Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 29 (244. szám) - A Magyar Művészeti Akadémia kultúrstratégiai szerepének megerősítése érdekében szükséges törvénymódosításokról, valamint egyéb kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Balczó Zoltán):
4371 Az előadóművészeti törvényben további módosítások is aktuálissá váltak. A nemzeti, illetve kiemelt szervezeteknek nem minősülő előadóművészeti szervezetek támogatására meghirdetendő pályázatok bírálatára vonatkozó minőségbiztosítási szempontrendszerről a kultúráért felelős miniszter rendeletben rendelkezik. E pályázatok sajátos jellemzője azon ban a felhívásokban rögzített feltételek változékonysága. A módosítással megszűnne az ilyen jellegű pályázatok bírálatára vonatkozó minőségbiztosítási szempontrendszer jogszabályi szintű rögzítése, mivel mind a támogatói, mind a pályázói oldalon ellehetetl enül a lehetőségek és elvárások megvalósítása. Az előadóművészeti szervezetek működésével összefüggő, közigazgatási, hatósági és szolgáltatási feladatokat ellátó szervezet feladatait 2012. november 6a óta a Nemzeti Kulturális Alap igazgatósága látja el, amely nem államigazgatási szerv. Mint képviselőtársaim jól tudják, ez korábban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal része volt, mármint az előadóművészeti iroda, ez került át a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal átszervezésével a Nemzeti Kulturális Alap iga zgatóságához. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény értelmében kormányrendelet feljogosíthat közigazgatási hatósági jogkör gyakorlására nem államigazgatási szervet is. E jogszabályi lehetőség alapján történt az előadóművészeti szervezetekkel kapcsolatos hatósági jogkörök és egyéb feladatok Nemzeti Kulturális Alap igazgatóságához telepítése, azonban az igazgatóság működési formája miatt szükséges a törvény pontosítása. A Nemzeti Kulturális Alappal kapcsolatban itt szeretnék kitérni arra is, hogy a kormány döntése értelmében tárcánk 2013. október 31éig a Magyar Művészeti Akadémia elnökének bevonásával átvizsgálja a kultúrafinanszírozás intézményrendszerét, különös figyelemmel a Nemzeti Kulturális Alap, a Nemzet i Filmalap, a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Együttműködési Alap kulturális, valamint a közmédiumrendszer filmes pályázati forrásaira. Ugyanakkor szeretném leszögezni, hogy a Nemzeti Kulturális Alap forrásai és működése változatlan marad. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke személyesen is hangsúlyozta és a sajtóban is megerősítette annak fontosságát, hogy az NKA mint a hazai kultúramecenatúra egyik legfontosabb szervezete, megőrizze integritását, jelenlegi struktúráját, és folytathassa munkáj át. Tehát éppen ezért a sajtóban keringő hírekkel ellentétben az önök előtt fekvő törvényjavaslat ezzel kapcsolatban semmilyen változtatást nem tartalmaz. Végül, de nem utolsósorban, tisztelt képviselőtársaim, megemlítendő a törvénycsomag további eleme, am ely a közokiratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi XCVI. törvény módosítását tartalmazza. Ennek oka egyrészt más törvényekkel, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvénnyel, valamint a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvénnyel való összhang megteremtése, másrészt egyértelművé tenni, hogy a közokirattá minősített, pártállami szervezetekhez köthető iratok közokiratnak minősülnek, így azok őrzési helye a Magyar Nemzeti Levél tár. A nyilvános magánlevéltárként bejegyzett Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár őrizetében pedig közokiratnak minősülő levéltári anyag található, ezeket az illetékes közlevéltárban kell elhelyezni. Az ebben érintett iratok legfőképpen az 1944 és ’89 között működött állampártoknak, ifjúsági, társadalmi és érdekvédelmi szervezeteknek az iratai. Ezen iratok közokiratnak minősítését a kommunista diktatúra pártállami státusa indokolja. A napirenden levő módosítás tehát a közokiratoknak a közlevéltárba , nevesítve: a Magyar Nemzeti Levéltárba történő utalásának jogszabályi alapját erősíti meg. Köszönöm szépen a figyelmüket. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, hogy támogassák az önök előtt fekvő törvényjavaslatot. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Bal czó Zoltán) : Megköszönöm államtitkár úr expozéját, és most a kulturális és sajtóbizottsági álláspont és a megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 55 perces időkeretben. Megadom a szót Németh Zoltánnak, a b izottság előadójának.