Országgyűlési Napló - 2012. évi őszi ülésszak
2012. november 29 (244. szám) - Az ülésnap megnyitása - „A fogyasztó mindenek előtt - a közműszolgáltatások helyzete” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Ujhelyi István): - SCHEIRING GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről:
4300 állítás, amit én itt az LMP képviselőcsoportja nevében szeretnék tenni, és az elkövetkező perceket azzal szeretném tölteni, hogy ezt a kijelentést kifejtsem. A napjainkban zajló globalizációs folyamat során üzleti vállalkozások, cégek új területekre terjesztik ki tevékenységüket. Egyre több olyan területet próbálnak meg ellenőrzésük és befolyásuk alá vonni, amelyeket nem biztos, hogy kellene. Ilyen a környezetvédelem, az oktatás, a kultúra, az egészségügy és számos más olyan terület, amelyet hagyományosan a közszolgálat és a közszféra részének tekintünk. Ilyenek a közművek is. A globális versenyben a vállalatok kényszeresen próbálnak meg újabb és újabb piacokat szerezni, sőt újabb és újabb területeket megszerezni a piacok számára. A folyamatban nagyon sokáig a piaci fundamentalista gazdaságfilozófia adta a politikai, ideológiai hátteret, közgazdászok és gazdasági szervezetek érveltek a közszolgáltatások és közművek privatizációja é s/vagy liberalizációja mellett. KözépEurópában, így Magyarországon is nagy fogékonyság mutatkozott ezekre az érvekre, de legyünk őszinték: 40 évnyi tervgazdaság után nem meglepő, hogy nagyon kevesen gondolták azt, hogy az állami gazdálkodás problémáira ne a privatizáció és a piacosítás lenne a megfelelő válasz. Így alakult tehát, hogy a magyar kormány eladta a teljes energiaszektort, a vízszolgáltatás jelentős hányadát privatizálta, ám visszatekintve azt mondhatjuk, hogy ez ebben a formában hiba volt. Ráad ásul nyilván egy tanulási folyamat részeként - nem feltételezve rossz szándékot - a privatizációt nem kísérte, nem kísérhette a szektor jellegéből fakadóan a verseny megteremtése, valamint nem kísérte, csak követte, illetve gyenge maradt a szektorra vonatk ozó szabályozási környezet felépítése. Nemcsak a közgazdaságtan elmélete, de számos valós példa is bizonyítja, hogy megfelelő szabályozórendszer nélkül a közszolgáltatások, közművek privatizációja, piacosítása drámai következményekhez vezethet. Persze ugya nez igaz a piacra általában is. Nemcsak az elméletből, de a gazdaságtörténetből is tudjuk, hogy a fogyasztóvédelem, a környezetvédelem intézményrendszere vagy a munkajogi törvények nélkül a vállalatok egyszerűen visszaélnek a hatalmukkal. Becsapnák vevőike t, még a jelenleginél is jobban szennyeznék a környezetet, kizsákmányolnák az alkalmazottaikat. A közszolgáltatásokra, közművekre azonban még inkább igaz, hogy hatékony állami szabályozórendszer nélkül nem fog az ágazat, az ágazati szereplő a köz érdekeine k megfelelően működni. A 90es évekre azonban nem csupán a szélsőséges piaci ideológiák terjedése és az az iránti fogékonyság volt az, ami a közművek privatizációját eredményezte, hanem a közművek, áttételesen pedig az azokat finanszírozó állam súlyos forr áshiánya is ezt a választást erősítette. Miközben a 80as években elmaradtak a szükséges fejlesztések és infrastrukturális beruházások, a rendszerváltás kormányai az “üres zseb” költségvetése mellett - főleg ha ez jókora adósságteherrel párosult - nem nagy on láttak más lehetőséget, mint magánbefektető bevonását, aki majd saját tőkéből pótolja az évtizedes elmaradásokat. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a magánbefektetők csak igen korlátozottan jelentenek megoldást a közszolgáltatások, közművek forráshiányára. A befektető ugyanis érthető módon szeretné visszakapni a pénzét, továbbá hasznot, profitot is akar realizálni. Elvben persze elképzelhető, hogy a magánberuházó képes lesz hatékonyabban működtetni az adott vállalatot. A vállalati szintű hatékonyság valamely est növelhető, de csak bizonyos határig. A piaci verseny korlátozottsága, ami általában jellemzi a közszolgáltatásokat, végül nem erre fogja ösztönözni a magánberuházót, hanem inkább az úgynevezett járadékvadász magatartásra, ahol is az állami támogatásokb ól igyekszik többet megszerezni magának, vagy elhanyagolja a rábízott infrastruktúrát, és így csökkenti a költségeket. Mindenre számos példát találtunk a világ különböző országaiban. A privatizációt sokszor romló minőség, a szolgáltatásból kizárt csoportok , emelkedő árak és növekvő állami támogatás jellemzi sok helyütt. Vannak tehát bizonyos közgazdasági megfontolások amellett, hogy a közszolgáltatásokat
