Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 29 (244. szám) - Egyes agrár tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Jakab István): - MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik):
4362 Magyary egyszerűsítési program keretében történt módosításokkal, de akár mondhatnám a veszélyes állatokkal kapcsolatos módosítást vagy éppen a Hungarikum Bizottsággal kapcsolatos módosítást. Ezek mindmind ol yan javaslatok, amelyekkel maximálisan egyet tudunk érteni. Már csak azért is támogatnunk kell ezt a javaslatot, hiszen a zsebszerződésekkel kapcsolatban valóban tesz előrelépéseket, és ez a Jobbiknak a kezdetektől egy fontos küldetése, hogy ezekre felhívj a a figyelmet, és a lehető legtöbb esetben megpróbálja ezeket megakadályozni, illetve feltárni. Ez a bizonyos felhatalmazó rendelkezés, amit a miniszter úr fog kapni ezen módosítás után az adatkéréssel kapcsolatban, ezt mindenképpen támogatjuk. Ez valóban egy valós eszköz lehet a mindenkori kormány kezében az ilyen szerződések feltárásával szemben. Ugyanakkor nem értjük, hogy ezt miért nem lehet valamilyen intézményesített formában végezni, vagy ha ez így lesz, akkor erről miért nem kaptunk tájékoztatást. E z egy nagyon hatékony eszköz lehetne. Az idő nagyon kevés rá, és jobb lett volna, ha előbb bejön. Ott voltam az államtitkár úr által vezetett bizottsági ülésen, ahol ez felmerült, és már akkor is tetszett az ötlet. Remélem, hogy a kevés idő ellenére hatéko ny végrehajtással ezt sikerrel végig tudják vinni. A haszonélvezeti joggal kapcsolatban szintén támogató az álláspontunk. Nekünk is volt már korábban ezzel kapcsolatban egy javaslatunk, amit ugyan akkor lesöpörtek, de most örömmel látom, hogy ezt bevették végül önök is a javaslataik közé. A húszéves lejárati időt alapesetben elfogadhatónak és normálisnak tartom, hiszen a jogbiztonságot bizonyos szempontból figyelembe kell vennünk, de vannak olyan kirívó esetek, amikor ezt is sokallom, és akár egy ilyen rend kívüli eljárás keretében lehetőséget kellene teremtenie a kormánynak arra, hogy ezekben az esetekben előbb is eljárjon, vizsgálódjon és meg tudja szüntetni a haszonélvezeti jogot. Itt a Házban már többször elmondtam a történetet, amivel most is példálózni fogok. Szándékosan nem egy szántóról hozom a példát, hogy érzékeltessem azt is, hogy más esetekben is előfordulnak ilyen visszaélések. Itt a Fertő tó kapcsán már többször elmondtam, hogy a komplett Fertő tavon a volt szocialista kormányok asszisztálásával kijátszották a teljes nádasterületet, és örökös ingyenes használati jogot kapott rá egy SZDSZ közeli vállalkozó, és önök a mai napig - most a jelenlegi kormányra utalok - nem tettek komoly lépéseket. Tudom, hogy vannak tárgyalások, hogy kerülhetne ez vissz a az államhoz, de úgy gondolom, ha már itt van ez a salátatörvény előttünk, akkor egy egyszerű mondattal megoldható lenne, hogy az ilyen látványos visszaélések megszüntetésére ne kelljen húsz évet várnunk, mert közben az egész tó ránk rohad, és ezt most a szó szoros értelmében mondom. A haszonkölcsön szabályozatlansága nekem is feltűnt, erre vonatkozóan szeretnék még a mai nap folyamán módosító indítvánnyal élni, de ha a kormányoldal ezt megoldja, akkor az még jobb, hiszen az nagyobb valószínűséggel fog átm enni. A nemzeti öntözési hivatallal kapcsolatban, ha már felmerült, szintén mondanék pár gondolatot. Ezt is biztosan üdvözölni fogjuk; még nem tudom előre, nyilván nem láttuk még a javaslatot, ahogy önök sem, de jó lenne, ha az nem ilyen módon kerülne elén k, ahogy ez a salátatörvény, úgy gondolom, hogy rengeteg építő kritikánk, javaslatunk lenne nekünk is. Úgyhogy ezúton csak szeretném kérni a kormányt, hogy annak a parlamenti vitáját vegye majd egy kicsit komolyabban és próbáljon meg minket is bevonni ebbe . Néhány apróbb észrevételt még kénytelen vagyok elmondani. A törvényről egyébként úgy általánosságban el tudom mondani, hogy nem sok mindent árul el a részletekről. Ez sok törvényre igaz, de itt talán még jobban. Gyakorlatilag minden a végrehajtási rendel eteken fog múlni, ami persze még lehet pozitív is, csak ezen tulajdonsága miatt sok esetben nem tudok még véleményt mondani egyegy paragrafusról, majd a gyakorlat, a végrehajtási rendelet fogja megmutatni, hogy ez mennyire fog működni. É rdekelne például, hogy mikor hozzák létre a törvényben emlegetett termőföldszerzést ellenőrző hatóságot, és adnake neki pénzt, paripát, fegyvert, vagy csupán egy látszatintézmény lesz, és ugyanolyan siralmas helyzetbe kerül, mint amilyenben jelenleg az NF A van. Ez egy nagyon fontos