Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. szeptember 18 (219. szám) - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - Az MTA munkájáról és a magyar tudomány helyzetéről 2009-2010 szóló beszámoló, valamint az MTA munkájáról és a magyar tudomány helyzetéről 2009-2010 szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Latorcai János): - DR. PÁLINKÁS JÓZSEF, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke:
539 Azt gondolom, hogy ez a sikeres program mindannyiunkat arra ösztön özhet, hogy valóban küzdjünk azért, hogy a fiatalok itthon tudjanak maradni, a tehetséges fiatalokat itthon tudjuk tartani. Ha csak arra gondolunk, hogy a mostani percekben, pillanatokban a Kupolacsarnokban a sikeres fiatal sportolókat, olimpiai bajnokoka t tünteti ki a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a házelnök, akkor láthatjuk azt, hogy a fiatalok valóban nemcsak lendületet, hanem sikereket tudnak hozni ennek az országnak. Ahogy a fiatal sportolókra egy egész ország büszke lehetett a nyáron, úgy f olyamatosan az eredményeik által büszkék lehetünk azokra a kutatókra, akiket az Akadémia is támogat a kormány támogatásával. Köszönöm a szót, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.) ELNÖK (dr. Latorcai János) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Ké rdezem képviselőtársaimat, kíváne még valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Nem kíván. Megkérdezem Pálinkás József elnök urat, hogy kíváne válaszolni az elhangzottakra. (Jelzésre:) Megadom a szót, elnök úr. Nyugodtan a helyéről mondja el a válaszát. Paranc soljon, elnök úr! DR. PÁLINKÁS JÓZSEF , a Magyar Tudományos Akadémia elnöke : Köszönöm szépen. Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenekelőtt köszönöm a támogató hozzászólásokat. Természetesen örülök annak, ha a parlament a beszámolót korrektnek é s pontosnak tartja, és elfogadja. Különkülön minden hozzászólásra nem fogok kitérni. Egy dolgot kiemelek minden hozzászólásból, és ezt egyben fogom elmondani, ez pedig a felsőoktatás és az Akadémia kapcsolata. Tehát amikor sorra megyek azokon, akik hozzás zóltak, erről a kérdésről a végén egyszer fogok majd beszélni. Kérem a parlamentet, hogy az oktatási bizottság megfogalmazott állásfoglalását fogadja el. Potápi Árpád beszélt az Akadémia nemzetpolitikai szerepéről. Valóban - időkorlátok miatt én erre nem t értem ki , a Magyar Tudományos Akadémiának van külső köztestületi tagsága és külső tagsága is, a Kárpátmedencében élő, tudományukat magyar nyelven művelők az Akadémiához tartoznak. Van egy program erre külön, Domusprogramnak nevezzük. Sikerült hosszú év ek munkájával azt is elérni, hogy ez a program egy program legyen, az Akadémiához tartozzon. Korábban ez megoszlott az Akadémia és a minisztériumok között. Tisztább, hogyha ez a program egy helyen működik, és azt gondolom, ez jelentős lehetőséget biztosít a Kárpátmedencében a határon túl élő kutatóknak arra, hogy Budapesten dolgozhassanak az intézményekben vagy könyvtárakban, és természetesen ez az ő anyagi lehetőségeiknek megfelelő szálláslehetőséget is jelent a számukra. A szerbmagyar vegyes bizottságga l kapcsolatosan majd később fogok kitérni, elnézését kérem Potápi képviselő úrnak, majd Szávay István képviselő úr felvetéseire válaszolva fogok erre kitérni. Kara Ákos az egyetemek és az MTA kapcsolatáról beszélt. Engedjék meg, hogy ezt is később fejtsem ki. Az OTKA jelentős növekedése. 2012ben közel 40 százalékkal nőtt az OTKA. Természetesen én szeretném azt, hogyha a költségvetésben idén is lehetne növekedés, de azt is el tudom fogadni, hogy ha az egyszeri 40 százalékos növekedés megmarad, az ország tel jesítőképességeit figyelembe véve ez számomra elfogadható költségvetés. Mondom még egyszer, természetesen szeretném, ha ez a támogatás növekedne, hiszen ez jelenti a versenypályázati finanszírozását a kutatásnak. Az összegnek durván a 65 százaléka az egyet emeken, a többi a kutatóintézetekben kerül felhasználásra, tehát ilyen módon az Akadémia költségvetésében ott lévő összeg, annak egy jelentős része az egyetemeken hasznosul. Áttérve Hiller István hozzászólására, itt is a felsőoktatás és az MTA kapcsolata. Mint mondtam - és akkor most itt térek ki rá, és itt mondom el a kapcsolatrendszert , ez többrétű. Az Akadémia