Országgyűlési Napló - 2013. évi tavaszi ülésszak
2013. március 5 (258. szám) - A felnőttképzésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - KISS PÉTER, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1202 minősítés elérésére való törekvés, hanem a munkaerőpiac peremére való kerülés esélyének a megteremtéséről van szó. A második kérdés a támogatot t képzéseknek az a része, amelyik a szakmát adó rész. Önök is tudják jól, hogy nem egy külföldi befektetés azért nem tudott talpra állni és elindulni az elmúlt húsz évben éppen a hátrányos térségű régiókban, mert a magas munkanélküliség ellenére sem lehete tt biztosítani a szükséges szakképzett kört, olyan térségekben, ahol egyébként a foglalkoztatási ráta még a 30 százalékot sem érte el, a munkanélküliségi arány pedig 30 százalék fölött volt. Ez világosan rámutat arra, hogy a munkaerőkínálatban indokolt a támogatott képzésekkel a szakképzettség arányát növelni. Ráadásul az Állami Számvevőszéknek a képviselőkhöz most írt levele, ezen törvény kapcsán írt papírja úgy fogalmaz, hogy “a támogatott képzéseket sikeresen befejező hallgatók elhelyezkedési aránya nőt t a megelőző időszakban, minden kritikus megjegyzéssel együtt is - ő úgy fogalmaz, hogy , de ezzel együtt is csak minden második hallgató kapott munkát”. Aki itt van, és ismeri Magyarországot, az pontosan tudja, hogy alig van olyan államilag választott es zközrendszer, olyan kormányzati aktív támogatás, amely akár megközelíteni is tudná azt, hogy az amúgy bajban lévő emberek közül minden másodiknak valódi elhelyezkedési lehetőséget tud adni, nemcsak esélyt, hanem lehetőséget, effektív elhelyezkedést tudna a dni. Én ma nem ismerek olyan munkaerőpiaci aktív támogatást, amely ilyen hatékonyságú volna, mint ez, azaz hogy minden második arra rászoruló embernek effektív segítséget tud adni. Vagy hogy egy konkrét példát hozzak önöknek: önök is ismerik, hogy az amúg y a kormány által rendkívüli módon szorgalmazott közmunkaprogramok milyen mértékben járulnak hozzá a munkaerőpiacra való kikerüléshez. Nos, ez a mérték nem éri el a 4 százalékot ma Magyarországon. Ezek után bánjunk csínján, bánjunk óvatosan azzal a megálla pítással, hogy egy 50 százalékos esélymérték hatékony, hasznose, indokoljae az állami szerepvállalás fenntartását. (12.40) Én azt állítom, hogy indokolja, hogy ez még ilyen mértékben is hatékony, bár hozzáteszem, egyetértek mindazokkal, akik azt mondják, hogy a felnőttképzésbe fordított források hatékonyságán van mit növelni, hogy itt csak emelendő arány van. De még egyszer mondom, az alacsony hatékonyságból levonni azt a következtetést, hogy hagyni szabadon ezt az eszközt visszaszorulni az 50 százalékos támogatott képzések hatékonysága kapcsán, nos, ezt alapvető hibának tartanám. A következő kérdés, amit szeretnék szóba hozni: a törvény által célzott szándék, ami a felnőttképzések minőségének erősítésére irányul. Ehhez nyilvánvaló módon legalább három lép ésre lenne szükség, az egyik a felnőttképző képességeinek a változása és az erre irányuló követelményrendszerek. Erre a korábbi rendszerben az akkreditáció irányult, ennek a fajta rendszernek a föladása vagy fölváltása más rendszerre, minimum bizonytalansá got szül. Ilyetén módon a felnőttképző képességeinek erősítésére, ellenőrzésére, kontrolljára irányuló akkreditációs akarat, a kiinduló feltételrendszer ellenőrzésére irányuló állami szándék megszüntetése, úgy hiszem, helytelen. A második a folyamatellenő rzés kérdése, illetve a képzésekkel kapcsolatos elégedettség transzparenciája, azaz a képzettek és a képzést igénylő vállalkozások elégedettségvizsgálata, illetve ennek a nyilvánossága. Az erre irányuló kormányzati szándékot szeretném támogatni, és hadd je lezzem már most, hogy minden olyan, akár az itteni parlamenti munkában, akár a kormányzati munkában tett lépést, amelyik világossá teszi a későbbi felhasználók számára, hogy az adott képzések milyen módon járultak hozzá a munkavállalói elégedettséghez, ill etve a munkaadói szándékok kiszolgálásához, nos, minden ilyen, ebbe az irányba mutató javaslatot előzetesen is szeretnék támogatni. Megjegyzem, hogy az erre irányuló információknak a nyilvánosságra nem kerülése mutatja természetesen a piacnak és az érintet teknek az ellenállását. Önöknek most gyors lehetőségük lett volna, ha az akkreditációval kapcsolatos tények, adatok tételes nyilvánosságra hozatala mellett döntöttek volna, ami az egyes képző intézményekre, az ottani problémákra is vonatkozik. Azt hiszem, még nem késő megtenni, hogy az e rendszerben, az akkreditációs
