Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. május 23 (281. szám) - A nemzetiszocialista vészkorszak történelmének a fiatal generációk körében való minél teljesebb megismertetése, valamint az emlékezetkultúra fontosságának tudatosítása érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló országgyűlési határozati javaslat; ... - ELNÖK (dr. Latorcai János): - LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
4220 De van más veszélye is, és érzem ezt a mai vitánkon is. Nagyon sokszor egyszerű politikai replikának tűnik, ha az egyik történelmi sérelemhez képest a másik történelmi sérelemnek adunk hangot, pedig nem az, vagy nem kellene hogy az legyen. De ki ne ismerné azt, hogy én azt mondom, fehérterror, te azt mondod, vörösterror, és mindkettőnknek igaza van. Ki ne ismerné azt, hogy te azt mondod, Terror Háza, én azt mondom, Holokauszt Emlékközpont. És nemcsak azért van igazunk, mert esetleg egy múzeum kiállítását valaki szakmailag nem véli kiegyensúlyozottnak, hanem azért van igazunk, mert mindegyik fontos. (11.20) És hogyne hallottuk volna már azt, hogy felhangzik Auschwitz, és akkor megint csak természetesen fölhangzik Katyn és Recsk. És minden mondatnak igaza van. Az Auschwitzot mondó mondatnak, a Katynt és Recsket mondó mondatnak is. A történészek dolga, hogy a halottak és áldozatok számát összemérjék. De az emberi tragédiák szempontjából a szám összemérhete tlen. Egyik bűn - ahogy Steiner Pál mondta előterjesztésében - nem relativizálhatja soha a másikat. Az adott családnak, az adott nemzetnek, történetesen a magyar nemzetnek rettenetes veszteség a legnagyobb magyar tömegsír, Auschwitz 400 ezer magyar halottj a, de rettenetes veszteség a Recskre és más táborokba hurcolt 1500 ember sorsa is. A mennyiség összemérése, ahogy mondtam, a történészek dolga, de hogy a nemzeti emlékezet mindkettőt ébren tartsa, abban már ott van nemcsak a tanítás, hanem a politika felel őssége is. Mint ahogy abban is, hogy ha mi azt mondjuk, Trianon, tudjuk, az is hozzátartozik egy rossz megoldás áldozataira emlékezve, hogy Donkanyar, és ez fordítva is igaz. Nem lehet csak az egyiket mondani, és a másikat nem. Természetesen nem abban a h amis idillben szeretném föloldani történelmünk számos buktatóját, hogy végül is mindenkinek igaza volt. A történelem tele van minden oldali áldozatokkal, ne is firtassuk, mikor ki a hibás. Nem ezt akarom mondani. Nincs mindenkinek igaza az adott történelmi szituációban. Van jó és rossz oldal, még akkor is, ha mindkét oldalon olykor jó vagy rossz motivációból is fölsorakoznak emberek. A történelem ilyenfajta emlékhelyeinek megismerése épp ezért is fontos, hogy láthassuk, hogy adott szituációban ki állt a jó és a rossz oldalon. De ez nem változtat azon, hogy aki veszteséget szenvedett el, annak a fájdalma igaz fájdalom. A fájdalmában van igazsága. És méghozzá ez nemcsak az övé, hanem közös fájdalom is. Ahogy Steiner Pál elmondta előterjesztésében, az soha nemc sak a vesztesek és az áldozatok, adott esetben egy kisebbség vesztesége, hanem mindig a többségé is, ami éri a magyar nemzet bárhonnan jövő, bárhogy gondolkodó, bárhova tartozó tagjait. Sosem felejtem el, hogy a Holokauszt Emlékközpont megnyitásán minden o ldalról voltunk ott politikusok, a legdrámaibb kép talán a kiállítás hatalmas nyitófotója volt - gondolom, többen emlékeznek rá , két kisfiú látszott rajta, két Auschwitzba elhurcolt zsidó kisfiú, és Bocskaimente volt rajtuk. Semmi nem fejezte ki jobban, hogy azok a gyerekek zsidó gyerekek és magyar gyerekek. Az ő haláluk - mert aztán kiderült a kiállításból, hogy odavesztek, a nővérük maradt meg és találta meg később a fotót - a magyarság vesztesége is, a fájdalom közös fájdalom, hiszen ők magyarok. De t alán éppen ezért kell megismernünk a történelemnek ezen mementóit. Mindnyájan emlékszünk, a közelmúltnak egy még általam is ambivalensen fogadott híre volt, hogy amikor a Zsidó Világkongresszus ellen ezekazok tüntettek, és egy 19 éves kölyök - bocsánat, h ogy ezt mondom , egy 19 éves érettségiző gyerek megbocsáthatatlan és idétlen módon zsidózott, akkor pár év börtönbüntetésre ítélték. Tudom, mert előzőleg volt priusza, és le kellett vagy le kell ülnie egyéb bűnöket is. De mégis azt mondom: ha egy 19 éves gyerek így gondolkodik, abban van közös felelősségünk. És egy kicsit megértve a bírói ítéletet, jobban örültem annak a más hasonló esetben hozott bírói ítéletnek, amikor valakit arra ítéltek, hogy látogasson el Auschwitzba. Lehet, hogy többet segít, és mon dom ezt, még egyszer mondom, a sokirányú történelmi példákra egyformán. Mert más a személyes élmény. Magamról is tudom: engem életem során a történelemmel két, hangosan felolvasott névsor szembesített a legjobban. Az egyik névsor épp ott, a Holokauszt
