Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. szeptember 25 (221. szám) - Magyarország Alaptörvényének második módosítása címmel törvényjavaslat (T/8404. szám) általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről:
847 talán ők is felelősek ennek az országnak a sorsáért, t alán ők is beleszólhatnak az ország sorsának az alakításába, és önök ezeket az embereket kizárják a szavazásból. Ha azt nézzük, hogy szégyen lesz az, hogy az 1949. évi XX. törvény demokratikusabb volt, mint az új alaptörvény a választójog szempontjából, a választójog gyakorlásának szempontjából… - a XXI. században lépjünk vissza, hogy kizárunk sokkal többeket? Én ezt nem látom célszerűnek, indokoltnak és még demokratikusnak sem. (15.00) Tehát azok az okok, amelyeket itt megjelöltek, és már az előttem felszó lalók is többször elmondták, nem valódi indokok. Még egy dolgot - még van három percem , még egy másik dologról is szeretnék itt szólni, ami szintén egy antidemokratikus irányvonal, ez pedig a másik része ennek az alaptörvénymódosításnak. Ez pedig nem má s, mint a népszavazás. A népszavazást is érinti ez a törvény, bár senki nem említette, és tulajdonképpen azért nem, mert nem olyan lényeges a változás, de mégis lényeges a régi alaptörvény, a régi alkotmány - nem akarom visszasírni, nehogy azt gondolja bár ki, és kiforgassák a szavaimat, hogy Gyüre Csaba vissza akarta sírni a régi alkotmányt, egyáltalán nem ez a célom, de ebben is visszaléptünk. A korábbi törvényi szabályozás szerint lehetett, akkor is érvényes volt egy népszavazás, ha elment a választópolgá rok több mint fele, és összességében a választópolgárok több mint egynegyede azonos választ adott. Hát ez most kizáródott az új alaptörvénnyel, most már ez esetben nem lesz eredményes a népszavazás - érvényes lesz, csak eredményes nem , amivel meg nem érü nk semmit. Miért történik ez? Azért, mert a FideszKDNP ezzel is szűkíteni akarta azokat a jogokat, amelyek a népszuverenitás elvéből erednek, a népfelségjogot jelenti, hogy a nép gyakorolja a hatalmat az országban. Önök úgy értelmezik a népszuverenitást, hogy a kétharmaddal önök felhatalmazást kaptak, hogy négy éven keresztül a FideszKDNP gyakorlatilag korlátlan hatalommal irányítja az országot, és önök nem akarják azt, sem népszavazással, sem az ellenzékkel, sem vizsgálóbizottság felállításával, sem az A lkotmánybíróság határozatával bármilyen módon beleszóljanak ebbe a politikába, azokba a folyamatokba, abba, amit önök itt csinálnak. Gyakorlatilag korlátlan hatalom négy éven keresztül, ami azért bebiztosítja nagyon szépen a hatalom megtartásának a lehetős égét a következő négy év, a következő négy év ciklusaira. Sajnos ez zajlik Magyarországon, és ennek köszönhető, hogy az a fegyver, amellyel éppen önök éltek a nemzetellenes nyolc év kormányai ellen, a miniszterelnökök, akik voltak, és hozták - az akkori pa rlamenti többség - azokat a nemzetellenes döntéseket, önök ezzel éltek: a népszavazás lehetőségével, és nagyon jól megtanulták, hogy ezzel hogyan lehet élni, és önök ezt is ki akarták zárni, ezt is el akarták venni az ellenzéktől, ezt is el akarták venni a nemzettől, ezt is el akarták venni a magyar néptől, hogy ne legyen lehetőség arra, hogy beleszóljanak bármilyen formában a politikába. Sajnos ebből a szempontból az alaptörvény visszalépés, és ezért sem tudjuk támogatni ezt a fajta módosítást. Köszönöm sz épen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK (Jakab István) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Schiffer András képviselő úrnak, az LMP képviselőcsoportja vezérszónokának. DR. SCHIFFER ANDRÁS , az LMP képviselőcsoportja részéről: K öszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt az előttünk fekvő, ki tudja, hányadik alaptörvénymódosítás érdemére térnék, szeretnék reagálni egyrészt Kósa képviselő úrra - bár már elment , illetve az előttem szóló jobbikos képviselőtársaimra. Utóbbival kezdeném: mi is azt tapasztaljuk, hogy választásról választásra alapvetően a kartellpártok azzal szórakoznak, hogy száz évvel ezelőtti, Mikszáth által megénekelt módszereket idézve, egész egyszerűen etetnekitatnak polgárokat, és így próbálják a szavazatokat maximalizálni.