Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. október 29 (231. szám) - A választási eljárásról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - CSIZI PÉTER (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor):
2313 Papcsák képviselő úr azt mondta a vita folytatásával kapcsolatban, hogy a vita közben begyűjtik az észrevételeket. Szeretném a képviselő urat emlékeztetni arra, hogy két egyeztetés is volt ezzel a törvénnyel kapcsolatban. Az egyiket éppen a Fidesz hívta össze, csak önök ezen az egyeztetésen elfelejtettek minket olyan apróságokr ól tájékoztatni például, hogy az előzetes regisztrációt be fogják vezetni. Egyébként pedig az egyeztetéseket összehívó Lázár János az egyik ilyen találkozóra - amelynek az időpontját ő jelölte ki - sajnos nem tudott eljönni, mert mit ad Isten, álláshalmozá sából kifolyólag éppen Hódmezővásárhelyen volt dolga. Ennyire vették önök komolyan a saját maguk által összehívott egyeztetést, és vették figyelembe az észrevételeinket. A másik egyeztetést, amit a Transparency International próbált meg koordinálni, hasonl ó technikai érvekkel lehetetlenítették el. Például az egyik csütörtöki napra összehívott egyeztetéssel kapcsolatban még aznap reggel 8 órakor sem tudták megmondani, hogy 11 vagy 14 órakor megfelele önöknek, holott az összes párt kijelentette, hogy akár né lküle is folytatódhat az egyeztetés, csak folytatódjon. A Fidesz volt az, amely ellehetetlenítette ezt az egyeztetést. Csizi képviselő úrnak válaszolnék az ajánlószelvényekkel kapcsolatos felvetéseire. Mi azt szerettük volna, hogy az ajánlószelvényekkel és az ajánlási rendszerrel kapcsolatos visszaélések szűnjenek meg, és nem azt, hogy az ajánlószelvényt nevezzük át ajánlóívre. Az nem szűnik meg, hiszen például leszavazták azt a módosító javaslatunkat, amely megtiltaná, hogy az emberek lakásán lehessen aján lószelvényt gyűjteni. Itt a zaklatás a probléma. Nem azzal a cetlivel van problémánk, hanem a zaklatással, és az nem szűnik meg azzal, képviselő úr, mert átnevezik az ajánlószelvényt ajánlóívre. Köszönöm, majd a következőben folytatom. (Taps a Jobbik sorai ban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Kettő perc, Csizi Péter képviselő úr. CSIZI PÉTER (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Ha már az ellenzék rendre él azzal a lehetőséggel, hogy az általános vitában oly sokat feltett és hangoztatott kérdéseit a részletes vitába is elhozza, akkor én is ezt fogom tenni. Az általános vitában feltettem egy kérdést a Jobbiknak. Akkor a Jobbik kényesen ügyelt arra, hogy erre ne válaszoljon, sőt utána már nem is érintették a témát. Ez pedig a Kubatovlisták. Rendre azt mondják önök, tisztelt képviselőtársaim, hogy létezik Kubatovlista. Még sokáig fogunk itt vitatkozni, ezért arra szeretnék választ kapni önöktől, hogyan lehetséges az, hogy én 2008ban Pécs városában egy civil szervezet kezdeményezésére aláírtam egy kérdő ívet. Ez a civil szervezet ma már nem létezik, de a tagjait utána - ez teljesen véletlen - megtaláltam a Jobbik önkormányzati képviselőjelöltjei vagy a Jobbik aktivistái között. De mondom, ez a véletlen műve. Hogyan lehet, hogy miután én aláírtam ezt az ad ott ívet, nem sokkal később a saját, amúgy fideszes email címemre kaptam egy női keresztnévvel ellátott email címről felhívást a kuruc.infora vagy a barikad.hura? Aztán elindult a választás, majd a választási kampányban kaptam a Jobbik hírlevelét, majd utána megkaptam Morvai Krisztina első, második, harmadik és negyedik felszólalását is, majd, ami tényleg már sok volt, az önök felszólalásait is videóban. Úgy gondolom, hogy nagy élmény ezt élőben hallgatni, nem kell ezt utána a számítógépemen még egyszer megismételni. Tisztelt képviselőtársaim, az az egészben a legérdekesebb, hogy amikor a folyosón az egyik képviselőtársuknak ezt elmondtam, akkor utána mintha elvágták volna, és azóta egyetlenegy ilyen emailt sem kapok. Erre adjanak már választ! Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.) (0.10) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Kettő perc, Novák Előd képviselő úr, Jobbik.