi - erre utalt Steiner Pál is , egy ilyen történelmi látogatás megszervezése külön és speciális felkészítést és felkészülést igényel gyerektől és tanártól egyaránt. Azzal is egyetért ünk - akkor szeretnénk tisztázni egy félreértést, ha volt ilyen, úgy tűnt nekem Révész Máriusz és Hoffmann Rózsa szavaiból, hogy kell ezt tisztázni, hogy nem föltétlenül arra gondoltunk, sőt nem is arra gondolunk indítványunkban, hogy mindenkit kötelezően egyetlen helyre cipeljenek el. De a lehetőséget, az anyagi támogatás lehetőségét szeretnénk megteremteni ahhoz, hogy ahol a történelmi oktatásban ennek van leginkább helye - és van helye , ott az anyagi támogatást megkaphassák az iskolák hozzá, ezért is b eszéltünk indítványunkban pályázati útról. Tehát nem a választhatóságot akarjuk csorbítani és nem is a történelemtanárok vagy bármely pedagógusok iránti bizalmatlanságot növelni. Van más veszélye is a felemás módon felemlegetett törté nelemnek, hiszen valljuk be, benne vagyunk mi, politikusok. Egész politikai kultúrák épültek a történelem megfelezésére: csak az egyiket mondjuk, és csak az egyiket látjuk. Ma már a pártok, még a demokratikus pártok támogatói körét is lehet, hogy jobban el választja a történelemértelmezés, mint az, hogy mit akarnak a jövőben, és ez nincs rendben, ez nagyon nincs rendben. Hadd mondjak egy Orbánidézetet, ezúttal nem Orbán Viktorét, hanem Orbán Ottóét, a költőét, aki 1991ben az egyik versében azt írta: “új ny elven akarok beszélni / amelyben nincs olyan szó hogy világzsidóság / sem olyan mondat hogy ez egy fasiszta nép”. És azt is mondta, hogy ő csontjaiban rögzíti azt a hangot, amikor a gazdátlanul összedőlő templomokban fütyül a szél, “hol a kaddist hajlítgat ja sivítva / hol egy elcsukló csángó siratót”. (11.30)
