Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. december 4 (246. szám) - A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésével összefüggő törvények, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat rés... - ELNÖK (Jakab István): - DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP):
4686 kiadott kormányrendelet határozhatja ezt meg. Ez tartalmában nem ad más jogosítványt egyébkén t, csak egyszerűen egy precízebb és pontosabb meghatározás. Úgyhogy köszönöm, hogy ilyen nyitott volt a kormány ezekhez a gondolatokhoz, szakmai javaslatokhoz. Ugyanezt szeretném mondani a 9. sorszám alatt beadott módosító indítvány kapcsán is, ahol is nem tesz mást a módosító indítványom, mint hogy az új Ptk.val hangolja össze ezt az eljárási szabályt. Erre ugyan a bizottságban azt mondta a kormány, hogy nem támogatja, én nem érveltem ott hosszan és részletesen, most is csak annyit szeretnék megtenni, az a kérésem, hogy nézzék meg, nézzék össze az új Ptk.val. Én itt nem mást tettem, mint hogy megpróbáltam ezeket a szabályokat összehangolni. Azt gondolom, az igényes jogalkotáshoz az is hozzátartozik, hogy ilyenfajta koherenciát és az összefüggések helyes é rtelmezését biztosítsuk a jogszabályoknál. Ugyancsak ajánlom a kormány és a kormánypárti képviselők figyelmébe a 10. sorszám alatti módosító indítványomat, ahol azt szeretném világossá tenni, hogy amikor a közreműködő hatóság a kérelmeket továbbítja, akkor a kormányablaknál ennek a kérelemnek a továbbítása haladéktalanul történjen meg, hiszen itt a kormányablaknak nem szükséges időpontot - hogyan mondjam - ügyintézési határidőt adni, hiszen e tekintetben a kormányablak a postás szerepét tölti be, akkor visz ont indokolt odaírni azt, hogy haladéktalanul továbbítja. Ha igaz az, amit a kormány célkitűzésként megfogalmazott, és én a szövegben ezt bizonyítva látom, hogy ez a kormány valódi célja, hogy gyorsabbá tegye az ügyintézést, akkor talán érdemes a törvényne k magának a kormányablaknál ezt a kötelezettséget előírni. Nem feltételezem, hogy a kormányablaknál ülő kollégák feleslegesen elücsörögnének a dokumentumon, de azért mégiscsak más, ha a törvény kötelezi őket pontosan arra, hogy haladéktalanul továbbítsanak . Ugyancsak precízebb, világosabb megfogalmazást és az egyértelműbb meghatározást szolgálja a 13. sorszám alatt benyújtott módosító indítványom, ahol is arról van szó, hogy ha a hatóság a kormányrendeletben meghatározott ügyekben és szempontok alapján mell őzi a szakhatóság megkeresését, akkor legyen az világos, hogy ugyanehhez a szakkérdéshez nem rendelhet ki szakértőt. Tételezzük fel, ha valamilyen megfontolás alapján, amit most nem tudunk kitalálni, az eljáró hatóság azt mondja, hogy nem veszi igénybe a s zakhatóság szaktudását, de lehetősége van arra, hogy egyébként külön díjazásért szakértőt rendeljen ki, ez szerintem nem jó. Érdemes ebben is világosan fogalmaznia a jogszabálynak, hogy ne kössük meg, oké, ha a kormányrendeletben leírtaknak megfelel, vagy megfelelő módon dönt a hatóság, és azt mondja, köszönöm szépen, ez nem olyan kérdés, amelyhez nekem külön szakértő kell, el tudom én ezt szakhatóság közreműködése nélkül is jól és megfelelőképpen bírálni, oké, akkor legyen erre joga, de akkor a másik oldal on meg kössük ki, hogyha ezt teszi, akkor egyúttal azt ne tehesse meg, hogy szakértőt rendel ki ugyanabban az ügyben. Ez költségtakarékosság, ésszerűség. Lehet persze azt mondani erre, hogy ez egy felesleges túlszabályozás, enélkül is adja magát ez a lehet őség. Én azonban azt gondolom, hogy nem árt ebben precízen fogalmazni, egyértelművé tenni a jogszabálynak ezt a fajta előírását. (16.20) Összegezve tehát az első témakörhöz, témaszakaszhoz általam elmondottakat: ezekben a kérdésekben én a kormány célkitűzé sével egyetértek, jó pár jó megoldást találtam benne, nincs ellene kifogásom. Ha figyelembe veszik a módosító indítványaimat, és mondom, volt ilyen, amiről már nyilatkozott az alkotmányügyi bizottságban is a kormány, hogy támogatja, akkor ezáltal szerintem a jogszabály jobb lehet. Tisztelt Országgyűlés! A második szakasz már sokkal inkább politikai, mint szakmai kérdés, és szerintem indokolatlanul összecsúszott itt a két dolog, ez a járási hivatali kormánytisztviselői, illetve járásihivatalvezetői kérdésk örre vonatkozik. Kormánypárti képviselőtársaim tudják, hogy a Magyar Szocialista Párt erősen kritizálta azt a megoldást, hogy önök a járási hivatal vezetőjénél mindösszesen, ezt most persze idézőjelbe is tehetném, hiszen a felsőfokú végzettség azért komoly végzettség, de egy általános felsőfokú végzettséget írnak elő, és mellette öt év közigazgatási gyakorlatot, és nem mondják meg, hogy ennek szakirányú felsőfokú végzettségnek kell lenni. A