Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. április 15 (268. szám) - A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - MICHL JÓZSEF (KDNP), a napirendi pont előadója:
2411 magyar vidéken. Itt ugye, ha már Kajászót említettük, most akkor nemcsak Kajászó, de például az alcsúti juhásznak el kellett adnia a juhait - aki miatt már itt többször próbáltam szólni a parlamentben , mert Mészáros Lőrincnek annyi legelő kell, hogy az ő juhainak már nem maradt. Tehát azt gondolom, hogy ha önök ezeket a folyamatokat nem veszik észre - és ezek nem csak Fejér megyében zajlanak, de azért mondtuk Fejér megyét, mert most a Fejér megyei agrá rkamaráról van szó , tehát ha önök ezeket a jeleket nem veszik észre, hát akkor nyilván ’14ben ezért súlyos szavazatvesztéssel fognak megfizetni, de ez tulajdonképpen már lehet akár az önök baja is. Még egy utolsó mondatot szeretnék mondani - visszatérve erre a törvénymódosításra , Varga Gábor előterjesztő, akit most már mintha nem látnék az ülésteremben, de hát nem tudom… (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Neki van igaza.) Igenigen. Hát persze előterjesztőként igen, biztos még annyira sem lehet megtisztel ni az országot és a többi képviselőt, hogy végigüljük a törvény vitáját, amit benyújtottunk. Ugye, azt mondta, hogy ez egy szakmai javaslat, és hogy ő nagyon sajnálja, hogy úgy érzi, a bizottságban nem kellőképpen szakmai érvek hangzanak itt el. Hát én nem tudom, ha az önök bevallása szerint ez egy személyre szabott törvénymódosítás, és itt egy ember tisztségeiről van szó, akkor ez hogyan lehet szakmai törvénymódosítás. Nagyon kíváncsian várom egyébként erre a reflexiójukat. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen. Tájékoztatom képviselő asszonyt, hogy Varga Gáboron kívül még nyolc képviselő van, aki előterjesztői szerepkörben válaszolhat mindarra, amit képviselő asszony elmondott. Mivel többen nem jelentkeztek, kérdezem, vane még hozzászóló. (Nincs jelzés.) Nincs. Megkérdezem, az előterjesztők képviseletében kíváne valaki válaszolni az elhangzottakra. (Nincs jelzés.) Nem kíván. (Dr. Budai Gyula jelzésére:) Most nincs államtitkári zárszó, de a kormány képviselője bármikor szót kérh et a vita során, államtitkár úr, de ezen már túl vagyunk, az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája ELNÖK (dr. Latorcai János) : Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvé ny módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Michl József kereszténydemokrata párti képviselő önálló indítványát T/10571. számon ismerhették meg. (18.20) Most az előterjesztői expozé következik. Megkérem államtitkár asszonyt, hogy f oglalja el helyét a patkóban. Megadom a szót Michl József képviselő úrnak, a napirendi pont előadójának, 20 perces időkeretben. Parancsoljon, képviselő úr! MICHL JÓZSEF (KDNP), a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyű lés! Tisztelt Képviselőtársaim! 2011 decemberében fogadta el a Magyar Országgyűlés azt az előterjesztést, amelyet a kormány javaslatára tárgyaltunk meg, és amelyben a nemzeti köznevelésről szóló új törvény megszületett. Közel 20 esztendő soksok tapasztala ta és véleménye összegződött ebben az új törvényben, és ahogy akkor is fogalmaztunk, ez egy olyan kerettörvény, amelyet egyéb jogszabályoknak kell majd kiteljesíteni.