Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. december 4 (246. szám) - A hegyközségekről szóló törvényjavaslat részletes vitája - DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz):
4668 változatban T/9238. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/9238/49. számon kapták kézhez és ismerhették meg képviselőtársaim. A bizottsági ajánlás összesen 44 ajánlási pontot tartalmaz, ezek közül az ajánlás 1. pontját az első helyen kijelölt bizottság házszabályellenesnek minősítette, így ennek a vitájára nincs lehetőség, a vita erre nem nyílik meg. Indítványozom viszont, hogy a további javaslatokat egy szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egye tért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Ez látható többség, köszönöm szépen. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége indítványomat elfogadta. Most megnyitom a részletes vitát az ajánlá s 244. pontjaira, s megkérdezem, kíváne valaki felszólalni. (Jelzésre:) Igen, megadom a szót a Fideszképviselőcsoportból Hörcsik Richárd képviselő úrnak. Parancsoljon, képviselő úr! DR. HÖRCSIK RICHÁRD (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tiszt elt Képviselőtársaim! Ahogy elnök úr is említette, a hegyközségi törvényhez számos módosító és kapcsolódó módosító indítvány érkezett be. Engedjék meg, hogy ezek közül csak nagyon röviden kiemeljek néhányat, amelyeket magam is érdemesnek tartok támogatni. Egyrészt a területalapú képviselettel kapcsolatban, másrészt pedig a hegyközségek anyagi függetlenségével kapcsolatban szeretnék szólni, mindkét kérdéskört érintik Demeter Ervin képviselőtársam módosítói. Az ajánlás 50. pontjában Demeter Ervin képviselőtár sam azt javasolja, hogy erősítsék a hegyközségek területalapú, illetve területarányos döntéshozatalát. Nagyon helyesen a kapcsolódó módosító javaslatában azt tisztázza, hogy a területi tanácsba delegálandó két küldött megválasztásakor a termelők és a felvá sárlók a részaránytól ne függetlenül küldhessenek delegáltat. Ami tehát azt jelenti, hogy ne válasszák szét a delegáltak választását, és ezzel továbbra is erősödne a területarányos delegálás érvényesülése a hegyközségekben, hiszen Tiffán Zsolt képviselőtár sam törvényjavaslatának ez az egyik leglényegesebb vonulata. Tisztelt Elnök Úr! A törvény másik, általam lényegesnek vélt momentuma a hegyközségek önkormányzatisága. Demeter Ervin képviselőtársamnak az 51. szám alatt található kapcsolódó módosító javaslata szintén a hegyközségek autonómiáját próbálja meg elősegíteni, ugyanis az eredeti szövegben a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa egyoldalúan határozná meg a működésekhez szükséges bevételek nagyságát, azt azonban nem tisztázza, hogy ez pontosan mit jelent. Úgy v élem, hogy képviselőtársam kapcsolódó módosító javaslata ezt tisztázza, és az ebben szereplő 3 százalék, illetve 6 százalék meghatározása elősegítheti a hegyközségek, illetve a hegyközségi tanácsok nagyobb anyagi mozgását. Úgy hiszem, erre szükség van, his zen ahhoz, hogy a hegyközségek valóban be tudják tölteni azt a szerepüket, amire a törvény szerint hivatottak, éppen ezért szükséges a megfelelő, biztos anyagi háttér. Úgy hiszem, itt is, képviselőtársam harmadik javaslata is, mely az 53. pont alatt találh ató, szintén ezt javasolja erősíteni, hogy a mulasztási bírság a helyi hegyközségekhez folyjon be, és ne a nemzeti tanács bevételét növelje. Tudom, hogy van sok ellenérv, hogy esetleg ellenérdekeltek lehetnek a helyiek abban, hogy talán több büntetést rója nak ki, én pontosan a fordítottját látom. Hiszen egy hegyközség területén mindenki ismer mindenkit, és ha valaki vétett vagy hibát követett el, akkor az helyben kell hogy kijavításra kerüljön, és a helyiek ismerik azt leginkább, és ehhez a megfelelő pénzüg yi eszköz ne Budapestre jöjjön, hanem a helyiek tudják meghatározni. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy hiszem, hogy ezek az apró módosítások is nagyban segítik, hogy a helyi hegyközségek megőrizzék a kvázi önkormányzatiságukat, és hogy megfelelően, függetlenü l tudjanak működni.